Drága a bolt? Ezzel a 6 otthoni tippel tízezreket spórolhat havonta!

Otthoni ételek - fotó: Unsplash

Először is, kezdjük a legelején: tisztában kell lennünk azzal, hogy nem tudjuk az otthoni élelmiszer-hulladék mennyiségét teljesen nullára csökkenteni, ne legyünk maximalisták. Ám már azzal is rengeteget teszünk, ha mondjuk harmadával, felével csökkentjük a most veszendőbe menő háztartási ételhulladékot. Hét tippünk következik.

A legtudatosabb fogyasztók esetén is elkerülhetetlen, hogy az étel egy kisebb része megromoljon és a kukában kössön ki. (Az étel hulladék persze mehet a komposztba is a szemetes helyett, de erről majd később lesz szó.). Fontosabb, ha arra koncentrálunk első körben, ami e téren könnyedén megoldható, megvalósítható. Ehhez következnek alább tippjeink.

A legalapvetőbb: a mindennapi élelmiszer hulladékunk jó része a rosszul tárolt vagy feleslegesen megvásárolt élelmiszerek, italok kategóriájába esik. Most tehát az utóbbiak a lényegesek számunkra, becslések szerint ezek adják az összes hulladék mennyiségének közel felét.

1.
Mindig írjunk listát, azaz tervezzük meg bevásárlásainkat!

És persze ne felejtsük otthon azt a listát! Az a legjobb, ha például a mobilunkba jegyzetelünk, azt nem szoktuk otthon hagyni 😉
A gyakorlottabbak a felhőben tárolhatják, például Google Drive-on egy, akár a többi, bevásárolni járó családtaggal megosztott doksiban. De persze egy egyszerű e-mail is megteszi, amit saját magunknak elküldhetünk.

2.
Bevásárlás előtt, még otthoni környezetben ellenőrizzük, mi van, mi nincsen!

Pillantsunk rá, hogy mi van a hűtőben, mélyhűtőben vagy a spájzban, vagy akár másutt, nevezzük így: elfekvő készleten. Aki már gyakorlottabb otthoni szakács, az idővel egészen pontosan tudja, mire van szüksége a mindennapi főzéshez. De arra is felkészül, hogy ha új receptet szeretne kipróbálni (például valamilyen alkalomra: ünnep, vendégség, új tipp miatt), akkor azt még lehetőleg otthon hozzá tudja adni a listához. Minél többet improvizálunk, minél szétszórtabbak vagyunk e téren, annál kevésé tudjuk visszafogni az efféle pazarlást, ami jobbára rossz döntéseinkből adódik.

3.
Legyünk képben arról, hogy mi van az otthoni kamrában, mi fog hamar lejárni!

Nemcsak vásárlás előtt, hanem rendszeresen is ellenőrizzük a készleteinket! Romlandó élelmiszereket ne tartsunk otthon nagy mennyiségben, ezekből is a legközelebbi lejáratúakat fogyasszuk el előbb! Ne feledjük, a legtöbb élelmiszer eredetű fertőzés otthon történik, még akkor is, ha a sajtóban inkább csak a szélesebb körű, nagyobb problémák, bolti élelem visszahívások kerülnek előtérbe. Mindez azonban elkerülhető, ha időben hűtőbe tesszük az elkészült ételeket. Egyúttal leromboljuk ezt a mítoszt: a nemrég főtt ételt langyosan is be lehet tenni, a modern hűtőknek nem lesz tőle baja! Persze az újabb étkezés előtt jobb, ha alaposan felforraljuk az ételt, továbbá készételek esetén odafigyelünk a csomagoláson feltüntetett szavatossági időre is.

Otthoni élelmiszertárolás - illusztráció - fotó: Unsplash
Otthoni élelmiszertárolás – illusztráció – fotó: Unsplash

4.
Fagyasszuk le az otthoni maradékot!

Megvettük, elkészítettük, de sok lett. Ilyenkor, főleg ha előre látjuk, hogy a friss étel 1-2 napon belül nem fog elfogyni, akkor fagyasszuk le a maradékot! Később nagyon hasznos lesz, amikor nincs időnk vásárolni vagy főzni, és elő tudunk venni egy-két adag ételt. Sok műanyag doboz keletkezik egy háztartásban, de magunk is vásárolhatunk erre a célra szánt műanyag vagy üveg dobozokat. Fontos, hogy emlékezzünk rá, és legjobb, ha felcímkézzük, hogy mit és mikor fagyasztottunk le! A dobozok akkor is hasznosak, ha nem otthon eszünk: az éttermekben kérhetjük a maradékok hazavitelét, ez ma már nem ciki, hanem kifejezetten környezettudatos gesztus. Amihez hozzányúltunk az szigorúan megy az étterem kukájába, már hivatalosan állatoknak sem adható oda az esetleges fertőzésveszély miatt!

Ugyanakkor például egy önkiszolgáló étteremben praktikusabb és kevesebb műanyag hulladékot termel, ha a saját, nem eldobható dobozunkban visszük haza a maradékot (nálam ez bevett szokás, így a vacsorám is megvan legalább aznapra).

Családi ünnepek, közös étkezések esetén a családunkban (de szerintem máshol is) például majdnem mindig akad „elviteles” adag is. Így a vendégek sem éheznek másnap és a házigazdák sem dobják ki a maradékot, amikor már sokadszorra esznek ugyanabból az ételből.

Továbbá gondoljunk például arra, mennyi pattogatott kukorica kerül a mozik szemetesébe egy-egy film után, vagy egy-egy gyorsétteremben mennyi étel kerül a kukába. (Nem is beszélve a rengeteg eldobható ételcsomagolásról, például poharak, evőeszközök, csomagolások, használatlan szalvéták, és hasonlók.)

5,
Ajándékozzuk rokonnak, szomszédnak, kollégáknak a felesleges élelmiszert, italt

Főleg ünnepek idején gyakori, hogy több étel is rajtunk marad, amelyek még finomak, nem romlottak. Legyenek azok sütemények, készételek, vagy más hasonló élelem.

*

Bővebben érdekli az ételpazarlás témája? Például Ebben a korábbi Nosalty cikkben sok adatot olvashat róla.

*

Ilyen esetekben kézenfekvő az elajándékozás. Szomszédainkat, rokonainkat, barátainkat, munkatársainkat, de akár – a különböző, erre a célra szakosodott, jótékonysági szervezetek révén – ismeretleneket is meglephetünk egy-egy adag étellel (tavaly karácsonykor számos helyszín keringett erre a célra a közösségi médiában). Természetesen csak olyannal, ami még fogyasztható és helyesen, hűtve, szennyeződéstől védve, tároltuk. Ami nekünk felesleges, másnak érték lehet. Így mindenki jól jár.

6.
Annyit szedjünk, amennyit meg is eszünk!

Nem az a cél, hogy a repetázásra buzdítsak mindenkit. Inkább arra, hogy ne a szemünk kívánsága alapján, hanem étvágyunk és egyéni kapacitásaink alapján vegyünk magunknak ételt – a nagyik többségétől persze tudjuk ezt az „okosságot”. Otthon persze könnyebb, mert ha marad a tányéron, az még a hűtőben (lefedve, lehűtve) nyilván eltárolható a következő étkezésig. De vendégségben, svédasztalos éttermekben, szállodákban könnyebben megesik, hogy elvetjük a sulykot, aztán megmarad az élelem egy része, és kidobásra kerül. A többször keveset elv itt is nagyon jó, ha érvényesül.

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

Kapcsolódó