A kert, ahol a madarak is otthon érzik magukat

Nem kell hatalmas kert ahhoz, hogy segítsük a madarakat: akár egy kisebb udvarban, sőt egyetlen zöld sarokban is kialakíthatunk olyan területet, amely menedéket, táplálékot és vizet nyújt a környék tollas lakóinak. Mutatjuk, mi szükséges hozzá!

Nemcsak a szívmelengető látvány és a kellemes csicsergés miatt jó, ha minél több madár látogatja a kertünket, hanem mert igen hasznos albérlők is: hatékonyan fogyasztják ugyanis azokat a kártevőket, amelyek a növényeinkre veszélyt jelentenek, illetve számunkra is számos bosszúságot okozhatnak. Ezért is nagyon lényeges, hogy úgy alakítsuk ki a kertünket – vagy a kertben egy félreeső sarkot – hogy ők is biztonságos otthonra leljenek benne.

Változatos növényzet

Az egyik legfontosabb lépés, hogy olyan növényeket telepítsünk a kertbe, amelyek mind búvó-, mind fészkelőhelyként megfelelőek, valamint táplálékot is adhatnak. Ehhez fontos a változatosság: alacsonyabb bokor, sűrű cserje, magasabb évelő, és ha van rá lehetőség, egy-egy kisebb (gyümölcs)fa is legyen közte. Figyeljünk arra is, hogy rendszeresen metsszük ezeket a növényeket, ne hagyjuk az égbe nőni és felkopaszodni az ágakat.

Fotó: freepik

Válasszunk olyan cserjéket, amelyek sűrű növésű, akár tüskés ágaikkal megfelelő óvó- és fészkelőhelyet biztosítanak a madarak számára, emellett virágzáskor odavonzzák a táplálékul szolgáló rovarokat, ősszel pedig a termésük nyújthat bőséges élelmet. Ilyen például a galagonya, a fekete bodza, a kökény, a húsos som, a homoktövis, a csipkebogyó, a japánbirs vagy a madárberkenye. Szintén jó szolgálatot tehet egy alma- vagy körtefa, melynek ágai között fészket rakhatnak a szárnyas kis lakók, illetve az őszi-téli időszakban a rajta maradt gyümölcsök pedig táplálékul szolgálhatnak számukra.

Segítsük a fészkelést!

A természetes fészkelőhelyek létrehozásán kívül érdemes mesterséges odúkat is kihelyezni kertünkbe, ugyanis számos madár nem az ágak között építi a fészkét. Ezeket mi magunk is elkészíthetjük, de barkácsáruházakban, gazdaboltokban vagy az interneten is megvásárolhatjuk. Figyeljünk arra, hogy az egyes fajoknak más-más méretű odúra van szüksége: az A, B és D-típusú változatok hosszúkásak, kerek röpnyílásúak, és mérettől függően a széncinegétől a seregélyen át a harkályig jó néhány fajnak nyújthat bölcsőt. A C-típusú, félig nyitott szerkezetek pedig sziklák hasadékaiban, épületek falában költő madaraknak kedveznek, mint például házi rozsdarfarkú, légykapó vagy vörösbegy. Fontos, hogy a mesterséges fészkeket mindig olyan helyre telepítsük, ahol a kóbor macskák nem férhetnek hozzá!

Itató és fürdőhely

A víz legalább olyan fontos, mint a táplálék vagy a búvóhely, főleg a nyári tikkasztó hőségben. A madarak így egyrészt a szomjukat is olthatják, valamint fürdőként is használhatják. Ehhez csak egy lapos, viszonylag nagy átmérőjű tálra lesz szükségünk, melybe annyi vizet töltünk, hogy a kisebb madarak se fulladjanak bele. Fontos, hogy az itató közelében legyen bokor vagy ág, ahová a madarak veszély esetén gyorsan visszahúzódhatnak, illetve ne feledkezzünk meg a rendszeres tisztításról sem, nehogy valamilyen fertőzés melegágya legyen az itatóhely.

Fotó: unplash

A vizes fürdő mellett egy porfürdőt is kialakíthatunk, ahol a madarak megszabadulhatnak a rajtuk lévő élősködőktől. Ehhez száraz, finom szemcséjű anyagra lesz szükségünk (pl. homokra), melyet pár centiméter vastagságban helyezzünk el például egy nagyobb (min. 30 cm átmérőjű) virágalátétben.

És amit ne tegyünk

Miután szépen kialakítottuk a madárbarát kertrészünket, fontos az is, hogy ne tegyük tönkre a munkánkat és a madarak leendő élőhelyét. Ne használjunk például vegyszereket, rovarirtót és az élővilágra mérgező permetszereket, ugyanis ezek nemcsak a kártevőket, hanem a hasznos rovarokat is pusztítják, így a madarak természetes táplálékforrását is csökkentik.

Kiemelt kép: Freepik

*

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

Kapcsolódó