Mi mindenre jó a napenergia – íme, a napfénnyel főzött sör

Napfénnyel főzött sör

Andalúziában található az első olyan sörfőzde Európában, ahol a szó szoros értelmében napfénnyel főzik a sört.

A holland központú Heineken legnagyobb spanyolországi üzemében Sevilla mellett tavaly adták át azt a nap-hőenergiás erőművet, amely 200 Celsius-fokra túlhevített vízzel közvetíti a nap energiáját a sörfőző üstök felé.

A vizet összesen 43,4 ezer négyzetméter felületű parabolikus tükör fókuszpontjában elhelyezett áttetsző csövekben hevítik, és magas nyomáson tartva érik el, hogy ilyen forrón is folyékony halmazállapotú maradjon.

A 30 MW csúcsteljesítményű, napfénnyel működő rendszerrel előállított hőenergiát tárolni is tudják: a nyolc, egyenként 80 ezer literes hőszigetelt tartály – mint egy-egy szuperkukta – összesen 68 megawattóra tárolási kapacitást biztosít. Ezzel napsütés híján is 8 órán keresztül tudják még cefrézni a malátát, forralni a sörlevet, vagy épp meleg vizet biztosítani a kiürült főzőüstök és tartályok tisztításához.

Ez jelenleg Európa legnagyobb ilyen rendszere, amelyet a francia központú Engie energiamulti spanyol leányvállalatával együttműködésben építettek a köz- és magánszektor közötti partnerséget megvalósítva. Az Engie spanyol leányvállalata és a Heineken mellett az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásainak becsatornázásával a helyi kormányzat is beszállt a finanszírozásba. A 21,7 millió eurós költség 61 százalékát, 13,3 millió eurót fedezték támogatásból.

A rendszert az Engie Spanyolország tervezte, építette és üzemelteti a következő 20 évben. A beruházáshoz a Heineken a 8 focipályányi alapterületet adta és pénzért veszi az itt előállított hőenergiát, 20 év után pedig akár meg is vásárolhatja a rendszert. Ez az első ilyen rendszerű spanyolországi naphőerőmű, 30 megawattos hőteljesítményével pedig Európa legnagyobbja.

A sörgyártó arra számít, hogy ennek segítségével 60 százalékkal csökkentheti a gázfelhasználását és évente közel 7000 tonna szén-dioxid kibocsátását is elkerülheti.

Eddig a hőenergia-szükségletük 90 százalékát földgáz égetésével állították elő.

A napfénnyel működő berendezés a sörgyár hőenergia-szükségletének 64 százalékát adja, de további megújuló – fotovoltaikus napelemekkel előállított elektromos áram a sör hűtéséhez és az elektromos berendezések működtetéséhez, illetve biogáz a fennmaradó hőigényhez – fejlesztések révén már 2024 végére megújuló energiából biztosítanák a sörgyár energiafelhasználásának 84 százalékát, 2025-re pedig már a net zero elérését tűzték ki célul.

Forrásunk a hvg.hu cikke.

Nyitókép: Freepik

*

 

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

Kapcsolódó