Ismét élelmiszer-adományokat gyűjt az Élelmiszermentő Központ

Elelmiszer-Pazarlas - ételmentás - a kép illusztráció - fotó: Unsplash

Újra élelmiszer-adományokat gyűjt az Élelmiszermentő Központ – jelentette be Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a Facebook-oldalán, most, február 18-án vasárnap közzétett videójában.

Az Élelmiszermentő Központ második adománygyűjtő akcióját indítja útjára – mondta Nagy Réka műsorvezető, jótékonysági nagykövet. Hozzátette: a tavaly karácsonyi akció sikeres volt, sok cégtől érkezett felajánlás, amellyel több száz értelmi fogyatékossággal élő karácsonyát tudták meghittebbé tenni. Idén még több adományt szeretnének összegyűjteni.

Húsvétkor várják az élelmiszer-adományokat

Húsvétkor azért várják a cégek felajánlását, az élelmiszer-adományokat, hogy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) közvetítésével a látássérült rászorulóknak adományozzanak élelmiszercsomagokat, és ezzel is szebbé varázsolják az ünnepüket. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke elmondta: az élelmiszer-támogatást a szövetség tagegyesületei juttatják el a látássérült embereknek, akik ezt húsvét előtt megkapják.

Nobilis Márton, az Agárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára az élelmiszer-pazarlást globális problémának nevezte. Közölte: 2030-ra célként határozták meg, hogy felére csökkentsék az élelmiszer-pazarlást – írta meg a Hírado.hu portál.

Évi 60 ezer tonna élelmiszer kerülne a kukába, hatoda menthető meg most

A kiskereskedelemben évi 60 ezer tonna élelmiszer kerülne kukába, ebből 10 ezer tonnát tudtak eddig megmenteni. Azért is hozták létre az Élelmiszermentő Központot, hogy ezt a mennyiséget növelhessék, tovább csökkentve az élelmiszer-pazarlást – ismertette.

Nyitrai Zsolt a videóban úgy fogalmazott:

„Szolgáltató államot működtetünk, ezért indítottuk a Gondosóra programot az időseknek, ezért osztunk iskolai laptopot a tanulóknak, és ezért szervezzük meg a cukorbeteg gyermekek nyári táborozását.”

Nyitrai Zsolt örömét fejezte ki, hogy az Élelmiszermentő Központ újra segít, a támogatás jó helyre kerül, mert azt a vakok és gyengénlátók közösségei megérdemlik – hangsúlyozta.

 

*

Érdekli az élelmiszer-pazarlás? Olvassa el ezt a cikkünket is!

https://green.hu/cikkek/25-millio-fejenkent-etelpazarlas-3-tipp/

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

*

élelmiszer-adományokat gyújtenek ételmentés céljából - a kép illusztráció - fotó: Unsplash

Élelmiszer pazarlás tudatosítása kapcsán is fontos az ételmentás – a kép illusztráció – fotó: Unsplash

Kapcsolódó