Állatvédelmi Piknik lesz szombaton Budapesten

Állatvédelmi Piknik
Szeptember 28-án a budapesti Erzsébet téren szervezik meg immáron második alkalommal az ország egyik legnagyobb szabású ingyenes állatvédelmi rendezvényét, az Állatvédelmi Pikniket.
A területért felelős kormánybiztos, Ovádi Péter elmondta, a tavalyi sikeres akció után idén még több olyan partnert sikerült bevonni, akik elkötelezettek az állatvédelem mellett. A rendezvény célja az állatvédelem és a felelős állattartás népszerűsítése, melynek középpontjában a minden korosztály számára élvezetes és ismeretterjesztő programok állnak.
Délelőtt tíz órától egészen estig egymást követik az interaktív foglalkozások, bemutatók és előadások az Erzsébet téren. Egész napos műsorokkal és koncertekkel, illetve a kitelepülők jóvoltából izgalmas foglalkozásokkal készülnek.
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány eseménye egyben az Állatvédelmi témahét nyitórendezvénye is.

Nézze meg a tavalyi eseményről készült videó összefoglalót.

„Az idei cél, hogy minél több gyermekhez eljuttassuk az állatszeretetet és a felelős állattartásra való felhívást, hiszen a személyükben a jövő állattartóit látjuk, ezért nem mindegy, hogy milyen tudást, preferenciákat sajátítanak el már egészen kicsiként. Más az, amikor elméletben beszélünk a felelős állattartásról és más, amikor testközelből tapasztalhatják meg ezeket. Szerencsére egyre több olyan szervezetet tudhatunk magunk mögött, akik ennek a fontosságát felismerték, ők is ott lesznek szombaton az Állatvédelmi Pikniken.” – mondta Ovádi Péter, az állatvédelemért felelős kormánybiztos a Vehírnek.

Mindez harmincnál is több civil szervezetet, egyetemet, kulturális intézményt, állatkertet, vadasparkot jelent, de például a rendőrség és a katasztrófavédelem kollégái is jelen lesznek látványos kutyás bemutatókkal a budapesti Erzsébet téren. A rendezvény látogatása ingyenes. További részletek az esemény weboldalán.

Forrás: vehir.hu
Nyitókép: Unsplash

 

*

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol az ember környezethez való viszonyáról!

https://www.facebook.com/greenponthu/

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

 

Kapcsolódó