Dió, a hazai kertek kincse

A dió fontos nekünk, hiszen kevés olyan fa van Magyarországon, ami annyira hozzátartozik a vidéki vagy a külvárosi tájhoz, mint a diófa. Terebélyes koronájú, karakteres illatú növény, mely a nyári kánikulában árnyékot és hűst ad, ősszel pedig bőséges, tápláló terméssel ajándékozza meg gazdáját.

A dió, mint termés

A közönséges dió (Juglans regia) – avagy „királyi dió“ – a diófélék családjába tartozó növényfaj, mely Délkelet-Európában, Kis-Ázsiától Közép-Ázsiáig, a Himalájában és Délnyugat-Kínában őshonos. Egylaki, lombhullató fa, melynek átlagos magassága 15-25 méter, de akadnak 30 méternél magasabb példányok is. Lassú növekedésű, végleges méretét 70-80 éves korában éri el, és körülbelül 150-160 évig él, így egy-egy diófa akár három generációt is kiszolgálhat.

Csonthéjas termése körülbelül 4-5 centiméter, de a méretet nagymértékben befolyásolja a júniusi csapadékmennyiség is. Ehető része az ízletes dióbél, melyet csonthéj vesz körül, azon kívül pedig az úgynevezett diókopáncs található. A diókopáncs vastag, zöld színű, mely az érés során megrepedezik, majd megbarnul és elvékonyodik, végül kipotyog belőle a dió.

A dió élettani hatásai

A dió igazi „szuperélelmiszer”: egyszerre ízletes, tápláló és az egészséget is védi. Gazdag telítetlen zsírsavakban, különösen omega-3 zsírsavakban, amelyek hozzájárulnak a szív- és érrendszer egészségéhez, csökkentik a koleszterinszintet és a gyulladásokat. Magas az A- és E-vitamin-tartalma, valamint többféle B-vitamin is található benne. A diófélék közül a dió tartalmazza a legtöbb polifenol nevezetű, igen erős antioxidánst, mely védi a sejteket az oxidatív stressztől, így segít megelőzni a betegséget.

Emellett a dióban sok a magnézium és a kálium, megtalálható benne a vérképzéshez fontos mangán és réz, a csontképző fluor, valamint a szívizom- és immunerősítő szelén is. A dió rendszeres fogyasztása javíthatja a memóriát és a koncentrációt: nem véletlen, hogy a dióbél formáját gyakran hasonlítják az emberi agyhoz.

Ráadásul a növényi fehérjékben gazdag dió kiváló alternatíva a húsfogyasztás mérséklésére is. Rosttartalma segíti az emésztést, miközben viszonylag magas kalóriatartalma miatt kis mennyiség is elég belőle, hogy teltségérzetet adjon.

A diófúrólégy, a legnagyobb ellenség

Néhány évvel ezelőttig szinte minden udvarban állt legalább egy diófa, mely nem igényelt különösebb gondoskodást vagy metszést, nemigen volt kártevője és szinte mindig bő termést adott. Az utóbbi években a diótermelők és a diókedvelő kerttulajdonsok egyik legnagyobb kihívása a nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa), egy Észak-Amerikából behurcolt kártevő, amely mára egész Európában elterjedt.

A rovar a dió zöld, húsos burkába (a diókopáncsba) rakja petéit, amit aztán a fejlődő lárvák folyamatosan rágnak. A sérült burokhéjon bejutnak a különböző kórokozók, baktériumok, gombák, melyektől a burok megbarnul, megfeketedik és nyálkás, kellemetlen szagú lesz. A fertőzött dióbél fogyasztásra alkalmatlanná válik, sokszor a termés idő előtt le is hullik.

A védekezés összetett, a sikerhez mechnaikai, biológiai és kémiai módszerek kombinációja szükséges. A legfontosabb, hogy a lehullott, fertőzött diót ne hagyjuk a fa alatt, hanem gyűjtsük össze és semmisítsük meg. A fa alatti talajt borítsuk be vastagon mulccsal (alatta esetleg plusz geotextíliával) vagy fóliával, hogy a földben lévő bábok ne tudjanak kikelni. A fentieken kívül pedig fontos a kifejlett példányok elleni védekezés is: júniustól hasznos lehet a sárga ragacslapok kihelyezése, amelyek a legyeket fogják meg, így csökkentve a populációt.

Kiemelt kép: Canva

*

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!