Hollywood: a filmekben alig van szó a klímaválságról!
Hollywood – úgy tűnik – nem akar tudomást venni a klímaváltozásról. A klímaválságról ugyanis nagyon kevés filmhős tesz egyáltalán említést – állapította meg pár hónapja egy brit tanulmány.
A tanulmány egyik fő kérdése az volt, hogy
a mai Hollywood kasszasiker filmjei említik-e, tükrözik-e a jelenlegi klímaválságot.
A kutatók 2013 és 2022 között készült, 250 filmet vizsgáltak meg, és a szerzők által javasolt úgynevezett „klímavalóság teszten” a filmek túlnyomó többsége egyszerűen megbukott.
A vizsgálat rendkívül könnyen követhető volt: a tanulmány szerzői azt nézték meg, hogy a filmben létezik-e egy olyan történet vagy jelenet, amelyben a klímaváltozás jelenségét valóságosnak élik meg a sztárok, és hogy egy-egy karakter tudatában van-e mindennek.
Hollywood klímafilm tesztjének egyik nagy nyertese: Az igazság ligája
Az egyik film, amely kiállta a tesztet, a 2017-es szuperhősfilm, az Igazság Ligája volt, amelyben Jason Momoa Aquaman karaktere azt mondja a Ben Affleck által alakított Bruce Wayne-nek: „Hé, nem bánom, ha emelkedik az óceánok szintje.”
De a legtöbb film megbukott — a 250 film kevesebb mint 10%-a állta ki ezt a különös tesztet, és
a filmek kevesebb mint 4%-ában említették a klímaváltozást két vagy több jelenetben.
A felmérés szerzői szerint mindez bizonnyal, nincs összhang a mozinéző közönséggel, amely „szeretné látni, hogy a valóságukat tükrözik a filmek” – nyilatkozta Matthew Schneider-Mayerson, a Colby College angol professzora és a tanulmány vezető kutatója.
„A lényeg az, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt 10 évben készült népszerű filmek túlnyomó többsége nem a valóságot ábrázolja” – fejtette ki Schneider-Mayerson.
„Ezek a Hollywood égisze alatt készült filmek egy olyan világot mutatnak be, amely már a múlté vagy a fantázia szüleménye – olyan világot, amelyben a klímaváltozás nem létezik.” – panaszolta a szakértő.
Az elemzést a Maine-i Colby College kutatói tették közzé, még pár hete, idén áprilisban. A munka pedig a Los Angeles-i székhelyű Good Energy környezetvédelmi tanácsadó cég közreműködésével, támogatásával zajlott.
Az eredményeket szakértők is alaposan áttanulmányozták, sőt, a szerzők tudományos folyóiratokban is tervezik publikálni.
A kutatók a tesztet egyfajta figyelmeztetésnek szánták, hogy a közönség, az írók és a filmkészítők visszajelzéseket kapjanak, illetve pontosan lássák a klímaváltozás megjelenítését a jelentős véleményformáló hatással bíró hollywoodi filmekben.
Néhány eredmény meglepő volt. Olyan filmek, amelyek első ránézésre gyenge kapcsolatban állnak a klímával vagy a környezettel, szintén kiállták a próbát. Például Noah Baumbach érzelmes 2019-es, Netflix-en bemutatott drámája, a Marriage story (Házassági történet) is megfelelt, részben azért, mert Adam Driver karaktere „energiatudatosnak” találtatott.
A 2022-es krimi, a Glass Onion (Tőrbe ejtve – Az üveghagyma), és a 2019-es folk horror film, a Midsommar is kiállta a fura próbát. Néhány, a klímaváltozással nyíltan foglalkozó film, mint például a 2021-es szatíra, a szintén Netflixes Ne nézz fel! (Don’t Look Up!), ugyancsak megfelelt. Ám a San Andreas, egy 2015-ös, a nyugati parti földrengés katasztrófájáról szóló film, és a The Meg, egy 2018-as, cápás akciófilm viszont csúnyán megbuktak a teszten.
Nem ez Hollywood első hasonló tesztje
A tanulmány szerzői szerint a klímaváltozást vizsgáló teszt egyfajta, korábban már elvégzett Bechdel-Wallace teszt, csak épp ezúttal a klímaváltozásra vonatkoztatva.
Anno ugyanis Alison Bechdel képregényrajzoló népszerűsítette ezt a tesztet az 1980-as években, amikor egy képregényében megemlítette barátja, Liz Wallace egyszerű „házi-tesztjét” a filmekben megjelenő nemi szerepekről. A kérdés akkoriban az volt: van-e a filmben legalább két női karakter, akik nem a férfiakról beszélgetnek.
Érdekesség, hogy maga Bechdel is nagyra értékelte a tanulmányt, amelyet egy idei közösségi média posztban „régóta esedékesnek” nevezett. Bechdel az Associated Pressnek írt e-mailjében azt írja:
„egy, a jelenben játszódó film számára a klímaváltozás korában figyelmen kívül hagyni ezt az egzisztenciális fenyegetést egyszerűen érthetetlen”
„Aggódom, hogy a forgatókönyvírók ezt az egész dolgot sablonosan fogják csinálni, ami viszont kontraproduktív lehet, mint ahogy a sablonos „erős női karakterek” is azok voltak” – fejtette ki Bechdel.
A cikk forrásai és további részletek (angol nyelven):
https://apnews.com/article/climate-change-movies-oscars-f7f58a6e24901651757b616dc4099c2c
https://web.colby.edu/bucklab/files/2024/05/Schneider-Mayerson-et-al-Climate-Reality-On-screen.pdf
Fotó: IMDB.com
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!