Eper vagy szamóca? Ideje tiszta vizet önteni a pohárba

Az eper és a szamóca szavakat a hétköznapi nyelvben sokan úgy használják, mintha ugyanazt jelentenék, valójában két teljesen különböző növényről és gyümölcsről beszélünk. És bár mindkettő édes és finom, botanikai szempontból épp annyira különböznek, mint mondjuk a cseresznye és a meggy. Cikkünkben utánajárunk, mi is az igazi különbség e két közkedvelt gyümölcs között – honnan származnak, hogyan néznek ki, hogyan termeszthetők, mire használják őket, és miért keverjük őket mégis állandóan össze.

Az eper – nem az, aminek elsőre gondolnánk

Az eper valójában nem az a piros gyümölcs, amit tavasszal az árusok pultjain látunk. Az eper ugyanis az eperfa gyümölcse – a legtöbben persze ezt már csak a nevéből ismerik, vagy épp akkor találkoznak vele, amikor a fa alatt parkoló autóra zúdul a ragacsos termés. Az eperfák (Morus nemzetség, legismertebb a Morus alba – fehér eperfa) lombhullató fák, amelyek a rózsavirágúak rendjébe, azon belül az eperfafélék családjába tartoznak.

Eredetileg Ázsiából származnak, legfőképp Kínából, de régóta meghonosodtak Európában is – Magyarországon például már évszázadok óta ültetik őket, gyakran árnyékadó fának, de gyümölcsük miatt is. A gyümölcs színe egyébként nemcsak piros lehet – a fajtától függően lehet fehér, rózsaszín, sötétlila vagy fekete is.

Ami különleges benne:

ezek az apró, húsos bogyók nem is igazi bogyók, hanem összetett termések (szakszóval: szedertermések vagy sorosis). Ízük édes, néha enyhén savanykás, és frissen, szárítva, vagy lekvárként is megállják a helyüket.

Érdemes megjegyezni, hogy az eperfa jelentősége túlmutat a gyümölcsön: levelei a selyemhernyók kedvenc csemegéi, így az eperfák a selyemipar szempontjából is kulcsszereplők voltak évszázadokon keresztül.

A fehér és fekete eperfa Magyarországon a leggyakoribb, és nemcsak finom, de tápanyagokban is gazdag gyümölcsöt teremnek. C-vitamin, antioxidánsok, vas – mind megtalálható benne, ráadásul kalóriából sincs benne sok.

A szamóca – földön termő klasszikus

A szamóca, vagy ahogy sokan ismerik: földieper, szintén a rózsafélék családjába tartozik, viszont egészen más növény, mint az eperfa.

A ma elterjedt kerti szamóca (Fragaria × ananassa) két amerikai vadfaj keresztezésével jött létre a 18. századi Európában: a virginiai (Fragaria virginiana) és a chilei szamóca (Fragaria chiloensis) összeházasításából született meg a jól ismert, zamatos gyümölcs.

A szamóca évelő, alacsony termetű növény, amely indákkal terjed. Gyümölcse – bár piros és lédús – botanikai szempontból nem bogyó, hanem áltermés.

Ez azt jelenti, hogy amit piros, édes gyümölcshúsként eszünk, az nem maga a termés, hanem az úgynevezett vacok, amin kívül találhatók az apró magocskák – ezek a valódi gyümölcsök.

A szamóca íze fajtától függően lehet édes, savanykás, vagy ezek kombinációja, és gasztronómiai szempontból rendkívül sokoldalú: frissen, lekvárban, sütiben, turmixban, vagy fagylaltként is kedvelt. Magyarországon vadon is terem az erdei szamóca (Fragaria vesca), amely kisebb termést hoz, de az íze sokkal koncentráltabb. Ez volt egyébként az első szamócatípus, amit az emberek gyűjtöttek és termesztettek – a piacon azonban ma már szinte kizárólag a nemesített változat kapható.

Miért keverjük össze őket mégis állandóan?

