Fukuyama után szabadon: nem a történelem, hanem a kényelmi civilizáció vége közelít!
A kényelmi civilizáció vége felé haladunk. Erős mondat. De miről is van szó? Yoshihiro Francis Fukuyama egy ma is élő, jelenleg 71 éves japán származású amerikai filozófus, politikai közgazdász és író, aki a ”történelem vége” tanulmányáról ismert. De hogyan kapcsolódik ide a fenntarthatóság? Ebből a véleménycikkből megtudhatja.
A kényelmi civilizáció nem Fukuyama gondolata. Ő az 1990-es évek elején, pontosabban 1992-ben jelentette meg „A történelem vége és az utolsó ember” című írását, amely bővebben kifejti az 1989-es „A történelem vége” című esszéjét. Ez az írás hatalmas sajtónyilvánosságot és vitákat váltott ki, mivel Fukuyama anno azt állította, hogy
a történelmi haladás tulajdonképpen véget ért, és a berlini fal lebontása után a világban a liberális demokráciák lesznek szinte egyeduralkodók, azaz azok világuralmának kora következik.
Samuel P. Huntington egy másik nézőpontot képviselt – válaszul – egy újabb cikkével, amelyben a civilizációk összecsapásáról beszél. Szerinte a jövőben nem az ideológiák, hanem a kulturális és civilizációs szembenállások lesznek meghatározóak. Ezek a kérdések alapvetően filozófiai, gazdaságfilozófiai és történetfilozófiai jellegűek.
Nem a történelem, hanem a kényelmi civilizáció vége jöhet!
Most azonban egy egyszerűbb kérdés felé fordulunk: a történelem vége helyett a kényelmi civilizáció vége gondolattal játszunk el. Az embernek manapság eszébe juthat, hogy
2024-ben nem a történelem, hanem a kényelmi civilizációnk végéről, pontosabban annak egyfajta végéről kell beszélnünk.
Ha körülnézünk, láthatjuk a globális felmelegedés nyomait mindenütt: változó időjárás, hatalmas aszályok, árvizek, éhínségek és erdőtüzek pusztítanak a föld egyre több pontján. Bár tudományosan nem mindig sikerül százszázalékosan bizonyítani mondjuk a globális felmelegedés (egyébként nyilvánvaló) tényét, azt azért mégis érezzük, látjuk, hogy a földünk egyre látványosabban pusztul.
A fenntarthatóságról folyton és folyton beszélünk, de
pontosan érezzük, hogy az, amit Európában, Észak-Amerikában vagy Ázsia fejlettebb országaiban a fenntarthatóság jegyében tesznek az emberek, a cégek vagy a politikusok, az bizony édeskevés.
És akkor még nagyon finoman fogalmaztam.
Fontos megemlíteni, hogy nemcsak magánembereknek, hanem az üzleti és politikai döntéshozóknak is hatalmas felelősségük van abban, hogy mennyire működnek fenntartható módon, és mennyire teszik magukévá a zöld szemléletet.
Mire gondolok, amikor a kényelmi civilizáció vége jut az eszembe?
Amikor a jövőbe tekintünk, nem látom a sci-fi novellákban és filmekben megrajzolt futurisztikus jövőt. Nem feltétlenül valamilyen kataklizmatikus végpusztulást vagy apokalipszist, hanem valószínűnek tűnik, hogy a következő években, még inkább évtizedekben – mondjuk a 2040-es, 2050-es években – a mai értelemben vett kényelmi civilizációnk a végéhez fog érni. Arra gondolok, hogy addigra nyilvánvalóvá válik, hogy a mai fogyasztói civilizációnk a jelenlegi formájában nem lesz fenntartható.
Erről sokat lehetne beszélni és írni, de elég, ha egy mindennapi átlagember ma Magyarországon körülnéz, és számba veszi, hogy egyetlen nap alatt ő vagy a családja mennyi csomagolást dob ki, mennyi energiát használ el közlekedésre és a napi életre, mekkora lakást vagy házat fűt vagy hűt nyáron. Egyszerűen ekkora, nagyságú karbonlábnyom, ekkora mennyiségű kibocsátás nem tartható fent, különösen nem úgy, hogy a jelenlegi 1-2 milliárd ember, aki nagyon fejlett országban él, nem vesz vissza a fogyasztásából.
És akkor még mindig nem tudjuk, hogy mi lesz a maradék 5-6 milliárd emberrel, akik úgy élnek, mint mondjuk Közép-Európában a szüleink, nagyszüleink vagy még inkább dédszüleink, akik egy kis vidéki házban éltek anno, a gyakorlatias fenntarthatóságot figyelembe véve.
E helyett a mainál legalább kétszer-háromszor több ember szeretne magának bicikli helyett motort, motor helyett autót, autó helyett pedig SUV-ot, hiszen így (ettől) működik a fogyasztói társadalom, ezt sulykolják belénk és sok milliárd szegénységben élő embertársunkba is nap, mint nap a nagyvállalatok és persze a kisebbek is, ha meg tudják fizetni a marketinget…
De az ember magától, önmagától nem fogja azt gondolni, hogy feladja a kényelmi civilizáció által teremtett jólétet és természetesen a kényelmét sem. Ennek a feladása valószínűleg inkább úgy fog történni, hogy az élelmiszerek ára vagy bármilyen tevékenység ára, amelynek magas a karbonlábnyoma, emelkedik majd.
Nem tíz, nem húsz százalékkal, hanem akár tízszeresére, húszszorosára.
Valószínűleg 5-10 vagy 15 év múlva bizony luxus lesz egy fosszilis üzemanyaggal működő jármű, egy nem megújuló fűtési mód, vagy nagyon is fájó karbonadót kapnak a nem korszerű, sok energiát fogyasztó épületek építtetői.
Hiszen előbb-utóbb érkezni fognak a fenntarthatóságot kierőszakoló, egyre szélesebb körű úgynevezett zöld adók, karbonadók.
Ekkor már valószínűleg késő lesz, a karbonadók sem mentik meg a bolygónkat. De ne legyen igazam!
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!
