Itt a fagyiszezon – ezt érdemes tudni, hogy jól válasszon

Ahogy megérkeznek az első igazán meleg napok, egyre hosszabb sorok kígyóznak a fagyizók előtt. A tölcsérben olvadó gombóc nemcsak hűsít, hanem egyfajta rituálé is: gyerekkori emlékek, nyári séták, spontán örömök kapcsolódnak hozzá. De vajon tudjuk, mit is eszünk valójában, miért ennyire jó és tényleg jó?
A fagylalt története messzire nyúlik vissza, mondhatni, „már az ókori görögök is”… pontosabban az ókori Kínávab és Perzsiában is készítettek jeges édességeket, de a mai értelemben vett fagyi Európában terjedt el, főként az olasz mestereknek köszönhetően. A klasszikus olasz gelato krémesebb, sűrűbb, és kevesebb levegőt tartalmaz, mint az ipari fagylaltok – nem véletlen, hogy ma is ez számít az egyik etalonnak.
Miért szeretjük ennyire?
A válasz részben biológiai. A fagylalt egyszerre tartalmaz cukrot és zsírt, ami az agy jutalmazó központját aktiválja. Emellett a hideg hőmérséklet is különleges élményt ad, főleg nyáron. Pszichológiai szempontból pedig a fagyi gyakran jutalom vagy kikapcsolódás – egy apró „megérdemlem” pillanat a nap végén.
Szervezetünk is így rajong érte?
Koránt sem. A túl hideg ételek fogyasztása ugyanis hatással lehet az emésztésre. Kutatások szerint a hideg ételek és italok átmenetileg lassíthatják a gyomor működését, mivel a szervezetnek előbb fel kell melegítenie azokat a testhőmérséklethez közelire. Ez egyeseknél puffadást vagy diszkomfortérzetet is okozhat. Emellett a magas cukortartalom sem elhanyagolható tényező – különösen az ipari változatok esetében.
Persze ez nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk róla – inkább azt, hogy érdemes tudatosan választani. A kézműves fagyizók egyre gyakrabban dolgoznak természetes alapanyagokkal, kevesebb adalékanyaggal, sőt megjelentek a cukormentes, vegán és alternatív tejből készült változatok is.
Fagyitrendek és a kenyér ízű fagyi
A klasszikusok – csokoládé, vanília, eper – még mindig verhetetlenek, de az utóbbi években egyre nagyobb teret nyernek az izgalmas kombinációk. Ma már szinte unalmasnak számít a sós karamella, a chili-csoki vagy a bazsalikomos epe, amikor olyan extrém ízekkel is találkozhatunk, mint a kenyér ízű fagyi (megkóstoltam, pont annyira fura, mint ahogyan hangzik – a szerk.) a halászlé vagy a csülkös pacal fagyi – na jó. ezek valóban extrémek és nem is valószínű, hogy rákívánnánk a melegben.
Válasszuk inkább 2026 trendjeit, a „desszert a desszertben” típusú fagyikat: ezek a tiramisu, sajttorta, a sacher vagy épp brownie ihlette ízek.

Mi is van a fagyiban?
A fagylalt alapvetően néhány egyszerű összetevőből áll: tejből vagy tejszínből, cukorból, valamint különféle ízesítőkből, mint a gyümölcsök, csokoládé vagy magvak. A kézműves változatoknál gyakran valódi alapanyagokkal dolgoznak – friss eperrel, vaníliarúddal vagy pörkölt pisztáciával –, míg az ipari fagyiknál előfordulhatnak aromák, színezékek és stabilizátorok is, amelyek az állagot és az eltarthatóságot javítják.
A krémes textúrát nemcsak a zsiradék adja, hanem az a levegő is, amit a fagyasztás közben kevernek bele.
A sorbet ezzel szemben teljesen más kategória: nem tartalmaz tejet vagy tejszínt, alapja víz, gyümölcs és cukor, így könnyedebb, frissebb, gyakran intenzívebb gyümölcsízzel. Éppen ezért a sorbet-t sokan „üdítőbbnek” érzik, míg a klasszikus fagylalt inkább desszertélményt nyújt.
Féláron is fagyizhat
A fagyiszezon egyik csúcspontja a Magyar Fagylalt Napja, amelyet minden évben május 8-án rendeznek meg. A jeges finomság szerelmeseinek idén is érdemes piros betűvel bekarikázni ezt a dátumot a naptárban. Országszerte több száz cukrászdában és fagyizóban kínálják ilyenkor kedvezményesen a fagylaltokat – sok helyen akár féláron.
Budapesten például olyan népszerű helyek csatlakoznak, mint a Fratelli by DreamCream, a SUGAR! shop, a Trillázs Piccolo vagy a Stühmer Cukrászda. Ez remek alkalom arra, hogy ne csak a megszokott ízeket válasszuk, hanem bátran kísérletezzünk is.
Nyitókép: Freepik
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!



