A karbonadó vesszőfutása – fizessük még ezt is!?
Karbonadó témában e fenntarthatósági oldalunkra még két héttel ezelőtt írtam egy hosszabb lélegzetű, amolyan alternatív megoldásnak szánt témafelvetést. Mégpedig a globális karbonadó ötletét, melynek hipotetikus bevezetése által talán rávehető a fogyasztói társadalom, hogy valamelyest visszavegyen a szén-dioxid-kibocsátással, ezáltal a globális szennyezéssel. Publikációm meglehetősen nagy vihart kavart a közösségi médiában.
Rengeteg felháborodott kommentet kaptunk. Például, hogy „csak egy újabb sarc”, már „megint egy újabb teher, köszönjük nem kérjük”. És az ilyen és ehhez hasonló kommentek még inkább a finomabb kategóriát jelentették. No, akkor fussunk neki újra a témának pusztán jó szándékkal. Egyúttal szeretném leszögezni, hogy én sem vagyok a híve egy újabb adónem bevezetésének, de a következő 5-10 évben azért valamit tennünk kell, hogy a Föld minél tovább élhető maradhasson.
Egy ismert szakembernek is elküldtem az írást, hogy gondolja át a cikkemben is felvázolt karbonadó ötletét, aki így válaszolt: „Érdekes, amit írtál, teljesen jogos is. Csak ettől sajnos nagyon messze vagyunk.”
Bár nevét – a téma érzékenységénél fogva – nem írnám le, de így folytatja: „az eredeti érvelésed teljesen logikus: a karbonadó elkerülhetetlen eszköz lenne (de csak lenne) a globális kibocsátás csökkentésére”. Az emberek ugyanis önként nem mondanak le a kényelmükről, ezért valamilyen kényszerítő mechanizmusra lenne szükség. De miért nem történik meg ennek akár csak ötlet szintjén is a bevezetése? Az okok összetettek, és három kulcskérdés körül forognak:
1) Nincs a földön olyan regnáló politikus, aki bevállalná ezt!
2) Elvben mindenkit be kellene vonni – de mit mondana a szegény afrikai/ázsiai ember?
3) Mi lenne a beszedett adó sorsa, mire és hogyan költenénk el?
Nézzük ezeket részletesen is
1) Sehol a világon nincs olyan hatalmon lévő politikai erő, amely bevállalná a karbonadót
„A karbonadó olyan politikai öngyilkosság, amelyet egyetlen vezető sem fog elkövetni.”
Miért?
– A választók nyilván nem akarják – senki sem akar többet fizetni, különösen inflációs időkben, amikor a megélhetési költségek már így is magasak.
– A politikusoknak túl rövid a távlatuk – a legtöbb politikai ciklus négy-öt évig tart, míg a karbonadó hosszú távú befektetés. Az azonnali népszerűségvesztés biztos, az eredmények pedig csak évtizedek múlva jelentkeznének.
– A fosszilis ipar lobbija hatalmas – még ha egy ország be is vezetne egy szigorú karbonadót, a globális verseny miatt a gazdasága durván versenyhátrányba kerülne.
Mi lenne a megoldás?
Talán csak egy világszintű megállapodás (lásd a bakui COP29 gyenge próbálkozását) kényszeríthetné rá az országokat, hogy együtt vezessenek be valamiféle pénz-beszedést és újraelosztást.
De létezik egyáltalán olyan nemzetközi konszenzus, amely erre képes lenne? Láttuk a COP29 alkalmával, pár részeredmény ellenére csak újabb ígéreteket sikerült lefektetni, azaz a világ lassan mozdul, miközben a klíma, az éghajlat gyorsan változik, de a fenyegetés még mindig nem olyan katasztrofális, hogy „felébressze szendergéséből” a világot…
2) Mindenkit be kellene vonni – de vajon mit mond, mennyit tudna fizetni a szegény afrikai?
A globális karbonadó egyik legnagyobb erkölcsi és politikai kérdése: ki fizessen?
A fejlett országok szennyezték be a bolygót az ipari forradalom óta, míg a fejlődő világ csak jóval később „csatlakozott” a szennyezéshez, és ők most akarnak gazdaságilag felemelkedni. Ez a felemelkedés pedig szennyezéssel jár.
Egy átlagos afrikai vagy délkelet-ázsiai ember szénlábnyoma töredéke egy nyugati fogyasztóénak. Ha egyenlő karbonadót vetnének ki mindenhol, az ő gazdaságaik szenvednének legjobban, miközben nem ők voltak a fő szennyezők.
„Miért nekünk kell megfizetni azt, amit ti okoztatok?” – ez a több mint jogos kérdés merülne fel újra és újra.
Erre mi lenne a megoldás?
Differenciált karbonadó – a fejlett országoknak többet kellene fizetniük, míg a fejlődő világ támogatásokat kapna a fenntartható fejlődés érdekében.
De még jobb lenne karbonadó helyett egy karbonalap! A beszedett pénzt a klímaváltozás hatásainak enyhítésére és tiszta technológiák elérhetővé tételére kellene fordítani.
Ennek az előképe az ENSZ számos karbonpénz-elosztási mechanizmusa, javaslata, illetve végső soron az újraalakuló kvótakereskedelmi rendszer is a kibocsátás csökkentését segíti elő!
