Megszavazta az Országgyűlés az állatvédelmi szabályok szigorítását

Egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadták el Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos törvényjavaslatát, ami szigorúbb fellépést ír elő az állatkínzókkal és illegális állatkereskedőkkel szemben.
Az új szabályozás érinti az állatkínzók és illegális állatkereskedők szembeni következetesebb fellépést, az élő állattal való
koldulás és élő állat nyereményjáték díjaként való kisorsolásának tilalmát, a felelős állattartás és állatvédelmi oktatás népszerűsítését, valamint a bántalmazott állatok sorsának mihamarabbi, gyors rendezését is.
A frissen elfogadott törvény szerint, aki az állatkínzást ebrendészeti telep vagy állatmenhely működtetése során követi el, súlyosabb büntetésre számíthat a jövőben.
A büntetési tétel még magasabb akkor, ha mindezt tíznél nagyobb számú állatra követik el. Az indokolás szerint a
létesítmények üzemeltetésében résztvevő személyeknek és gondozóknak fokozott felelősségük van, továbbá a társadalom bizalmát élvezik, ami indokolja, hogy állatkínzás elkövetése esetén szigorúbb büntetésre számítsanak.
A törvény önálló bűncselekményként kezeli, ha valaki a jogszabályban meghatározott kor előtt a kölyköket az anyjuktól elválasztja,
kereskedelmi mennyiségben az ország területére behoz, vagy onnan kivisz, illetve átszállít kölyköket.

A közelmúltban is napvilágot látott súlyos esetekre reagálva a törvény szerint az élő állatokkal való koldulás szabálysértésnek minősül a jövőben. Az indokolásban felidézik, hogy „a kiszolgáltatott állatokkal próbálják az embereket érzelmileg manipulálni, valamint az állatok kikötve, hóban-fagyban, a tűző napon, akár étlen és szomjan élnek.”
Az új szabályozás szintúgy tilalmazza az élő állatok nyereményjáték díjaként való kisorsolását is.
A törvény értelmében az állatvédelmi eljárások során a hatóságok könnyebben és gyorsabban rendezhetik majd a jövőben a bántalmazott állatok sorsát annak érdekében, hogy ezek az állatok mihamarabb biztonságos környezetbe kerülhessenek.
Amennyiben az állatvédelmi képzésen való részvételre kötelezett állattartó a kötelezettségének önként nem tesz eleget, úgy az állatvédelmi hatóság a kötelezettség teljesítéséig az állattartót az állattartástól eltilthatja. Célja, hogy az állatvédelmi hatóság által előírt, az állatok védelmét szolgáló kötelezések elmulasztása ne legyen bírság megfizetésével kiváltható, hanem ezek elmulasztása esetén a bírság kiszabása mellett az állattartástól való eltiltás is alkalmazhatóvá válik.
Az indokolás kiemeli, hogy a súlyos esetekben nem életszerű a bántalmazott állat ideiglenes elszállítása, ezért szükséges megteremteni, hogy a hatóság mérlegelhesse az állat azonnali elkobzásának lehetőségét is.
A törvény kitér az állatvédelmi ismeretterjesztés fontosságára is, ennek értelmében rendeletben fogják megállapítani az állatvédelmi képzés és oktatás részletes szabályait. Az új szabályok a kihirdetést követő 61. napon lépnek hatályba.
Forrás: Igazságügyi Minisztérium
Nyitókép: Pixabay
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!