Hova tűntek a madarak, miért üres sok etető?

madár
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez számos kérdés érkezett az elmúlt hetekben azzal kapcsolatban, hogy a hó és a kemény fagyok ellenére miért nincsenek madarak az etetőkön? Az MME válaszában azt írta: a jelenség hátterében a madarak természetes védekező viselkedése áll. 

A Magyarországon telelő énekesmadarak általános túlélési viselkedése, hogy a közeledő hidegfront elől – amit egy-két nappal korábban, akár ezer kilométernél is nagyobb távolságról érzékelnek – szinte egyszerre a délebbi országokba húzódnak.

Csökken a madárlétszám

A madárlétszám általános csökkenésének hátterében azonban átfogóbb, már a tél elejétől jelentkező okai is vannak. Az utóbbi években Eurázsia északi térségeiben is késik, illetve a klímaváltozás jelenlegi felgyorsulása előtti időszakhoz képest jóval enyhébb, hómentesebb a tél, ezért a hó elől délebbre húzódó énekesmadár-csapatok is később vagy kisebb számban érkezhetnek a Kárpát-medencébe, késnek vagy elmaradnak az inváziós fajok (fenyőrigó, fenyőpinty, csonttollú, keresztcsőrű).

A jelenség harmadik összetevőjét az őszi madárvonulás jelenti. Az etetési időszak november-decemberi kezdetekor a hazai vonulók és részleges vonulók (például: fekete rigó, vörösbegy, erdei pinty, énekes rigó) már elhagyták az országot – írja az MME.

E hatások – késő vagy kimaradó északi vonulók és délre húzódó hazai telelők – együttese okozza azt az érzést, hogy

az ország szinte szó szerint kiürül, nemhogy látni, hallani is alig lehet az énekesmadarak jelzőhangjait, és az etetők jelentős része kong az ürességtől vagy a megszokotthoz képest kevesebb madár és faj jelenik csak meg a kihelyezett élelmen.

Természetesen ez a jelenség nem érinti Magyarország összes etetőhelyét, vannak olyan helyek, ahol nem csökkent, sőt akár nőtt is a madárlétszám. Részletek az MME honlapján >>

A klímaváltozás telelési viselkedésre gyakorolt hatásainak vizsgálatát segíti az MME Nagy téli madárles elnevezésű, december 6 – február 28. között zajló lakossági madárszámlálási akciója, melyhez még lehet kapcsolódni.

Az etetőket látogató madarak viselkedésének nemcsak ilyen évenkénti eltérései vannak, a bioritmus egy-egy évadon, sőt egy-egy órán belül is jelentősen eltérő lehet, amiről részletesen lehet olvasni itt >>

*

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

Kapcsolódó