Ez a digitális taposómalom: több munka, kevesebb szabadidő

Mi az a digitális taposómalom? Egyszerűen: az az életforma, amelyben a technológiai fejlődés ellenére folyamatosan egyre többet dolgozunk. A megspórolt órákat ráadásul minőségi pihenés helyett jórészt passzív online jelenléttel égetjük el a mindennapok során.

Az ígéretek vs. a taposómalom valósága

A nyolcvanas, sőt még a kilencvenes évek elejének technológiai elemzői is, szinte egyöntetűen azt jósolták, hogy a számítógépek térhódítása drasztikusan lecsökkenti majd a kötelező munkaórák számát. Akkoriban sokan egyenesen heti tizenöt-húsz órás munkahétről vizionáltak, ahol a gépek elvégzik a feladatok jó részét. A valóság azonban sokkal sötétebb irányt vett az elmúlt évtizedek gazdasági átalakulásai során. Az elmúlt négy évtizedben a tényleges munkaidő nemhogy csökkent, de számos modern szektorban kifejezetten növekedett. A digitalizáció elhozta a sosem látott hatékonyságot, azonban a felszabaduló időt a rendszerek azonnal újabb feladatokkal töltötték ki. Ez a modern taposómalom garantálja, hogy egy feladat letudása máris két vadonatújat szüljön.

A gépek hiába vették át az adminisztráció nagy részét, a szellemi munkavállalók leterheltsége a folytonos információáradat miatt a sokszorosára emelkedett.

Hatékonyság, mint újabb teher

Az automatizáció fent bemutatott paradoxona az, hogy az eszközök gyorsulásával az emberi teljesítménnyel kapcsolatos elvárások is azonnal az egekbe szöknek. Ha valaki egy szoftver segítségével feleannyi idő alatt végez a munkájával, az sajnos nem jelenti azt, hogy hamarabb hazamehet az irodából. Amikor egy okos szoftver átveszi a korábban napokig tartó monoton adatelemzési feladatokat, a munkavállaló sosem kap extra pihenőidőt a cégtől a hét hátralévő részére. A menedzsment a kapacitást azonnal kreatívabb problémák megoldására irányítja át, amelyek sokkal intenzívebb mentális fókuszt igényelnek.

Ez egy digitális taposómalom, amelyben az agyunk sosem kap esélyt a regenerálódásra a feszes határidők szorításában.

A felgyorsult munkatempó és a párhuzamos feladatvégzés miatt az emberek úgy érzik, hogy hiába dolgoznak keményen, sosem érnek a teendőik végére, ami korai kiégéshez vezet a munkaerőpiacon.

Láthatatlan taposómalom – ott van a zsebünkben

Az okostelefonok és a felhőalapú szolgáltatások tömeges megjelenésével a munkahelyi feladatok szó szerint hazaköltöztek velünk a nappaliba és a hálószobába. Közhelyesnek tűnik, de igaz: 20-30 évvel ezelőtt az irodaajtó bezárása egyértelmű jelzése volt annak, hogy a munkanap véget ért és megkezdődött a feltöltődés. A hordozható okoseszközök elterjedésével azonban végleg elmosódott az a fizikai határvonal, amely évtizedeken át biztonsággal elválasztotta a munkát a privát szférától.

Ma már teljesen megszokottá vált este kilenckor vagy a vasárnapi családi ebéd közben is válaszolni a sürgősnek jelölt e-mailekre, vagy a közösségi médiás üzenetekre. Ez a digitális taposómalom teljesen észrevétlenül emészti fel a maradék energiáinkat, hiszen a készenléti állapot megállás nélkül aktívan tartja az idegrendszert. Az azonnali elérhetőség illúziója egy olyan kimondatlan, mégis kötelező normává vált a legtöbb versenyszférás iparágban, ami miatt a munkavállalók egyszerűen képtelenek a valódi kikapcsolódásra.

Hová tűnt a maradék szabadidőnk?

Ha a technológia és a szerencse folytán mégis marad nekünk néhány szabad óránk, a legtöbb esetben azt sem tudjuk megfelelően a saját egészségünk javára fordítani.

Az állandó információs éhség és az okoseszközökhöz szokott idegrendszerünk folyamatosan követeli az újabb és újabb infókat, impulzusokat.

A munkán kívül megmaradó, az évek során egyre zsugorodó szabadidőnket jórészt passzív tartalomfogyasztásra és a közösségi média végtelen, céltalan görgetésére pazaroljuk el. A monitorok bámulása felületes szinten talán pihentetőnek tűnik, de a valóságban csupán egy addiktív dopamin alapú ingerkeresési ciklusba hajszol bele minket. Ez a képernyőhöz láncolt virtuális taposómalom épp olyan fárasztó az agynak, mint egy feszült munkahelyi értekezlet. A legújabb neurológiai kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a képernyő előtt eltöltött passzív órák alatt a stresszhormonként ismert kortizol szintünk egyáltalán nem csökken le az egészséges tartományba.

Így lassítható le a taposómalom

A kimerítő folyamat megfékezése nagyon komoly elhatározást, erős önfegyelmet és radikális szokásváltoztatást követel meg mindenkitől, aki nem akar felőrlődni a társadalmi nyomás alatt. Nem várhatjuk el a főnökeinktől, hogy önként megoldják helyettünk a problémát. A változáshoz elsőként feltétlenül fel kell ismernünk azt a tényt, hogy

a technológia önmagában sosem fog nekünk minőségi időt spórolni, hacsak mi magunk meg nem húzzuk a digitális határainkat.

Szigorú, kompromisszummentes szabályokat kell felállítanunk, kiváltképpen a munkaidőn túli üzenetváltások teljes mellőzésére. Ezt a hétköznapi taposómalom okozta káros spirált kizárólag akkor tudjuk megszakítani, ha visszavesszük az irányítást a saját időnk felett. A valódi pihenést jelentő offline tevékenységek – mint az elmélyült olvasás, az aktív sport, a természetben töltött idő vagy a személyes találkozók – tudatos visszaintegrálása elengedhetetlen a hosszú távú mentális egészségünkhöz.

Újra kell írni az alapszabályokat

Az egyéni felelősségvállalás fontos, azonban a vállalati kultúra strukturális átalakítására legalább ekkora szükség van a probléma érdemi, társadalmi szintű kezeléséhez.

A rendszerszintű hibákat ugyanis nem lehet például csak és kizárólag egyéni légzőgyakorlatokkal orvosolni.

A sokszor észrevétlenül kialakuló toxikus munkáltatói környezet megváltoztatása nélkül az egyéni próbálkozások nagyon gyakran kudarcba fulladnak, a menedzsment felől érkező nyomás miatt. A cégeknek is be kell(ene) látniuk, hogy a krónikusan kimerült dolgozók közép- és hosszútávon drasztikusan rontják a szervezet általános hatékonyságát. Ahhoz, hogy ez a megállíthatatlan taposómalom ne darálja be az egész társadalmat, a munkából való lecsatlakozás jogát törvényi szinten kell garantálni.

Szerintünk például a fenntarthatóság érdekében olyan új céges irányelvekre van szükség, amelyek burkolt büntetés helyett kifejezetten jutalmazzák a munkaidőn túli elérhetetlenséget(!) és a minőségi pihenést. Várjuk a kommenteket, és bizonyára meg is kapjuk: álomvilágban élünk. De mi azért reménykedünk…

Nyitókép: Freepik

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/