5+1 remek szabadtéri sport tavasszal

Megérkezett végre az igazi tavasz, a napsütés, a kellemes meleg és a madárcsicsergés egyre többeket csábít ki a szabadba. Ha pedig amúgy is kimegyünk a friss levegőre, miért is ne tölthetnénk azt valamilyen aktív tevékenységgel? Mutatjuk, milyen sportokat űzhetünk ebben az időszakban!
1. Futás – az örök klasszikus
Ahogy mondani szokás, „a láb mindig kéznél van”, így a futás az a sport, amit bármikor lehet művelni, amikor csak időnk van rá. A tavaszi időszak pedig különösen alkalmas arra, hogy azok is belevágjanak, akik csak most szeretnének elkezdeni mozogni, hiszen a téli hidegek már elmúltak, de a nyári kánikula még messze van. A fák virágoznak, a rétek, parkok zöldellenek, az esték egyre hosszabbak, így minden adott egy kis kocogáshoz, ami nemcsak az állóképességet növeli és a vérkeringést javítja, hanem testi-lelki feltöltődést nyújt egy-egy zsúfolt nap végén (vagy elején).

2. Kerékpározás – élmény két keréken
A bringázás nem csupán sport, hanem igazi élmény is, hiszen akár egészen nagy távokat is bejárhatunk és gyönyörű helyszíneket látogathatunk meg így, miközben javul a keringésünk és erősödik a lábizmunk. Választhatunk városi vagy vidéki kerékpárutat, de számos kifejezetten kerékpározás céljára kijelölt erdei út közül is választhatunk.
3. Túrázás – feltöltődés a természetben
Aki nem szeretne tempósabb sportot űzni, hanem inkább a természet közelségére, a csendre és a nyugalomra vágyik, annak a túrázás remek választás lehet. A tavaszi időszak különösen elkényeztet minket, hiszen az ébredő erdő számtalan csodaszép virágjában és az ott lakó madarak dalolásában gyönyörködhetünk. Emellett a túrázás a testünkre is remek hatással van, ugyanis serkenti a vérkeringést és javítja a test oxigénellátást.
4. Jógázás – harmónia a szabadban
A jógázás már önmagában harmonizálja a test és a lélek összhangját, ám ez tovább fokozható, ha mindezt a szabadban tesszük. Ehhez a városban élőknek sem kell messzire utazniuk, hiszen elég hozzá egy park csendes szeglete is, vagy akár a saját teraszunkon, kertünkben is végezhetjük a gyakorlatokat. A jógázás segíti a relaxációt, javítja a légzést, és erősíti a test izmait is. Plusz egy érv a jóga mellett, hogy egy matracon kívül nincs szükség hozzá semmire.

5. Görkorcsolya – dinamikis városi sport
Bár itthon nincs akkora divatja, igazán szórakoztató és hasznos városi sport a görkorcsolyázás. Fejleszti az állóképességet, megmozgatja a kevésbé használt izmokat is, valamint javítja az egyensúly- és koordinációs készséget is, viszont kíméli az ízületeket. Nem utolsó sorban rövidebb távokra akár közlekedési eszközként is bevethető.
+1. Csapatsportok a szabadban – mozgás közösségben
Barátokkal, családtagokkal vagy akár egy randevú keretén belül is nagyszerű együtt töltött idő lehet a közös sportolás, ami a számos jótékony fizikai hatás mellett remek csapatépítő élményt is nyújt. Kettesben lehet például tollaslabdázni vagy frizbizni, nagyobb társasággal pedig igen jó móka egy baráti röplabda- foci- vagy kosárlabda meccs.

Kiemelt kép: Canva
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!