Az ember és az AI kapcsolata: egy cinikus pillantás a jövőbe
Az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolata egyszerre lenyűgöző és nyugtalanító. Egy cinikus technológiai és innovációs újságíró szemével nézzük meg, hogy én vajon miért nem akarok robotkutyát a nappalimba.
Ötvenéves vagyok, de a lelkem valahol a sci-fi regények és a technológia aranykorában, a hetvenes-nyolcvanas években ragadt. Gyerekkoromban Asimov robotos könyveit bújtam, és rajongtam a csillogó-villogó technológiai újdonságokért, sőt ez a rajongásom máig sem kopott. Gazdasági újságíróként, elemzőként évtizedek óta követem az innovációkat. Ám számomra mégis
van valami nyugtalanító az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatában.
Nem a túl rózsaszín jövőkép zavar, de visszaköszön a kétkedő valóság, ahol a gépek nem feltétlenül a barátaink – és talán nem is lesznek azok soha.
Merre tart az AI?
Kíváncsiak vagyunk, hová tart az AI? Nagyon is. De a fő kérdés: van-e olyan inflexiós pont, ahol már nem tudjuk elképzelni nélküle az életet? Ahol a reggeli kávétól a munkába járásig mindenre egy algoritmus vigyáz? Vagy ami még aggasztóbb lehetőség:
eljön-e az a pillanat, amikor az AI már nélkülünk tervezi a jövőt?
Gondoljunk csak a Terminátor vagy a Mátrix című filmekre, melyek nem csak szórakoztatnak, hanem figyelmeztetnek is. Az Ex Machina film pedig zseniálisan mutatja be, milyen törékeny az emberi intelligencia egy öntudatra ébredt AI mellett. Ezek a történetek nagy kérdéseket feszegetnek, de most valami hétköznapibb aggodalomról szeretnék beszélni.
Láttak már AI vezérelt robotkutyát vagy humanoid robotot?
Ha csak videón láttak, az is elég ijesztő. Egy robotkutya 80-100 kiló fém, egy humanoid meg akár 300 kiló is lehet. Képzeljék el, hogy állok a konyhában, kávézom, és a mellettem lévő robot egyszer csak lefagy. Csak simán rám dől, és kész, vége.
Vagy egy ostoba szoftverhiba miatt felkapja a konyhakést…
Nem tudom, miért, de a lehetőség is elég, hogy hidegrázásom legyen. Robotporszívó? Na jó, az még elmegy. Robotfűnyíró? Rendben, talán. De egy emberszerű vagy kutyaszerű masina a házamban? Köszönöm, nem. Munkahelyen, iskolában, kórházban, étteremben? Pláne nem. Ha a barátokkal társasjátékozom, vagy csak dumálgatunk egy ital mellett, az utolsó dolog, amit szeretnék, hogy egy robotpincér csörömpöljön körülöttünk.
Tudom, ez részben generációs dolog.
A sci-fi antiutópiák belém égették, hogy a gépekkel óvatosnak kell lenni.
A lényeg persze, hogy az emberi ostobaságot valamennyire ismerjük, ki is tudjuk sokszor számítani, de egy gép reakciói? Azok idegenek, kiszámíthatatlanok. Persze, nem tagadom, az AI és a robotika rengeteget könnyít az életünkön.
Önvezető autók, csevegőbotok az ügyfélszolgálaton, vagy a ChatGPT, ami forradalmasítja a keresést, az írást, a programozást, és e cikk nyitóképét is MI készítette… – ezek mind hasznosak.
De mi lesz, ha az AI és a szuperszámítógépek még szorosabb szövetségre lépnek?
Ha a kvantumszámítástechnika berobban, és 10-15 év múlva olyan robotok dönthetnek életekről, amelyeknek már nincs is szükségük emberi irányításra? Már most vannak drónok, amelyek, ha megszakad a kapcsolat, maguk döntik el, kit támadjanak. Az önvezető autók is hibáznak néha – és igen, emberek is hibáznak, de egy gép hibája valahogy hidegebb, embertelenebb.
A nagy kérdés nem csak az, hogy együtt tudunk-e élni az okos gépekkel, hanem hogy
a kikapcsoló gomb mindig a mi kezünkben marad-e.
Ez a piros gomb a kulcs. Bármi történjék is a következő évtizedekben, az áramtalanítás joga legyen az emberé. Mindig. És még valami: hiába van nálam három ilyen gomb, robotkutyát vagy humanoid robotot akkor sem akarok a házamba, ahogy írtam már. Igen, a robotporszívó és a fűnyíró még rendben van, de ennyi. Nem, nem, és nem kérek nagy darab, veszélyes és „fél-okos” gépeket az életembe.
Fotó (illusztráció) – DALL-E (AI-MI generálta kép)
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!
