Nem nagy hűhó a DIY műhó

Hiába vágyunk fehér karácsonyra, az utóbbi húsz évben nemigen volt benne szerencsénk, és sajnos idén sincs rá sok esély. A téli hangulatról azonban nem kell lemondani: ha odakint nem fehérlik a táj, legalább bent teremtsünk havas látványt. Cikkünkben kipróbáltunk néhányat a neten található, házilag elkészíthető műhó receptek közül.
Szódabikarbóna és víz
Ez a legegyszerűbben elkészíthető műhó, és az egészségre is teljesen ártalmatlan. Egy (vagy több) zacskó szódabikarbónához lassan adagoljunk annyi vizet, amennyivel kissé kásás „havat” kapunk, közben villával végig nyomkodjuk, kevergessük, lazítsuk az elegyet. Egy adagból körülbelül egy fél kistányérnyi műhó lesz, így érdemes kalkulálni. Valóban gyorsan készen van, az eredmény pedig egészen élethű.

Szódabikarbóna és hajkondicionáló
Itt 3:1 arányban kell összekeverni az alapanyagokat a szódabikarbóna javára (fehér színű balzsamot használjunk!), és szintén villával keverjük össze, vagy akár kézzel is elmorzsolhatjuk. A recept szerint ez a műhó gyúrható lenne, nekünk sajnos valamiért nem állt úgy össze. Viszont szép, egységes „havat” kaptunk, ami ráadásul nagyon kellemes illatú. Ennek ellenére igazából nem láttunk nagy különbséget a vízzel készült verzióhoz képest, így lehetséges, hogy felesleges a hajbalzsamunkat erre pazarolni.

Szódabikarbóna és arclemosó hab
Az elkészítése megegyezik a fentiekkel: egy (vagy több) zacskó szódabikarbónához lassan adjunk néhány fújásnyi arclemosó habot és keverjük össze alaposan villával. Meglepően jó eredményt kaptunk, szép, fehér, porhanyós állag, és még hógolyót is tudtunk belőle gyúrni.

Kukoricakeményítő és testápoló
Egy adag (körülbelül 60 gramm) keményítőhöz lassan adagoljunk fehér színű testápoló krémet, közben pedig keverjük, nyomkodjuk villával addig, amíg porhanyós nem lesz. Színre kicsit törtfehér (vagy inkább sárgásnak is mondhatnánk), szerintünk eléggé mű a végeredmény. A testápolótól finom az illata, viszont a véleményünk ugyanaz, mint a hajbalzsamos keveréknél: a testápolót kenjük inkább magunkra.

Kukoricakeményítő és borotvahab
Bár itt is lassan adagoltuk a borotvahabot a keményítőbe, az eredmény egy ragacsos massza lett, egyáltalán nem akart porhanyós formát felvenni. Persze lehet, hogy mi rontottunk el valamit, vagy esetleg a borotvahab nem volt megfelelő, de nekünk ez valamiért nem sikerült, így fotó sem készült róla.
Összegzés
A dobogó legfelső fokára mi a szódabikarbóna + arclemosó hab kombót tennénk, mert ez lett – szerintünk – a legélethűbb műhó, és még gyúrható is. Állagra és kinézetre a második a szódabikarbóna és víz elegye lett, de neki plusz pont jár amiatt, hogy teljesen természetes anyagokból készül, így tulajdonképpen holtversenyben ez a két praktika lett nálunk a befutó.
Kiemelt kép: szerkesztőség
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!



