A nemnövekedés gazdaságtana és a zöld gondolat: így érdemes!

Hallott már a nemnövekedés gazdaságtanáról? Íme, egy lehetséges zöld alternatíva a végtelen növekedés és a bolygónk végtelen kizsákmányolása ellen.

Mi is az a nemnövekedés? Ahogyan a karácsony fényei elhalványulnak, és az újév küszöbén állunk, amikor megpihenünk egy pillanatra, érdemes elgondolkodni azon, mi hajtja valójában a világot. Ebben a két ünnep közti csendesebb időszakban, amikor a rohanás alábbhagy, sokakban felmerül a kérdés:

vajon miért ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenáron növekedjen a gazdaság?

A nemnövekedés gazdaságtana, különösen buddhista gyökerekkel, nem csupán egy elmélet, hanem, mondhatjuk úgy, hogy egy igazi zöld gazdaságtan, amely a fenntarthatóságot helyezi előtérbe. De hát az ember gyarló természetű, mindig többet akar – akárcsak a mai rendszer, amely a végtelen expanziót tekinti a jólét zálogának. Vajon ez a nemnövekedés paradigma marginális ötlet, vagy elengedhetetlen a bolygó jövőjéhez?

A nemnövekedés vs. a fogyasztói társadalom

A hagyományos gazdaságmérő, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése régóta uralkodó elv a politikában és a szakértői körökben. A kapitalista modell alapja, hogy évről évre 2-3 százalékos bővülést kell elérni, különben recesszió, munkanélküliség és társadalmi feszültségek fenyegetnek. John Maynard Keynes óta ez a növekedés fedezi az adósságokat, a technológiai fejlődést és a demográfiai kihívásokat, azaz a globálisan növekvő létszámot. Ám a fejlett világban fogy a népesség, mégsem tudjuk magunktól „levetni” az állandó növekedési kényszert.

Így például az IMF és a Világbank jelentései évtizedek óta figyelmeztetnek: stagnálás esetén instabilitás következik. Miért kell tehát folyton növekednie? Mert a rendszer adósságalapú pénzteremtésre épül, ahol a kamatos kamat deflációt és csődöket szülne a nélkülözhetetlen bővülés hiányában – vélik sokan.

Emellett a fogyasztói társadalom legalább fél évszázada a „több = jobb” elvet hirdeti, ahol a jólét anyagi felhalmozással egyenlő.

Mi az a nemnövekedés pontosan?

Ezzel szemben a nemnövekedés mozgalma, olyan gondolkodók mint Nicholas Georgescu-Roegen vagy Serge Latouche munkái alapján, bírálja ezt a fetisizmust. Nem szörnyű recesszióról van szó, hanem tudatos lassításról: a termelés és fogyasztás csökkentéséről az ökológiai határokon belül, miközben a jólétet újraértelmezzük.

Valójában ez egy zöld gazdaságtan, amely a bolygó korlátait tiszteletben tartva körforgásos modelleket, helyi közösségeket és fenntartható gyakorlatokat támogat.

A sokszor buddhistaként is emlegetett nemnövekedés gazdaságtana ezt spirituális mélységgel gazdagítja. A buddhizmus, a Négy Nemes Igazság és a Középút elve alapján, a vágyat (tanha) azonosítja a szenvedés okaként. A végtelen növekedés éppen ezt intézményesíti: az örök „mindig több” illúzióját, amely soha nem hoz teljességet. Thich Nhat Hanh zen mester tanításai vagy Bhután Gross National Happiness (GNH) indexe mutatja, hogyan integrálható ez a gazdaságba.

Bhutánban például a GDP helyett a boldogságot mérik, figyelembe véve a lelki jólétet, a közösséget és a környezetet – alacsonyabb fizikai, anyagi szintű növekedés mellett is magasabb életminőséget elérve.

Ez a megközelítés nem a profitmaximalizálásra, hanem a jólét és a fenntarthatóság növelésére fókuszál, minimalizálva az erőforrás-felhasználást és a szenvedést.

A további fogyasztás alig növeli a boldogságot!

E látásmód szerint a gazdaság célja a szenvedés csökkentése (dukkha). A marginális hasznosság elve itt új értelmet nyer: a további fogyasztás alig növeli a boldogságot, miközben az ökológiai károk robbanásszerűen nőnek. Az IPCC jelentései és a WWF Living Planet Report (2022) alátámasztják:

1970 óta a globális GDP megháromszorozódott, de a biodiverzitás 68 százalékát elvesztettük.

A nemnövekedés zöld gazdaságtana elégedettség (santutthi) kultúráját kínálja, ahol a szükségletek előbbre valók a vágyaknál. Gyakorlatban ez helyi gazdaságokat, csökkentett munkahetet (mint Új-Zéland 4 napos munkahéttel végzett kísérletei) és javak megosztását jelenti.

Marginális nemnövekedés irányzata?

A mainstream, azaz fősodratú közgazdaságtanban talán igen. Ám mégis, az angol kifejezéssel „degrowth” gyűjtőnéven emlegetett konferenciák ezreket vonzanak. Igaz ez szemben áll például a Davosi Világgazdasági Fórumra kíváncsi milliókkal. Az elméletet közgazdász kritikusok, mint például a neves Paul Krugman, egyenesen naivnak tartják, mert alábecsüli a szegénység elleni harcot a fejlődő országokban.

Ám a nemnövekedési „mozgalomnak” átfedései vannak a poszt-növekedés elméletekkel (Tim Jackson: Prosperity Without Growth) és a donut economics-szal (Kate Raworth). A klímaválságban pedig mindez esszenciális: az EU Green Dealje vagy az ENSZ Fenntartható Növekedési Céljai (SDG-céljai) implicit nemnövekedés-elemeket tartalmaznak, úgy, mint a dekarbonizáció növekedés nélkül.

Miért kell folyton növekedjen a GDP?

Mert a rendszer így van beállítva, de ez nem kőbe vésett. A buddhista nemnövekedés zöld gazdaságtana paradigmaváltást javasol: GDP helyett Genuine Progress Indicator (GPI), profitmaximalizálás helyett stakeholder modellek, fogyasztás helyett mindfulness-alapú döntések. Nem utópia; Bhután példája bizonyítja, hogy ország szinten is lehetséges, persze a nyugatitól nagyon eltérő kultúrális közegben, az igaz. Hiszen

az ember gyarló, mindig többet akar, de ez a rendszer is az, mindenáron a „Fogyassz és fogyassz még többet!” elvet erősíti hosszú évtizedek óta. E helyett inkább ideje egyensúlyt teremteni a természettel és önmagunkkal.

Ha nem sikerül ez az óriási vállalkozás, akkor bizony a növekedés kényszere felemészt mindannyiunkat. A változás belülről indul, de gazdaságilag is értelmezhető! Ideje komolyan venni ezt a zöld utat …

Kép: Freepik