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:
https://green.hu/cikkek/cop29-klimacsucs-penzhiany-almok-es-valosag
Apró lépések egy nagy változás felé
Bár egy teljes körű globális karbonadó bevezetése óriási politikai és gazdasági akadályokba ütközik, az első lépések ennél sokkal kisebbek és kivitelezhetőbbek lennének.
Először a legnyilvánvalóbb és legkevésbé fájdalmas pontokon kellene kezdeni, ahol a kibocsátás csökkentése érdemi hatással járhat, mégis kevésbé ütközik ellenállásba.
Íme néhány, kifejezetten szakmai alapú felvetés
A repülőüzemanyag megadóztatása
Jelenleg a legtöbb országban a kerozin adómentes, ami mesterségesen olcsón tartja a repülést, így ösztönzi a túlzott használatát. Egy fokozatos adóztatás arra kényszeríthetné a légitársaságokat, hogy hatékonyabb technológiákba ruházzanak be, és csökkentenék a rövid távú, alternatív közlekedéssel kiváltható repülőjáratokat.
Fosszilis energiahordozók állami támogatásának kivezetése
Világszerte sok kormány továbbra is hatalmas összegeket költ a fosszilis ipar támogatására, legyen szó olajról, szénről vagy földgázról. Ezek a támogatások nemcsak hogy fenntartják az alacsony árakat, hanem lassítják a tisztább alternatívák elterjedését. Az állami támogatások fokozatos megszüntetése és a források megújuló energiába történő átcsoportosítása gyorsíthatná az átmenetet.
Szelektív karbonadó bevezetése, inkább a gazdagabb országokban
Egy egységes, világméretű karbonadó helyett kezdetben az iparosodott országok vállalhatnák a vezető szerepet, mivel ők felelősek az eddigi kibocsátás nagy részéért. Ez nemcsak igazságosabb lenne, hanem csökkentené az ellenállást a fejlődő világban.
A globális karbonadó így nem egy azonnali, drasztikus intézkedésként jelenne meg, hanem egy hosszabb folyamat részeként, ahol először az egyszerűbb, kisebb ellenállásba ütköző lépésekkel indítunk. Ez segíthetne csökkenteni a politikai és társadalmi ellenállást, miközben fokozatosan formálja az emberek és a vállalatok hozzáállását a karbonkibocsátáshoz.
3) Mi lenne a beszedett adó sorsa, mire és hogyan költenénk el?
Ez a kérdés a leginkább kritikus.
Ki bízná meg a kormányokat azzal, hogy hatékonyabban költsék el ezt a pénzt, mint az emberek maguk, ha be sem szednék a pénzt és azt náluk, a polgároknál, a vállalatoknál hagynánk?
A kérdés megint jogos, hiszen a világ legtöbb országában (legyen az gazdag vagy szegény) a közpénzek elosztását a legtöbbször korrupció, pazarlás vagy elvtelen politikai mozgatórugók befolyásolják.
Egy rosszul megtervezett karbonadó nem feltétlenül csökkenti a kibocsátást, csak többletbevételt biztosít a kormányoknak. Ha a pénzt nem a fenntarthatóságba és innovációba forgatják vissza, akkor az csak egy újabb teher a lakosságon.
Megoldás lehetne a célzott, címkézett visszaforgatás
Célzott visszaforgatás – a karbonadóból származó bevételeket kizárólag fenntartható projektekre, energiaátmenetre és az alacsony jövedelműek kompenzálására lehetne fordítani. De ehhez nemzeti és nemzetközi átláthatóság, azaz szigorú ellenőrzés és független felügyeleti szervek kellenek. Ezek biztosíthatnák, hogy a pénz valóban a klímaváltozás elleni harcra menjen.
Green.hu vélemény:
Íme a végső kérdés: van érdemi esélye ma egy globális/lokális karbonadónak? A rövid válasz: nincsen! Másképp: Zéró! Nulla! Semmi!
Dacára annak, hogy a karbonadó elméletben jó megoldásnak tűnik, de a politika, a gazdaság és a társadalom realitásai, zsigeri tiltakozása miatt (finoman szólva) rendkívül nehéz lenne megvalósítani. Azaz szerintem amíg „nem omlik ránk” a klímaváltozás, addig érdemben fel sem fog merülni ilyesmi, nemhogy életbe lépni.
Mert az emberi gondolkodás így működik:a világ társadalmai közül egyik sem hajlandó vállalni a rövid távú fájdalmat a hosszú távú túlélés érdekében. Szerintem inkább megvárjuk, míg a természet fogja ránk kényszeríteni a változást – sokkal brutálisabb módon. Akkor pedig kisebb bajunk is nagyobb lesz annál, hogy mennyibe kerül egy-egy termék…
Tehát a karbonadó nem pusztán pénzügyi vagy gazdasági kérdés, hanem az emberiség felelősségéről és önzéséről szóló dilemma. Mert, ha tudjuk, hogy szükség lenne rá – de mégsem tesszük meg –, akkor a jövő nemzedékei jogosan fogják feltenni a kérdést: „Miért nem léptetek időben?” Vagy már úgyis mindegy?!
*
Újra ide kívánkozik egyik kedvenc podcast adásunk, hiszen e témához is kapcsolódik ez a Green.hu podcastunk Gelencsér András klímakutató professzorral:
https://green.hu/cikkek/fenntarthatosag-green-hu-podcast-gelencser-andras/
A GreenPod podcast pedig itt hallgatható meg:
Nyitókép: DALLE
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!
