Folytatódik a településfásítási program: 6000 fát ültetnek
Megkezdődött a településfásítási program őszi ültetési időszaka, amelyben 317 településre újabb 6000 fát szállítanak, ezzel 56 ezerre növelve a kezdeményezés során elültetett fák számát – jelentette be az agrárminiszter.
Nagy István hangsúlyozta: a nemzeti zöldvagyon legfontosabb eleme, a jelenleg is több mint 2 millió hektárnyi erdő mellett jelentős érték és lehetőség a városok és települések zöld infrastruktúrájának fejlesztése.
A 2019-ben indított országfásítási program részeként a 10 ezernél kevesebb lakosú településeknek elérhető településfásítási program, melynek negyedik üteménél tartanak.
Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált és az állami erdészeti társaságok részvételével megvalósított településfásítási program tapasztalatai azt mutatják, hogy a kisebb települések önkormányzatai és közösségei örömmel fogadják és sajátjuknak érzik a kezdeményezést, az igénylések a program minden ciklusában szinte azonnal betelnek, a helyi fásítási akciókat közösségi eseményként kezelik, az elültetett fákat pedig gondos gazdaként kezelik és óvják a helyiek.
A Településfásítási Program őszi szakaszában az igénylő településekre a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. már megkezdte a 6000 sorfa kiszállítását, az ültetéseket a szeptembertől novemberig tartó időszakban végzik.
Nagyszabású fásítás zajlik
A kormány zöldvagyonkezelési stratégiai célja az ország fával borított területeinek 27 százalékos arányra növelése 2030-ig.
Természetesen ezt nemcsak a települések fásításával, hanem az erdőterületek növelésével szeretnék elérni, így az Országfásítási Program másik fele az erdőkre összpontosít. Tavasszal közölték, hogy tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az Országfásítási Program 2019-es meghirdetésével:
az elmúlt öt évben 184 millió darab új fát ültettek el az ország erdőterületének növelése érdekében.
Ebből több mint 172 millió fa a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítései keretében került a földbe. Az állami erdészeti társaságok közreműködésének köszönhetően 4,3 millió fával gyarapodott az Újszülöttek Erdeje Program és 7 milliót tettek ki a mintafásítási kezdeményezések, és a természetes úton befásodott területek erdővé alakítására is 430 ezer facsemetét használtak fel az állami erdészeti társaságok szakemberei.
Az elmúlt öt évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében (5829 hektár), Hajdú-Bihar vármegyében (2614 hektár) és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (2396 hektár) telepítették
Forrás: MTI
Nyitókép: Vermes Tibor / orszagfasitas.hu
*
Írja meg Facebook oldalunkra, Ön mit gondol erről a témáról!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!