Folytatódik az országfásítás – közelítünk a klímavédelmi célokhoz

országfásítás

Az ország zöldvagyona hozzájárul korunk egyik legnagyobb kihívásának, az éghajlatváltozás ütemének lassításához, ezért az erdőtelepítésekkel és az erdőgazdálkodással kapcsolatos programokat idén is jelentős figyelem kísérte. Kiemelten fontos, hogy közelebb kerüljünk a kitűzött klímavédelmi célok eléréséhez, melyben szerepe van a szakszerű erdőkezelésnek vagy a környezeti edukációnak, így az Országfásítási Program 2025-ben is folytatódik – közölte az Agrárminisztérium.

A 2019-ben meghirdetett Országfásítási Program célja, hogy 2030-ra 27 százalékra növelje hazánk erdővel és fával borított területeinek arányát.

Az országfásítás számos alprogramot hívott életre, melynek része az erdőtelepítések mellett a mezővédő erdősávok, agrárerdészeti rendszerek, útfásítások, önkormányzati fásítások arányának növelése is, azzal együtt, hogy a 21 állami erdészeti társaság területén folyó erdőtelepítési mintaprogram által eddig 1661 hektár új erdőterület jött létre.

Növekszik az Újszülöttek erdeje

Kiemelt figyelmet kapott az elmúlt évben az Újszülöttek erdeje alprogram, amely őshonos fajokból álló elegyes erdőállományok létesítésével évente több mint 1 millió facsemete elültetésével járul hozzá hazánk klímavédelmi céljainak teljesüléséhez.

A kezdeményezés kapcsán minden születendő gyermek után legalább 10 fát ültetnek el.

A program alatt elültetett csemeték száma 4,3 millió darab, amit a következő időszakban csaknem 1,1 millió darabbal fognak növelni az erdészeti társaságok

Fákkal gyarapodnak a települések

Az Országfásítási Programon belül működik a Településfásítási Program, amely a rendszerváltás óta az ország legnagyobb, belterületi fásítási kezdeményezése. Idén zárult a negyedik üteme.

Tavasszal 4000 sorfát ültettek el 226 településen, ősszel pedig összesen 317 településre újabb 6000 fát szállítottak, ezzel 56 ezerre nőtt a programban elültetett sorfák száma mintegy 1500 településen.

A Településfásítási Program 2025-ben is folytatódik, újabb tízezer darab dísz- és sorfát év elejétől igényelhetnek majd a 10 ezer fős lélekszám alatti kistelepülések.

Turisztikai fejlesztések az erdőkben

Az állami erdők nyitottak a nagyközönség számára, rekreációs szolgáltatásuk révén hozzájárulnak az egészségmegőrzéshez, az aktív kikapcsolódáshoz. Az elmúlt évtizedben megvalósult 42 milliárd forintnyi turisztikai fejlesztés mellett évente 4-5 milliárd forintot fordítanak rekreációs infrastruktúra működtetésére.

Kutatások szerint a magyar erdők rekreációs értéke évente legalább 39 milliárd forint, vagyis az erdők fenntartása csak a kikapcsolódási lehetőségeken keresztül is jelentős érték a társadalom számára.

Új kezdeményezések a gyermekek környezeti nevelésében

Idén indult az Iskolában az Erdő Program, melynek keretében a minősített Erdészeti Erdei Iskolák erdőpedagógusai a magyarországi közoktatási intézményekben tartottak tematikus foglalkozást 6-12 éves diákoknak az erdők és a fenntarthatóság témakörében.

A program első ütemében mintegy 1000 oktatási intézmény és 30 ezer gyermek vett részt, hazánk szinte minden régiójából.

Szeptembertől a program kiegészült azzal, hogy a hátrányos helyzetű települések iskolásainak is biztosítottak lehetőséget arra, hogy eljussanak az erdei iskolákba.

Az Erdei Iránytű Programban összesen 120 gyerekcsoport, mintegy 3000 gyermek vehetett részt, akiknek egy-egy napos erdei iskolai látogatást biztosítottak.

Forrás: MTI
Nyitókép: Pixabay

*

Olvassa el cikkünket a Nemzeti Faültetés Napja kezdeményezésről!

*

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

 

Kapcsolódó