COP29 klímacsúcs: pénzhiány – álmok és valóság
A COP29 klímacsúcson november 22-ére érdemi, pénzügyi megállapodás várható – a nagy kérdés, hogy milyen. Egyszerűbben: adnak-e, ígérnek-e a klímaválság kezelésére a fejlett országok a szegényebbeknek évente 5-10-szer annyi pénzt, mint amennyit az elmúlt években biztosítottak?
Miközben a bakui COP29 klímacsúcs a globális együttműködés új mérföldkövének ígérkezik, a valóság egyre inkább kijózanító. Az ENSZ által javasolt, évente akár 1000 milliárd dolláros klímafinanszírozási célkitűzés a fejlődő országok támogatására szép álomnak tűnik, de a fejlett országok vonakodása, a kibocsátás folyamatos növekedése és a két legnagyobb szennyező, Kína és az USA távolmaradása aláássa az esemény hitelességét. Az idő fogy, de a világ még mindig inkább csak beszél a cselekvés helyett. Nézzük a részleteket.
A COP29 matematikája – mikor, mennyit, ki és kinek?
A COP29 klímacsúcs jelenleg Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban zajlik, és a november 22-i zárónapig aligha várható, hogy a globális klímafinanszírozás új célkitűzéseiről végleges megállapodás születik, bár talán mégsem távoznak majd üres kézzel a klímaválság kezelésére pénzt kérő fejlődő országok. (Érdekesség: az ENSZ besorolása szerint például Kína vagy Magyarország és számos később csatlakozó EU-s ország is fejlődőnek számít egyelőre, az ún. HDI Index alapján)
A vita az ENSZ NCQG pénzeszközére fókuszál. Mi is ez? Az Új Klímafinanszírozási Célkitűzés (New Collective Quantified Goal, NCQG) az ENSZ keretein belül egy új globális cél, amely a klímaváltozás kezelésére irányuló pénzügyi források mobilizálását célozza. A célkitűzés a fejlődő országok számára szükséges finanszírozás biztosítására összpontosít, hogy támogassa őket a klímaváltozás hatásainak mérséklésében és az alkalmazkodásban.
A lényeg, hogy az ENSZ friss javaslata, amely évente akár 1000 milliárd dollár vagy még nagyob összegű támogatást célozna a fejlődő országoknak, egyre inkább irreális álomnak tűnik.
Miközben a fejlődő országok (jellemzően globális Dél-ként emlegetik őket, de több megközelítés szerint még arról is van vita, hogy mely ország fejlődő, melyik nem) jogosan követelnek több forrást a klímaválság következményeinek enyhítésére,
a legfejlettebb, gazdag országok azonban nem mutatnak különösebb hajlandóságot arra, hogy ezt a tízszeres növekedést finanszírozzák.
A fejlettek javaslatai – a hírek szerint – mindössze ötszörös emelést irányoznak elő, de tegyük hozzá: még ennek a gyakorlati megvalósítása is kétséges a következő években.
Az optimista forgatókönyvek ellenére, hogy például az emissziós kvótapiac akár évi 250 milliárd dollárral csökkentheti a klímatervek költségeit, a most megújítás alatt lévő NCQG források beérkezése és hatékony felhasználása továbbra is kérdéses. Függetlenül attól, hogy a korábbi évi 100 milliárd dollárt sikerül-e 500-ra vagy 1000-re emelni, mert a COP29 során legfeljebb a szándékot nyilvánítják ki és elvi döntés születik arról, hogy mennyit fognak összeadni a jövőben.
Még aggasztóbb azonban, hogy
mindeközben az üvegházhatású gázok globális kibocsátása nem hogy nem csökken, de 2023-ban is várhatóan 0,8%-kal emelkedik.
Ez a növekedés rámutat, hogy a klímacsúcsok retorikája és a valós cselekvések között szakadék tátong. Az egyre látványosabb ígéretek mögött ott áll az a nyers igazság, hogy a világ gazdasági növekedése és energiaigénye továbbra is fenntarthatatlan pályán mozog.
*
Többször jeleztük, de újra ide kívánkozik:
A gazdasági „gyorsvonat” sebessége óriási, és a megállításához szükséges „fékút” ijesztően hosszúnak tűnik, ahogyan az alábbi podcastban részletesen kifejti beszélgetőpartnerem:
Gelencsér András lesújtó véleménye a fenntarthatóságról – Green.hu exkluzív podcast
Idézet a Green.hu podcastjából:
„Nem is az a gond, hogy el vagyunk késve, hanem az, hogy rossz irányba megyünk. A jelenlegi irány egyszerűen értelmezhetetlen. Ha megnézzük a párizsi klímaegyezményt, amely az üvegházhatású gázok kibocsátásának a korlátozásáról szól, akkor azt látjuk a valóságban, hogy ezek nem valósulnak meg, sőt, folyamatosan nő a kibocsátás”
*
A kínai és amerikai államfők távolmaradása szintén nem segít a COP29 hitelességén…
Ha a két legnagyobb kibocsátó ország vezetése sem tartja fontosnak, hogy személyesen képviselje magát egy ilyen kritikus eseményen, akkor jogos a kérdés: mire elég egy klímakonferencia?
A látványos találkozók, nagy szavak és óriási költségek ellenére az emissziót nem sikerül féken tartani, és a klímacélok elérése egyre inkább csak papíron létezik.
Amit végre el kellene kezdeni, az a felkészülés a klímaváltozás elkerülhetetlen következményeire. Aszályok, árvizek, hőhullámok és erdőtüzek minden évben milliókat sújtanak, és ezek a károk azonnali beavatkozást követelnének.
Ahelyett, hogy a végtelenségig húzzuk a vitát a finanszírozási ígéretekről, ideje lenne a meglévő alapokat hatékonyan és célzottan felhasználni – nemcsak beszélni, hanem cselekedni.
A klímaválság nem vár. De a világ úgy tűnik, még mindig csak álmodik például arról, hogy a tehetősebbek, akár mint államok, segítsék a szegényebbeket a klímavédelemben, illetve a klímaváltozás hatásainak kezelésében, vagy az újabb időjárási hatásokra történő felkészülésben.
Fotó (illusztráció): Freepik.com
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!
