A Labubu-láz zöld árnyéka – ez a gyűjtögetés ökológiai ára

Az utóbbi években világszerte, így Magyarországon is megjelent a Labubu-őrület – a Pop Mart hongkongi cég által gyártott apró, nagy szemű, vicsorgó figurák gyűjtése valóságos fogyasztási rituálévá vált.

Vásárlók százai várják a legújabb szériákért, a másodpiacon pedig egy-egy limitált darab akár több tízezer forintért is gazdát cserél. És akkor a hamisítványokról még nem is beszéltünk, amiből több van, mint az eredeti. A fura kis játékok mögött azonban súlyos környezeti terhelés húzódik meg – egy olyan rendszeré, amely a tömegtermelés, a szállítás és a hulladékhegyek spiráljába kényszeríti a fogyasztókat.

Miből is készül a Labubu? – a műanyagipar sötét oldala

A Pop Mart figurái – a legtöbb vinyl- és designer játékhoz hasonlóan – ABS (akrilnitril-butadién-sztirol) és PVC műanyagból készülnek. Ezek kőolaj-alapú polimerek, amelyek gyártása során jelentős szén-dioxid-kibocsátás történik. Egyetlen kilogramm ABS előállítása hozzávetőleg 3–3,8 kilogramm CO₂-t eredményez, míg a PVC esetében ez akár 6 kilogramm is lehet. Egy Labubu-figura önmagában mindössze 30–50 gramm, de a globális termelés nagyságrendje – több millió darab évente – már komoly emissziót jelent.

Egy figura útja – tízezer kilométeres ökológiai lábnyom

A Labubu-figurák gyártása jellemzően Guangdong tartomány műanyag-üzemeiben zajlik. Innen a kész termékeket konténerekben szállítják Hongkongba, majd onnan tengeri úton Európába, Amerikába, Japánba. Egy átlagos 20 lábas konténer több mint 30 tonna árut szállít, és bizony a tengeri fuvarozás a globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy 3 százalékáért felel.

A szállítás során egyetlen figura ökológiai lábnyoma akár 200–300 gramm szén-dioxidnak felelhet meg – ez nagyjából egy félórás autóút kibocsátásával azonos.

Ehhez jön még a csomagolás: a „blind box” (zsákbamacska) rendszer miatt minden Labubu külön műanyag zacskóba, belső kartonba és külső dobozba kerül, így a csomagolóanyag súlya sokszor meghaladja magáét a figuráét. Egy tízdarabos kollekció kibontása után akár 200 gramm nem újrahasznosítható műanyag hulladék is keletkezhet!

A „blind box” pszichológiája – a mesterséges hiány illúziója

A gyártó a marketinget a szerencsejáték-mechanizmusokra építi: a vásárló nem tudja, melyik figura lapul a dobozban, így a gyűjtés ösztönösen ismételt vásárlásra késztet. A viselkedéskutatások szerint ez a bizonytalanság és a „ritkaság hajszolása” dopamin-reakciót vált ki, hasonlóan a nyerőautomaták működéséhez. Az eredmény: túltermelés és túlfogyasztás, ahol a tárgyak nem funkcionális értékük, hanem gyűjtési státuszuk miatt születnek.

A merchandising, mint ökológiai szaporulat

A Labubu-jelenség mára túlnőtt a figurákon. Készül belőlük póló, kulcstartó, sapka, telefontok, bögrék, sőt egyes országokban limitált kozmetikai kollekciók is. A „merch” gyártása a textilipar révén még nagyobb környezeti terhelést okoz. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szerint a textilipar a világ második legnagyobb vízszennyezője, és az éves globális szén-dioxid-kibocsátás 10 százalékáért felel. Továbbá a merch-ek fokozzák az „őrületet”, a „meg kell szereznem” érzést, ami újabb és újabb felesleges vásárlásokhoz vezet.

A Labubu-márka tehát nem csupán játék, hanem komplett fogyasztói ökoszisztéma, amelyben minden új termék egy újabb adag nyersanyag-felhasználást, gyártást, szállítást és hulladékot jelent.

A rövid életciklusú, trendvezérelt tárgyak gyorsan elvesztik értéküket, és gyakran néhány hónapon belül a hulladéklerakóban végzik.

A Pop Mart termékei ugyanis nem újrahasznosíthatók. Az ABS és a PVC műanyag – bár technikailag feldolgozható lenne – a kis méret, a festés, valamint a többkomponensű szerkezet miatt nem kerül be az újrahasznosítási láncba. A figurák többsége a háztartási hulladékkal együtt elégetésre vagy lerakásra kerül. Az égetés során dioxinok és más mérgező vegyületek szabadulhatnak fel, a lerakókban pedig évszázadokig bomlanak le.

A fogyasztás mint identitás

A Labubu-őrület azt is megmutatja, hogyan változott meg a játék fogalma. Ezek a tárgyak már nem a gyermekek, hanem a fiatal felnőttek játékai, akik az esztétikai és nosztalgikus élményt keresik. A „kacatkultúra” a pillanatnyi boldogságot adó vásárlásra épít, miközben eltereli a figyelmet a fenntarthatóbb önkifejezési formákról.

A Labubu-jelenség ráadásul ártatlannak tűnik, hiszen egy apró játék aligha tűnik világméretű problémának – mégis jelképe annak a fogyasztói kényszernek, amely az emberi kreativitást és az ipart egyaránt a rövid távú profit irányába sodorja. Minden új figura, póló és kulcstartó egy újabb grammnyi szén-dioxid, egy újabb adag olaj, egy újabb eldobott csomagolóanyag.

A környezettudatosság nem azt jelenti, hogy soha többé ne vegyünk semmit, hanem azt, hogy tudatosan mérlegeljük, miért és milyen áron fogyasztunk.

Nyitókép: rdrop.hu – Pop Mart

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/