Zöld őrszem – környezeti ellenőrző rendszer működik Debrecenben

Kiépült és elkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem elnevezésű környezeti ellenőrző rendszer – hangzott el a rendszert bemutató konferencián a HUN-REN Atommagkutató Intézetben.
Papp László, Debrecen polgármestere jelezte: több mint 800 millió forint, többségében kormányzati, valamint önkormányzati forrást fordítottak a rendszer létrehozására, amely egyedülálló nemcsak Magyarországon, hanem Európában is.
A város különböző részein 16 komplex mérőállomást és két felszíni vízmérő állomást építettek ki, lefedve a kertesházas, a lakótelepi, erdős és ipari övezeteket.
Ezek öt területen – levegő, víz, föld, zaj, biodiverzitás – gyűjtik az adatokat, az évi több mint 20 millió adatot folyamatosan elemzik
a Debreceni Egyetem, a HUN-REN Atommagkutató Intézet tudósai, együttműködve a Debreceni Vízmű Zrt. és a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság szakembereivel.
A Zöld őrszem monitorozás részletes leírását itt megtalálják.

Papp László kiemelte, hogy Debrecen gazdaságát az elmúlt években nagy léptékű növekedés jellemezte, és a fejlesztések fontos szempontja volt a fenntarthatóság, valamint a lakók biztonsága és jóléte is. A rendszer nem csodaszer, de folyamatosan figyelemmel kíséri a városban zajló folyamatokat és a pontos adatokat szolgáltat a döntéshozóknak.
Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora azt mondta, az együttműködés és az akadémiai szféra hitelessége növeli a bizalmat a rendszer iránt, amely a betelepülő cégek érdeklődését is felkeltette.
A kibocsátott anyagokban – vízben, levegőben, földben – akár molekula-szintű változásokat, eltéréseket is tudnak mérni, ami elvezethet akár gyártási technológiák megváltoztatásához is.
Nagy Péter professzor, az ellenőrző rendszer társelnöke szerint a Zöld őrszem elsődleges célja, hogy Debrecen és környéke polgáraira vigyázzon. A monitoring rendszer tervezését 2023-ban kezdték meg a legkiválóbb helyi tudósok részvételével.
Az alapok kidolgozása után telepítették a mérőállomásokat, majd megkezdték a környezeti alapállapot feltérképezését. A jövőben ehhez tudnak minden változást, eltérést viszonyítani, és ha beavatkozásra van szükség, javaslatokat tenni.
Stündl László, a rendszer tudományos elnökhelyettese hozzátette: a világon egyedülálló korszerű mérési rendszerekkel rendelkeznek, „ilyen léptékű, mennyiségű tudományos adatgyűjtés még nem történt városokban”.
Forrás: MTI
Nyitókép: Freepik
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!