Így tartsa tisztán a hűtőt! Praktikus szabályok és trükkök

A hűtőszekrény a konyha egyik legfontosabb készüléke, a benne tárolt étel minősége és tartóssága azonban attól is függ, hogy milyen körülmények között vannak odabent.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy amíg működik és hideg van benne, addig minden rendben. Pedig a kiborult étel, a sarokban penészedő sajt és az ott felejtett felvágott mind rontják a hűtőszekrény „mikroklímáját” Cikkünkben segítünk rendet tenni alapszabályok és könnyű ötletek segítségével.
Először is: mit hova tegyünk?
A hűtőben nem mindenhol ugyanolyan a hőmérséklet. Éppen ezért nem mindegy, melyik élelmiszer hova kerül.
A felső polcokra kerülhetnek a készételek, felvágottak, sajtok és olyan élelmiszerek, amelyeket már nem kell hőkezelni. A kész ételeket mindig lefedve vagy jól záródó dobozban tároljuk. Sohase abban, amiben készültek!
A középső részen jól érzik magukat a tejtermékek, joghurtok és egyéb hasonló élelmiszerek.
Az alsó polc a hűtő egyik leghidegebb része, ezért ide érdemes tenni a nyers húst és halat. Ezeket mindig jól zárható edényben vagy tálcán tároljuk, hogy a levük ne kerülhessen más élelmiszerekre.
A zöldséges fiókokba kerülhetnek a zöldségek és gyümölcsök. Érdemes azonban figyelni arra, hogy bizonyos gyümölcsök – például az alma – érési gázokat bocsátanak ki, amelyek felgyorsíthatják egyes zöldségek romlását. Ha a hűtőben több fiók van, használjuk őket elkülönítve.
Vannak olyan zöldségek is, aminek nem lesz jót a hűtés, ilyen például a paradicsom, ezt jobb a spájzban tárolni.
Az ajtó polcai a legkevésbé hideg területek közé tartoznak. Ide kerülhetnek a szószok, mustár, ketchup, lekvár, italok és egyéb, kevésbé érzékeny termékek. A tojást például nem feltétlenül jó az ajtóban tartani, mert ott gyakrabban változik a hőmérséklet.

Dobozolás vs. zacskózás
Jobban átlátható és higiénikusabb a hűtőszekrény, ha az egyes ételfajtákat kisebb dobozokban, kosarakban tároljuk, de a zacskózást inkább felejtsük el. A felvágottak vagy a zöldségek zacskóban tárolása gyorsítja a romlási folyamatot, mert párás környezetben tartja az élelmiszert.
Alapszabály az is, hogy a boltban vásárolt zöldséget és gyümölcsöt ne a bolti csomagolásában tegyük a hűtőbe!
A tisztaság titka: ne várjuk meg a nagytakarítást!
A hűtő tisztán tartása sokkal könnyebb, ha nem hagyjuk, hogy a kisebb problémákból nagyobbak legyenek. Ha valami kifolyik, azonnal töröljük fel. Egy friss folt néhány másodperc alatt eltávolítható, egy megszáradt, ragacsos szósz viszont már komolyabb projekt.
Hetente egyszer érdemes gyorsan átnézni a hűtő tartalmát. Nézzük meg a lejárati időket, távolítsuk el a romlott vagy gyanús élelmiszereket, és töröljük át azokat a részeket, ahol morzsa, csepp vagy ételmaradék gyűlt össze. Használjunk ferőtlenítő tartalmú tisztítószert (fújófejes flakonnal a legegyszerűbb) utána töröljük szárazra a felületet.
Mikor jöjjön a nagytakarítás?
Néhány havonta érdemes alaposan kitakarítani a hűtőt, illetve természetesen azonnal, ha kiömlött valami, kellemetlen szag jelenik meg vagy penészes élelmiszert találunk.
Tipp: a drogériákban kapható hűtőszagtalanító meglepően hatékony. Úgy néz ki, mint egy vécéillatosító, de nincs határozott illata, a hűtőbe téve viszont összegyűjti a kellemetlen szagokat, például a dinnye vagy hagymaszagot.
A nagytakarítás előtt kapcsoljuk ki a készüléket, ha ezt a gyártó előírásai lehetővé teszik, majd pakoljuk ki az élelmiszereket. A romlandó termékeket közben tartsuk megfelelően hidegen. Vegyük ki a polcokat és fiókokat, és a gyártó útmutatása szerint tisztítsuk meg őket. A belső felületeket langyos vízzel és kímélő tisztítószerrel töröljük át. Ezután minden felületet alaposan szárítsunk meg, mielőtt visszapakolunk.
Mi van, ha jegesedik vagy „izzad” a hátfal?
Ha a hűtőszekrény belső hátfalán időnként apró vízcseppek jelennek meg, az önmagában teljesen normális jelenség. A hagyományos hűtőkben a hátfal a hűtési ciklus során lehűl, ezért a levegő nedvessége lecsapódhat rajta, majd a leolvasztási ciklus alatt a víz lefolyik a vízelvezető nyíláson keresztül. Egy vékony dér- vagy jégréteg is kialakulhat, ami később magától eltűnik.
Gond akkor lehet, ha a hátfal tartósan vastagon jegesedik, a jég nem olvad le, víz gyűlik össze a hűtőtér alján, vagy a készülék nem tartja megfelelően a hőmérsékletet. Ilyenkor érdemes ellenőrizni, hogy nincs-e eltömődve a lefolyónyílás, nem áll-e étel közvetlenül a hátfalhoz nyomva, illetve megfelelően zár-e az ajtó.
A gyakori páralecsapódást az is fokozhatja, ha túl sokáig van nyitva az ajtó, vagy még meleg ételt teszünk be. A vastag jeget ne késsel vagy más éles tárggyal próbáljuk lekaparni, mert megsérülhet a hűtőrendszer. No Frost készüléknél pedig a tartós vagy nagy mennyiségű jegesedés már nem tekinthető normálisnak, ezért ilyenkor a használati útmutató ellenőrzése, szükség esetén pedig szerviz segítsége lehet indokolt.
Fotó: Magnific



