Szitakötők: a 300 millió éves égi ragadozók

Szitakötők: a nyári vízpartokon megszokott látvány, ahogyan ezek a törékeny, karcsú rovarok ide-oda szállnak, vagy éppen megpihennek egy növényen. Azt viszont biztosan kevesen tudják róluk, hogy milyen régóta a bolygónk lakói, és milyen hatékony, kiméletlen vadászok. Cikkünkben a szitakötőket mutatjuk be.

Már a karbon korban is itt éltek szitakötők

Az első képviselőik több mint 300 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön a szárazföldet meghódító rovarok egyik úttörő csoportjaként. Fénykorukat a perm korban élték, és bár a hanyatlásuk már nagyjából 200 millió éve tart, még mindig szép számmal vannak jelen bolyónk összes számottevő vizesélőhelyén.

A sarkvidékeket és a sivatagokat leszámítva az összes szárazföldön megtalálhatók: körülbelül 5000 fajuk ismert, melyek közül hazánkban több mint 60 képviselteti magát. Ezek kétharmada áll természetvédelmi oltalom alatt.

Tudta? A karbon korban élt Meganeura monyi szitakötő faj a valaha élt egyik legnagyobb rovarnak számít a mintegy 70 centiméteres szárnyfesztávolságával.

Petétől az imágóig – a szitakötők szaporodása

A szitakötők a szárazföldön élnek, ám szaporodásukhoz egy-két kivételtől eltekintve vízre van szükségük. A hímek általában a vizek mentén várják a nőstényeket, amelyek csak szaporodás és peterakás végett keresik fel a vizes területeket. Érdekesség, hogy párzás után a peték lerakásakor a hím őrzi még egy darabig a nőstényt, amíg az a vízbe (akár a víz alatti növényekre) lerakja a petéit.

A petékből körülbelül két hét alatt lesznek lárvák, amelyek 1-4 év leforgása alatt, bábállapot nélküli sorozatos kifejléssel válnak kifejlett imágókká. Az átváltozás után (mely esemény alatt a legvédtelenebbek) a friss szitakötők gyorsan a szárazföld felé veszik az irányt, hogy az idősebb egyedek el ne pusztítsák őket. A kifejlett példányok egyébként az erdei rabló kivételével ősszel mind elpusztulnak.

Vérbeli ragadozók

A szitakötők mind lárva, mind imágó formájukban ragadozó életmódot folytatnak. Életük legelső szakaszában maguknál kisebb rovarálcákat, planktonikus rákárvákat és más apró állatokat esznek, de ha kevés a táplálék, egymást is gond nélkül felfalják. Az idősebb lárvák különböző vízi rovarokat, férgeket zsákmányolnak, de akár az ebihalakat és a halivadékokat is felfalhatják.

Általában lesből támadnak az izgő-mozgó prédákra, az alsó ajakból kialakult úgynevezett álarcukat pedig akár 1cm távolságra is ki tudják nyújtani, hogy a zsákmányt megragadják.

Az imágók sem tétlenkednek, ha vadászatról van szó, főleg a frissen kikelt példányoknak van szüksége folyamatos táplálkozásra körülbelül az első két hétben. Ebben az időszakban egyfolytában és gyakran csoportosan vadásznak legyekre, szúnyogokra, rajzó hangyákra, míg fel nem halmozzák a szükséges energiát – és a végső színezetüket is ekkorra érik el.

A látásukra hagyatkoznak: összetett szemeikkel figyelik ki zsákmányaikat Fotó: Canva

Acsák és légivadászok

A szitakötőket két alrendbe soroljuk. Az egyik Zygoptera, vagyis kisszitakötők vagy egyenlőszárnyú szitakötők. Ide tartoznak a Színesszárnyú szitakötők, a Rablószitakötők, a Légivadászok, a Széleslábú szitakötők. A másik alrend az Anisoptera, a nagyszitakötők vagy egyenlőtlenszárnyú szitakötők. Az ide tartozó családok pedig a Karcsúacsák, a Folyami szitakötők, a Hegyiszitakötők, a Sárkány-szitakötők és a Laposacsák.

A szitakötők igen fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémában azáltal, hogy számos rovarpopuláció szabályozásában vesznek hatékonyan részt. A fajok szaporodóhelye, a lárvák igényei sokszor eltérőek, így egy-egy faj adott helyen történő szaporodása pedig igen jól jelezheti a szóban forgó vizesélőhely milyenségét és a víz minőségét is

Fotó: Canva

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/