Komoly állami támogatást kap a hazai állatvédelem

Soha ennyi állatvédő civil szervezet nem jutott még egyszerre kormányzati támogatáshoz: az idén meghirdetett, egymilliárd forintos keretösszegű pályázaton összesen 443 szervezet nyert. Az eredményeket szeptember 8-án jelentette be Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos.
A lehetőség májusban nyílt meg azoknak a civil szervezeteknek, amelyek állatvédelemmel, mentő-, segítő- vagy vakvezető kutyák képzésével foglalkoznak.
A pályázók 500 ezer és 15 millió forint közötti összeget igényelhettek működési költségekre, ivartalanítási programokra, állategészségügyi szolgáltatásokra, gépjárműbeszerzésre vagy menhelyek és természetvédelmi központok fejlesztésére.
Fontos szabály, hogy a társállatokkal dolgozó szervezeteknek a támogatás legalább 20 százalékát ivartalanításra kell fordítaniuk, ezzel segítve a kóbor állatok számának csökkentését.
„Az ország minden területéről vannak nyertesek, a társállatok védelmétől a gazdasági haszonállatokon át egészen a vadon élő állatokig. Hálásak vagyunk a civil szervezeteknek, amelyek nap mint nap áldozatosan dolgoznak az állatok jóllétéért” – hangsúlyozta a kormánybiztos. Ovádi Péter hozzátette: az elmúlt négy évben már több mint két és fél milliárd forint jutott az állatvédőknek, és most számos menhely valósíthat meg komoly fejlesztéseket.
A támogatások kifizetése rövid időn belül megkezdődik, a nyertesek listája pedig elérhető a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján.
Forrás: Igazságügyi Minisztérium
Nyitókép: Freepik
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!