Kárókatona-gyérítés: tömegmészárlás reklámcélból?

Valóban túlszaporodott-e a nagy kárókatona? Valóban veszélyezteti-e a halállományokat?

Novembertől márciusig gyérítik a kárókatonákat az egész országban, így a Balaton környékén is. Itt az utóbbi mintegy másfél hétben újabb 75 nagy kárókatonát lőttek ki, egyikük 12 évig „dézsmálta a Balaton halait” – írja a sonline.hu. Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: ezen a télen, mindeddig 269 kormoránnal sikerült csökkenteni a Balatonra járó kolónia létszámát. Ezeket a madarakat azért lövik ki, mert a halgazdálkodásban és a horgásztatásban érintettek vélekedése szerint „túl sokan vannak” és „tetemes mennyiségű” halat fogyasztva „veszélyeztethetik a tó halállományát”.

A kérdésről vendégszerzőnk, a halkutató és természetfilmes Szendőfi Balázs írta le véleményét, aki maga is forgatott filmet a kárókatonákról.

A fenti vélekedést mindeddig semmi nem igazolta. Sem a horgászfogásokban, sem pedig a halfauna-felmérések eredményeiben nem tapasztalható halállomány-csökkenés az ország egyetlen természetes vizén sem. A Hun-Ren Balatoni Limnológiai Kutatóintézet hivatalos állásfoglalásában így fogalmaz:

„Halgazdaságok területén a kárókatona riasztása, gyérítése gazdasági okokból indokolt lehet, ugyanakkor olyan gazdaságokban, amelyek a Natura 2000 hálózathoz tartozó területeken működnek, nem kívánatos, sőt, az ott érvényes finanszírozási elvekkel is ellentétes. Költési időben a jelenleg csökkenő állományméretek miatt indokolatlan a gyérítés kiterjesztése. Jelenleg hazánkban semmilyen tudományos vizsgálat nem támasztja alá természetes vizekben a nagy kárókatonák jelenlétéhez köthető halállomány-változást. A fentiek alapján a nagy kárókatonák riasztása, gyérítése természetes vizeinkhez kapcsolódó élőhelyeken ökológiailag indokolatlan.”

A nagy területen végzett, természetesvízi kárókatona-gyérítés a közreadott adatok és a saját tapasztalataim szerint is nagyon kevéssé hatékony. Közlegények – A kárókatona-per című dokumentumfilmem forgatása során kísértem és filmeztem gyérítőket az esztergomi, a fővárosi és a ráckevei Duna-szakaszon, a Tisza-tavon, a Körösöknél és a Balatonon is. Ha átlagolnom kellene, akkor azt mondanám, hogy a látott és megzavart kárókatonáknak körülbelül az egy százalékát sikerül lelőni.

Nézze meg a Közlegények – A kárókatona-per című dokumentumfilmet!

Esztergomban a forgatási nap alatt összesen két madár esett, a fővárosi napon egy, a ráckevei napon hat, a Körösöknél az első napon kettő, a második napon nulla. Mindeközben több száz kárókatonát felriasztottunk. A Balatonnál egy 900 egyedre becsült pihenő kolónia egész napos zavarásával a nap végére 20 madarat sikerült lelőni. A többi kb. 880 madár egész nap a vízen volt, a gyérítőktől nem tudtak visszatérni a parti pihenőhelyre.

Mindebből látszik, hogy az ilyen gyérítés nemcsak csekély eredményű, de egyenesen kontraproduktív.

A téli, energiatakarékos időszakban a kárókatonák kevesebb halat fogyasztanak, mint az év többi szakában, ám ha a felzavarással extra energiafelhasználásra késztetjük őket, akkor a fogyasztásuk megnő. Ráadásul az egészben lenyelt halat meneküléskor rendszerint visszaöklendezik, így később újra táplálkozniuk kell, hogy visszanyerjék a kihányt hallal, valamint az extra mozgással és stresszel elvesztett energiát.

Ha mérlegre tesszük tehát a 900-ból 20 madár kiszelektálását, de 880 madárnak akár csak húsz százalékkal megnövekedett halfogyasztását, akkor hamar kiderülhet, hogy mind a madarak, mind a halállomány akkor járt volna jobban, ha hagyjuk pihenni a kolóniát.

Miért éri meg mégis gyéríteni a kárókatonákat a horgászszövetségeknek?

Ehhez a kulcs nem más, mint – az irigység. A zsákmányirigység egyidős a halászó-vadászó emberiséggel. Ha másvalaki, pláne egy másik faj egyede fog egy halat, akkor ennek láttán a halat fogni szándékozó emberek nagy részében azonnal irigység ébred, hiszen „előle” fogták ki a halat.

