Veszélyes nehézfémeket találtak a tamponokban – meddőséget és rákot is okozhatnak

nehézfémek tampon

A Kaliforniai Egyetem Berkeley Közegészségügyi Iskolájának szakemberei az általuk vizsgált tamponokban ólmot, arzént és kadmiumot is találtak, de ezzel még nem is a teljes lista.

Az egyetem 14 márkától 30 különböző tampont vizsgált, és összesen 16 különféle fémet találtak ezekben, melyek számos betegség kockázatát növelik: a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett a rák, a meddőség, de még a demencia kockázata is nőhet miattuk.

A Science Direct folyóiratban közölt tanulmány vezető szerzője, Jenni A. Shearston szerint a hüvely érzékenysége, valamint a tamponok széles körű elterjedtsége miatt a megállapítások valós közegészségügyi aggodalomra adhatnak okot. Már csak azért is, mert a szakemberek hangsúlyozzák: sok nehézfémnek, például az ólomnak nincs „biztonságos” szintje, bármilyen kevés is káros az emberi szervezetre.

A nehézfémek koncentrációja egyébként országonként eltérő volt, és csak az Egyesült Államokból, valamint az Egyesült Királyságból származó termékeket vizsgáltak.

Az ólom legnagyobb koncentrációban a nem szerves tamponokban volt jelen, míg a szerves változatokban az arzén volt kimutatható.

Ezekről a nehézfémekről már kimutatták, hogy potenciálisan károsítják a belső szerveket, az agyat, az idegrendszert és az endokrin rendszert is. Sőt, a tanulmány szerzői szerint hatással lehetnek az anyai egészségre, valamint a magzatfejlődésre is.

 „Nagyon remélem, hogy a gyártókat kötelezik termékeik fémvizsgálatára, különösen a mérgező fémekre. Ezeket az adatokat fel kellene tüntetni a tamponok és más menstruációs termékek címkéin”

– mondta a kutatás vezetője.

Hogyan kerülhetett a 16 fém a tamponokba?

Az UC Berkeley szerint a tamponok a gyártási folyamat során felszívhatják a fémeket. Vagy jelen lehetnek akár adalékanyagok, például fehérítők és antibakteriális szerek miatt is.

Nem tudják, hogyan hatnak ezek a fémek a testre, de a tamponokat csak 1931-ben találták fel. Az 1960-as években váltak széles körben elterjedtté, így lehet, hogy nem teljesen értjük hatásaikat vagy a legjobb gyakorlatokat. De az olyan fémek, mint az arzén és az ólom mérgezőek, és nagyobb mértékben vagyunk kitéve nekik, mint szeretnénk. Az organikus tamponok sem változtatnak ezen.

Shearston nyilatkozata szerint mivel a világ népességének fele évek óta havonta menstruál, és több mint felük, 52-86% tamponokat használ napokig, a potenciális közegészségügyi aggály a betegségen kívül a meddőség is lehet.

Forrás a HVG és az Interesting Engineering cikke.
Nyitókép: Pexels

*

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

 

Kapcsolódó