Kártékony, invazív bogár bukkant fel a magyar határ mellett

A japán cserebogár egy példányát fogták be Szlovéniában, közel a magyar határhoz. Ha ez a rovar elszaporodik, jelentős mezőgazdasági károkat képes okozni.
A bogár kifejlett egyedei egyebek mellett a szőlőt és a gyümölcsfákat, a lárvái pedig a növények gyökereit károsítják – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Mint írták, a szlovén hatóságok júliusban a magyar határtól mintegy 500 méterre, Pince településén fogtak egy japán cserebogarat, ezért a Nébih haladéktalanul megkezdte a szükséges növényegészségügyi intézkedéseket, többek között feromoncsapdákat helyeztek ki az esetleges terjedés mielőbbi észlelése érdekében.
Miért olyan veszélyes?
A japán cserebogár rendkívül sok tápnövényű faj. Az imágók (kifejlett egyedek) többek között szőlőn, gyümölcsfákon, rózsán és számos dísznövényen táplálkoznak, míg a talajban fejlődő lárvák a növények gyökereit károsítják.
Csoportosan táplálkozva akár teljes tarrágást is okozhatnak.
Nagy távolságokra elsősorban emberi közreműködéssel terjedhetnek: az imágók járművekben, szállítmányokban, poggyászban vagy kempingfelszerelésben is megbújhatnak.
Ezért a külföldről hazatérők mindig vizsgálják át ruházatukat, poggyászukat, járművüket és kempingfelszerelésüket, valamint ne hozzanak be ellenőrizetlen forrásból származó növényeket és növényi anyagokat – hangsúlyozta közleményében a Nébih.
A japán cserebogár észlelése, valamint már a gyanú felmerülése is bejelentési kötelezettséggel jár!
A gyanús egyedek, illetve a feltételezett kártétel észlelésekor haladéktalanul értesíteni kell az illetékes vármegyei kormányhivatalt, valamint a Nébih-et. Az időben megtett lakossági bejelentések ugyanis kulcsszerepet játszanak a károsító Magyarországra történő behurcolásának és további terjedésének megelőzésében.
A károsító folyamatos terjedését jelzi, hogy júliusban Ausztriában is találtak japán cserebogarat: a magyar határtól körülbelül 90 kilométerre. A térségben sem csapdázással, sem vizuális ellenőrzéssel nem találtak újabb példányokat, így az egyedeket jelenleg behurcolt példányokként kezelik.
Így néz ki: a 8-11 milliméteres a japán cserebogár kifejlett egyede, feji része és előtora fémesen zöld, szárnyfedői rézbarna, vöröses árnyalatúak. Az alábbi kép pedig segít méretben és kinézetben is beazonosítani a bogarat, és látni a különbséget a májusi, a japán és a kerti cserebogár között.

Forrás: MTI – Nébih
Nyitókép: Pixabay
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témáról!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!