A kárókatona őshonos ragadozó, évmilliók óta ugyanúgy hallal él, mint a vidra, a gémek vagy a ragadozó halak. De amíg például egy harcsa úgy eszik meg napi több kiló halat, hogy azt a horgász nem látja, addig a kárókatonának abban a szerencsétlen helyzetben van része, hogy az ő halfogása jól látható. Hiszen a nyílt vízen halászik, sokszor csapatostól. A horgászok nagyobb része tehát engesztelhetetlenül gyűlöli a kárókatonát, és minden fogási kudarcát annak a nyakába varrja. A horgászok pedig sokan, nagyon sokan vannak.

Jelen adatok szerint Magyarországon több mint kétszázszor (!) annyi horgász van, mint kárókatona.

Tehát a horgászszövetségek számára a kárókatona gyérítésének elsődleges oka: a horgászok elégedettségének növelése, vagyis marketing.

Ízlelgessük. Egy őshonos ragadozót, amit a primitív beidegződések ellenségnek, ártó lénynek tartanak, legálisan gyérítenek csak azért, hogy kihasználják ezt a megalapozatlan gyűlöletet, és megfeleljenek neki. Mert eredménye valóban nagyon kevés van, és azt is láthattuk a fentiek során, hogy igazából a madarak folyamatos zavarása csak a halfogyasztásukat növeli, tehát közvetlen hatása kontraproduktív; csak közvetett, a tájékozatlan horgászok elégedettségében manifesztálódó hatása lehet kimutathatóan pozitív a halgazdálkodó számára, aki végső soron a horgászok pénzéből él.

A természetes vízi gyérítés nem hatékony, de a kárókatonák nagy része halastavakra jár táplálkozni (nincs sok választásuk, hiszen Magyarországon az elmúlt 150 évben a vizesélőhelyek több mint 90 százalékát eltüntettük, felszámoltuk). A halastavakon jóval hatékonyabb a gyérítés, és nagyrészt ez tolja fel az évi országos gyérítési adatokat 10-12 ezer madár fölé (a 2022-es adat 17 ezer lelőtt madár).

A kárókatonáról a természetesvízi halállományok vélt veszélyeztetése mellett a másik elterjedt tévhit, hogy túlszaporodik.

Lássuk, milyen állományadatokat közöl a madárszámlálásokban rendszeresen aktív Hun-Ren BLKI a hazánkban költő állományról:

„A fészkelőállomány mérete országosan lassú csökkenő tendenciát mutat (2017-2021 között átlagosan 2200 pár költött az országban), ami elsősorban a táplálkozóterületeken végzett intenzív gyérítés következménye.”

És a hozzánk telelni érkező északi madarakról:

„Becslések szerint a téli időszakra egy átlagos évben körülbelül 25 000 madár érkezik északról. A Soproni Egyetem által szervezett téli vízimadár számolások alapján a telelő nagy kárókatonák száma országos szinten kis mértékben csökken.”

Tehát könnyen kiszámolhatjuk, hogy

egy átlagos évben a gyérítéssel a telelőállománynak mintegy felét kiírtjuk, főként a táplálkozóterületeket jelentő halastavakon,

és a költőállományt is sikerült tíz év alatt a felére csökkenteni az év közbeni gyérítésekkel. Az „egyre csak túlszaporodó” kárókatonák mítosza tehát szintén felkerülhet a valótlan dolgok polcára, akárcsak a természetesvízi halállományokra gyakorolt vélt negatív hatásuk.

Sokadik vádpont a kárókatonák ellen, hogy pihenő- és fészkelőhelyük fái a madarak savas ürüléke miatt elpusztulnak.

Igen örvendetes, hogy a horgászok aggódnak a fákért, bár amikor horgászhelyeket alakítanak ki a parti növényzet és a nádas elpusztításával, akkor valahol túlságosan mélyen szunnyadhat ez az aggodalom. A jó hír az, hogy a kárókatona ürülékétől nem pusztul el sem a fűz, sem a nyárfa. A Tiszavalki-medence évtizedek óta meglévő, nagy kárókatona-telepéről mutatok néhány képet, melyeken jól látszik, hogy a fészkelési szezon végén, amikor a fiókák már nagyok, a telep fái vígan zöldellnek.

Ezt igazolják az alábbi fotók, melyek a kárókatona fészkelőhelyén készültek.

A kárókatonák fészkelőhelyei is zöldellnek. Fotók: Szendőfi Balázs

A cikkben vendégszerzőnk, Szendőfi Balázs halkutató, természetfilmes saját tapasztalatai és véleménye olvasható, mely nem egyenlő a green.hu szerkesztőségének véleményével.

*

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!