Miért utáljuk a legyeket?

Zümmögnek, rászállnak az ételre, hajnalban az arcunk körül köröznek, és bárhol képesek felbukkanni. A legtöbben ösztönösen idegesek leszünk a legyek jelenlététől, pedig ezek a rovarok jóval összetettebb szerepet töltenek be a természetben annál, mint hogy egyszerűen kártevőknek tituláljuk őket.
Nem véletlen az erős ellenérzés
Az emberi agy ösztönösen összekapcsolja a legyeket a romló szerves anyagokkal, ürülékkel és a betegségekkel. És valljuk be, az undor egyáltalán nem alaptalan, ugyanis ezek a szemtelen kis rovarok akár több száz kórokozót is hordozhatnak magukon, legfőképpen a szárnyaikon és a lábaikon. A különböző baktériumok pedig előszeretettel „használják“ ezt a légi közlekesét arra, hogy újabb területeken – akár az ételünkön – vethessék meg a lábukat.
A kellemetlenkedő rosszfiúk
A legtöbb kórokozót az ember közelében élő legyek hordozzák, és az enyhébb gyomor- és bélrendszeri betegségektől a parazitákon át a súlyos szalmonelláig sok mindent elkaphatunk általuk. Ilyenek például a bomló húst kedvelő fémes legyek (döglégy, húslégy stb.), vagy akár a mindenhol megtalálható házi légy is.
Ha ez nem lenne elég, vannak olyan fajok is, melyeknek kifejezetten fájdalmas a csípése vagy harapása. A rém kellemetlen nehézbombázó böglyöket senkinek sem kell bemutatni, de a szuronyos legyek vagy a levakarhatatlan kullancslégy is csúnya marásra képesek. És nem elég a fájdalommal kísért viszketés, ezek a harapások bakteriálisan felülfertőződhetnek, illetve betegséget okozó kórokozók is bejuthatnak a szervezetünkbe rajtuk.

A hasznos jófiúk
Meglepő lehet, de számos légyfaj kifejezetten hasznos. A darazsakra hasonlító zengőlegyek például igen hatékony beporzók. Virágról virágra járva segítik a növények szaporodását, lárváik pedig előszeretettel fogyasztanak levéltetveket.
Vannak olyan fürkész- és ragadozólegyek is, amelyek más kártevők számát csökkentik. A fürkészlegyek például a petéiket más rovarok (pl. hernyók, bogarak) testére vagy közelébe rakják, így természetes úton gyérítik a növényi kártevőket. A pajzstetű-élősködő legyek lárvái pedig az élősködő pajzstetveket és levélbolhákat tartják ínyenc falatoknak.

Egyébként a rosszfiúk közt említett döglegyeknek fontos szerepük is van, ugyanis eltakarítják az elhullott állatok maradványait, gyorsítják a lebomlást, így részt vesznek a természet újrahasznosító folyamataiban.
Védekezés csak természetesen!
A kellemetlenkedő legyek elleni védekezés alapja a megelőzés. A konyhai maradékok gyors eltávolítása, a komposzt megfelelő kezelése, az állati ürülék rendszeres összeszedése és a szúnyogháló használata sokkal hatékonyabb lehet, mint a folyamatos rovarirtás.
Emellett a kertben érdemes támogatni a természetes ellenségeiket is, mint például a madarakat, pókokat, békákat és más rovarevő állatokat, melyek rengeteg legyet fogyasztanak el. A vegyszeres irtást pedig mindenképpen felejtsük el, hiszen az sokszor nemcsak a kártékony fajokat pusztítja, hanem a hasznosakat is.
Kiemelt kép: Canva
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témáról!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!



