Szakemberek kérik: ne etessük a vízimadarakat!

vizimadarak
Bár a legtöbbeket a jó szándék, illetve a madarakkal való kapcsolat kialakítása vezérli, a lehető legrosszabbat tesszük azzal, ha enni adunk a vízimadaraknak, ráadásul olyan táplálékot, amit megemészteni sem tudnak.

Erre többször, többen felszólítottak már. Legutóbb a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület adott ki lakossági felhívást, amiben arra kérik a víz mellett sétálókat, kirándulókat, hogy sehol és semmivel ne etessék a vízimadarakat! Az MME azt írja:

a vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.

A vízimadarak életmódja, különösen a hideg évszakra vonatkozó túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól, ezért etetésük egyaránt rossz a madaraknak, a környezetnek és az embereknek:

  • Kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést – ezek a madarak fagynak aztán jégbe télen.
  • Növeli a zsúfoltságot és a madarak közötti agressziót, fokozza a sérülésveszélyt és a fertőző betegségek, mindenekelőtt az emberre is veszélyes madárinfluenza terjedését.
  • A feleslegesen kiszórt rengeteg táplálék vonzza a patkányokat, segíti a szaporodásukat, helyi patkányinváziót okoz, szennyezi a környezetet, rontja a víz minőségét.
  • A hosszú ideig tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen „táplálék” diéta megbetegíti a madarakat, akár röpképtelenné (!) téve az etetőhelyen felnövekvő fiókákat (angyalszárny-betegség).
  • Önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz.
  • Rontja a madarak társadalmi megítélését, növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket.
Jégbe fagyott bütykös hattyú. Fotó: Orbán Zolzán / MME
Jégbe fagyott bütykös hattyú. Fotó: Orbán Zoltán / MME

Gyakorlati megvalósulását és hatását tekintve a vízimadarak etetése sajnos öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik:

Az etetett madarak ugyanis ősszel nem vonulnak el, így az emberek, látva a „sok szegény, éhes”, valójában elkényelmesedett madarat, tovább etetik őket.

A fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő, ami tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását. Az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet, így nő a nyári kéregetők száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat.

Az MME az önkormányzatok és a madarak segítése érdekében elkészített egy ingyenesen letölthető, kinyomtatható és kihelyezhető plakátot is a vízimadarak etetéséről.

Ne etessük a vízimadarakat plakát. Forrás: MME
Ne etessük a vízimadarakat plakát. Forrás: MME

Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Nyitókép: Pixabay

*

Olvassa el a vízimadarakkal kapcsolatos korábbi cikkünket is!

https://green.hu/cikkek/figyelmeztettek-ne-etessuk-vizimadarakat/

*

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témáról!

https://www.facebook.com/greenponthu/

Kapcsolódó