Kiszárad a keze ebben a nagy hidegben?

Bizonyára sokan tapasztalják, hogy ebben a nagyon hideg időben folyamatosan szárazzá, vagy akár fájdalmasan repedezetté válik a kézbőrük. Összegyűjtöttük, hogy mik állhatnak a kellemetlen tünetek hátterében, és hogyan lehet védekezni ellenük.
Téli ekcéma vagy hideg miatti bőrszárazság?
A hideg, szeles időjárás, a kinti és a fűtött, beltéri száraz levegő, a gyakori kézmosás a téli hónapokban a szokásosnál is jobban igénybe veszi a kézfejünk bőrét. Ilyenkor könnyen meggyengülhet a természetes védőréteg, melynek feladata a víz- és lipidtartalom szabályozása, és máris száraz, húzódó, (akár vérzően) repedezett lehet a bőrünk. Ez az állapot általában nem ekcéma, de ha nem védekezünk ellene több fronton is, akár tavaszig is elkísérhet minket:
- Ilyenkor nagyon fontos a belső hidratálás is, ugyanis a hidegben hajlamosabbak vagyunk kevesebbet inni, ez pedig szintén hozzájárulhat a bőrünk szárazságához.
- Lehetőleg viseljünk meleg kesztyűt ha kimegyünk a szabadba, illetve mosogatáshoz és takarításhoz is vegyünk fel gumikesztyűt!
- Ha lehet, kerüljük el a kézfertőtlenítőket, főként az alkoholos termékeket!
- Forró víz helyett langyos vízzel mossunk kezet!
- Az esti kézkrém nem elég, naponta akár 5-6 alkalommal is (de minden kézmosás után) kenjük be a kezeinket!
- Használjunk természetes alapanyagokat, például kakaó- és sheavajat vagy méhviaszt!
- Az esti kézápolás után húzzunk fel egy cérnakesztyűt éjszakára!

Mikor gyanakodjunk ekcémára?
A tévhittel ellentétben az ekcéma (atopiás dermatitis) nemcsak gyermekkorban, hanem bár ritkábban, de felnőttkorban is kialakulhat. Ez az állapot a bőr krónikus, nem fertőző gyulladását jelenti, és jellemző rá az időszakosan visszatérő fellángoló, száraz, vöröses, viszkető, hámló vagy akár nedvedző bőr. Legfőképpen az arcon, a nyakon, a hajlatokban, a karokon és a lábakon fordul elő. A genetikai hajlam mellett a kiváltó okok között szerepelnek a különböző kozmetikumok, mosó- és öblítőszerek, textilek, élelmiszerek és a levegőben terjedő allergének (például pollen).
Az úgynevezett téli ekcéma vagy hideg ekcéma nem egy külön bőrbetegség, hanem az amúgy is ekcémás bőr tüneteinek felerősödését, fellángolását jelenti. Ezek azonban sokszor megegyeznek a hideg miatti bőrszárazság okozta kellemetlenségekkel, ezért ha a megfelelő óvintézkedések és kézápolás után sem múlnak a tünetek, vagy éppen súlyosbodnak, mindenképpen keressünk fel egy bőrgyógyászt, aki segít tisztázni az okokat.

A hidegre is lehet allergiás valaki?
Bizony, a hidegkiütés vagy hideg urticaria egy különleges egészségügyi probléma, ahol a csalánkiütés egyik formájáról van szó. Ezt nem egy allergén anyag (pl. pollen vagy élelmiszer) váltja ki, hanem fizikai – jelen esetben a hideg – inger hatására szabadul fel a hisztamin a szervezetben.
Főként fiatal nőket érint, lefolyása átlagosan 5-7 évig tart, és más allergiás állapotokhoz hasonlóan akár életveszélyes is lehet. A reakciót a hideg (általában 4 Celsius fok alatti) levegő, a hideg víz vagy akár egy fagylalt is kiválthatja, a tünetek közé tartozik az élénk bőrpír, erős viszketés, hólyagos csalánkiütés, de súlyos esetben akár vérnyomás-ingadozás vagy légzészavar is előfordulhat.
Kiemelt kép: Freepik
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!



