Tudta? A brit kutatók szerint több mint egymilliárd elhízott ember él a világon!

Az elhízott ember jelensége ma mindennapos, de fontos társadalmi probléma - a fotó illusztráció - forrás: Unsplash

A becslések szerint már egymilliárd fölött jár az elhízottnak tekintett emberek száma világszerte – számolt be róla az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és egy nemzetközi kutatócsoport friss jelentése, amely arra is rámutatott, hogy az elhízás a legtöbb országban nagyobb problémát jelent már, mint az alultápláltság.

 Döbbenetes számú elhízott ember van

– jelentette ki Majid Ezzati, az Imperial College London professzora, a Lancet folyóiratban február 29-én, csütörtökön publikált kutatás vezető szerzője.

A kutatók több mint 190 országból 220 milliónál is több ember adatait használták a jelentés elkészítéséhez.

Ezzati aláhúzta, hogy miközben az elhízottak aránya számos gazdagabb országban stagnál, máshol gyorsan növekszik. Hozzátette: az alultápláltság ugyan világszerte visszaszorulóban van, de sok országban továbbra is komoly probléma, és ott nemcsak az éhezés, hanem az elhízottság okozta egészségi problémákkal is meg kell küzdeni, ami kettős terhet jelent.

Francesco Branca, a WHO táplálkozási vezetője felidézte, hogy bár régebben a gazdagsághoz kötötték az elhízást, manapság világszerte gondot jelent.

A jelentés megállapította: 1990 és 2022 között a felnőtt lakosságban az elhízottak aránya több mint duplájára nőtt, az 5-19 éves korosztályban pedig megnégyszereződött.

Ugyanebben az időszakban az elemzés szerint az alultápláltnak tekintett lányok aránya ötödével, az alultáplált fiúké harmadával, a felnőtteké felével csökkent.

Ezzati rendkívül aggasztónak nevezte az elhízott ember társadalmon belüli arányának növekedését; különösen a gyermekek körében, egyúttal arra is rámutatott, hogy az éhezés továbbra is százmilliókat érint világszerte. A súlyos alultápláltság káros a gyermekek fejlődésére, és akár halálhoz is vezethet. Az elhízás pedig számos súlyos betegség – köztük a cukorbetegség, a szív- és vesebetegség – kialakulásával fenyeget, és szintén korai halálozást okozhat.

A kettős teher elsősorban a szegény és a közepes jövedelmű országokban nőtt, például a karibi térségben és a Közel-Keleten. Ugyanakkor egyes európai országokban, köztük Spanyolországban az elhízottak arányának csökkenését vagy stagnálását észlelték a kutatók.

A jelentés elkészítésében a nem fertőző betegségek kockázatait kutató (Non-Communicable Disease Risk Factor Collaboration) 1500 tudós vett részt. A kutatók legutóbb 2017-ben tették közzé megállapításaikat. Az akkori adatok szerint az 5 évesnél idősebb lakosságból mintegy 774 millió volt az elhízott, globálisan minden nyolcadik ember, hasonlóan a jelenlegi adatokból leszűrt becslésekhez.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz,

a WHO főigazgatója szerint az elhízás elleni küzdelemben olyan intézkedések segíthetnek, mint a magas cukortartalmú termékek megadóztatása és az egészséges iskolai étkeztetés népszerűsítése.

Az elhízott ember nem csak egészségügyi kockázatot jelent

A kutatók szerint a legújabb eredmények rávilágítanak arra, hogy sürgősen átfogó szakpolitikákra van szükség az alultápláltság terheinek kezelésére, beleértve a tápláló élelmiszerek hozzáférhetőségének és megfizethetőségének javítását, valamint az elhízás és az alultápláltság megelőzésére és kezelésére irányuló stratégiákat.

Majid Ezzati professzor, az Imperial School of Public Health tanára, a tanulmány vezető szerzője elmondta: „Nagyon aggasztó, hogy az elhízás járványa, amely 1990-ben a világ nagy részén a felnőttek körében volt tapasztalható, most az iskoláskorú gyermekek és serdülők körében is megjelenik.”

Az édességek térhódítása az elhízott ember jelenség egyik fő felelőse
Az olcsó és széles körben kapható édességek térhódítása az elhízott ember jelenségének egyik fő felelőse – fotó: Unsplash

Globális elemzés az elhízott ember jelensége kapcsán

Nézzük az elhízott ember jelenséggel kapcsolatos részleteket alaposabban. A kutatók több mint 220 millió ötéves vagy annál idősebb (63 millió öt és 19 év közötti, illetve 158 millió 20 éves vagy annál idősebb) ember súly- és magasságméréseit elemezték, több mint 190 országot képviselve.

Összesen tehát több, mint 1500 kutató járult hozzá a tanulmányhoz, amely a testtömegindexet (BMI) vizsgálta, hogy megértse, hogyan változott az elhízás és az alultápláltság világszerte 1990 és 2022 között. Megállapították, hogy 1990 és 2022 között a világon az alultápláltsággal érintett gyermekek és serdülők aránya a lányoknál mintegy ötödével, a fiúknál pedig több mint egyharmadával csökkent. Ugyanebben az időszakban több, mint felére csökkent az alultáplált felnőttek aránya a világon, miközben az elhízott ember sokkal több lett.

A becslések szerint 2022-ben összesen közel 880 millió felnőtt él elhízással (504 millió nő és 374 millió férfi), ami négy és félszerese az 1990-ben regisztrált 195 milliónak (128 millió nő és 67 millió férfi).

A 2022-ben 159 millió elhízott gyermek élt, ez együtt összesen több, mint egymilliárd elhízással érintett embert jelent 2022-ben. A globális népességnövekedés ellenére

2022-ben 183 millió nőt és 164 millió férfit érint az alultápláltság, ami 45 millióval kevesebb, mint 1990-ben.

Több az elhízott ember, mint az alultáplált

Összességében ezek a tendenciák ahhoz vezettek, hogy a legtöbb országban az elhízás több embert érint, mint az alultápláltság. 2022-ben a világ országainak mintegy kétharmadában (133 országban a lányok és 125 országban a fiúk esetében) az elhízás aránya magasabb volt, mint az alultápláltság.

WHO főigazgatója szerint az elhízás visszaszorítására vonatkozó globális célok eléréséhez a kormányok és a közösségek munkájára lesz szükség, amelyet a WHO és a nemzeti közegészségügyi ügynökségek bizonyítékokon alapuló politikái támogatnak. „Fontos, hogy ehhez a magánszektor együttműködésére is szükség van, amelynek felelősséget kell vállalnia termékei egészségre gyakorolt hatásaiért” – tette hozzá.

Dr. Guha Pradeepa, a Madras Diabetes Research Foundation tanulmányának társszerzője közben arra figyelmeztet, hogy ez a globális jelenség, mindkét táplálkozási probléma súlyosbodását hozhatja.” Az olyan nehézségek, mint az éghajlatváltozás, a COVID-19 világjárvány okozta zavarok és az ukrajnai háború, a szegénység, valamint a tápanyagokban gazdag élelmiszerek árának növekedése, az elhízott ember jelenségének növekedését és az alultápláltság arányát egyaránt súlyosbíthatja – fejtette ki a társszerző.

„Ennek következménye, hogy egyes országokban és háztartásokban nem elegendő az élelmiszer, máshol pedig a kevésbé egészséges élelmiszerek felé tolódnak el a vásárlások.”

A hír forrása: MTI és az Imperial College London weboldala – fotó: Unsplash.com

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

Kapcsolódó