A „mi az eper” kérdésben sokat számít a történelem és a nyelvhasználat alakulása. A „magyar eper” szó eredetileg az eperfa gyümölcsére vonatkozott, de amikor a szamóca egyre népszerűbb lett – főleg a piros színe, illata és íze miatt –, az emberek egyszerűen átvitték rá az „eper” elnevezést is. Így alakult ki az a helyzet, hogy az eper valójában szamóca, legalábbis a hétköznapi beszédben.

Ezen nem segít az sem, hogy a boltokban sokszor „földieper” néven árulják a szamócát – ezzel csak tovább erősítve a keveredést. Persze, a konyhában vagy a fagylaltos pultnál ez nem feltétlenül gond, de a kertészek, termelők vagy akár növénykedvelők számára nem mindegy: két teljesen eltérő növényről van szó, amelyek gondozása, igényei és termesztési módjai is különböznek.

És ha már kertészkedés: hogyan termeszthetők?

Az eperfa viszonylag igénytelen növény: jól bírja a szárazságot, sokféle talajon megél, és gyorsan nő. Magyarországon főleg a fehér eperfa terjedt el, amely akár 10–15 méteres magasságot is elérhet. Júniustól augusztusig terem, és mivel a gyümölcse hamar lehullik (és könnyen foltot hagy), a szüretelése igényel némi előrelátást. Ennek ellenére érdemes termőfaként is gondozni, nemcsak dísznek.

A szamóca kicsit több odafigyelést kér: napfényigényes, jó vízáteresztő talajt szeret, és rendszeres öntözést igényel, különösen nyáron. Népszerű fajtái közé tartozik például az „Albion”, amely folytontermő, vagy a korai érésű „Clery”. Fóliatakarás, magaságyás, gyommentesítés, tápanyag-utánpótlás – mind részei a sikeres termesztésnek. A legnagyobb kihívás talán a betegségek elleni védekezés, például a szürkepenész (Botrytis cinerea) gyakori ellensége a szamócának.

Tápérték és konyhai felhasználás – itt is van különbség

Mindkét gyümölcs kiváló tápanyagforrás, de különböző hangsúlyokkal. Az eper (az igazi, fáról szedett) sok vasat, antioxidánst és C-vitamint tartalmaz, emellett alacsony a kalóriatartalma. A szamóca szintén kiemelkedő C-vitamin-forrás, emellett K-vitamint, folsavat és mangánt is tartalmaz – mindezt úgy, hogy közben frissítő, finom és diétás.

Gasztronómiai szempontból a szamóca viszi a prímet: sütemények, torták, szörpök, fagyik, turmixok alapeleme.

Az eperfa gyümölcsét ritkábban látni a konyhákban, de például aszalva vagy lekvárként szintén különleges ízvilágot kínál

– még ha kevesebben is használják.

És mit mond a kultúra?

Az eperfa nemcsak gyümölcse miatt fontos: a selyemhernyók miatt történelmi szerepe van, különösen Ázsiában, ahol a selyemkultúra évszázadokon át erre épült. A szamóca ezzel szemben inkább a nyár, a frissesség és az édesség szimbóluma lett, amely megjelent a népi kultúrában, pünkösdi hagyományokban és persze a gasztronómiában is. Nem véletlen, hogy a legtöbb embernek az „eperlekvár” vagy az „eperfagylalt” hallatán valójában a szamóca jut eszébe.

Egyik sem jobb a másiknál – csak ne keverjük őket

A szamóca és az eper két külön világ, még ha sokan hajlamosak is összemosni őket. Egyik a földből bújik elő, a másik fáról potyog a nyakunkba. Egyik a selyemipar, másik a cukrászdák kedvence. Egy biztos: ha tudjuk, melyik micsoda, máris más szemmel nézünk rájuk – a piacon, a kertben, vagy épp a nyári desszertünkben.

Nyitókép és belső képek: Freepik

*

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!