Amit magunk után hagyunk: a felhalmozás csapdája

Felhalmozás vs. tudatos vásárlás: amikor a szinte kötelező újévi fogadalmak zaja már elcsendesül, talán érdemesebb emelkedettebb kérdésekkel foglalkozni. Olyanokkal, amelyeket általában elkerülünk, mert kényelmetlenek. Például azzal, hogy mi marad utánunk.

Például egy idős rokon elvesztése nemcsak érzelmi gyászt hoz, hanem váratlan fizikai teherrel is szembesít. Egy-egy megörökölt lakás, esetleg ház vagy telek szomorú kiürítése közben derül ki igazán, hogy mennyi mindent halmozunk fel egy élet során. Fióknyi befőttesüveg, évtizedekkel ezelőtt divatos ruhák, féltve őrzött tárgyak és ajándékok, amelyekre már senki nem emlékszik. Műanyag dobozok, könyvek, háztartási eszkközök és ósdi dísztárgyak, gyűjtemények, konyhai eszközök, és persze a „hátha még kelleni fog” tárgyak ezrei … És mindezek egyszerre várják a választ: mi legyen velük?

A felhalmozás ősi ösztön

Ne tegyünk szemrehányást annak se, aki távozott: a felhalmozás ősi ösztön. Évezredeken át a túlélést jelentette: aki gyűjtött, jobban átvészelte a nehéz időket. Nagyszüleink nemzedéke még személyesen élte át a hiányt, amikor

szinte bármit kidobni szinte bűnnek számított.

Ez a mentalitás azután átöröklődött, csak a kontextus változott meg. Ma már – legalábbis a középosztályban – nem az élelmiszerhiánytól vagy a régi értelemben vett szegénységtől (éhezéstől, fázós telektől) félünk, hanem a „lemaradástól”, az újabb modellektől, az éppen aktuális trendektől.

Amikor azonban egy egész háztartást kell pár hét alatt felszámolni, brutális tisztasággal látjuk meg, hogy a legtöbb dolog, amit felhalmoztunk, nem jelentett semmit.

Talán pár percnyi, pár napnyi örömöt valamikor, valakinek okozott ugyan, ám hosszabb ideig nem használta senki, nem okozott örömet, csak helyet foglalt, sok munkával megkeresett pénzt kötött le.

Az igazi értéket – az emlékeket, a közösen eltöltött időt, a megosztott történeteket – nem lehet tárgyakban kifejezni, mert azok sosem testesülnek meg fizikai tárgyakban.

Felhalmozás vs. tudatos fogyasztás

Ez a nem túl felemelő, még élénken élő élmény arra késztet engem is, hogy újra gondoljam saját fogyasztási szokásaimat.

Mielőtt megveszünk valamit, érdemes megkérdezni: tényleg szükség van rá? Hol fog landolni tíz év múlva? Ki fogja kidobni helyettünk?

A tudatos fogyasztás nem önmegtagadás, hanem előrelátás. Annak felismerése, hogy

minden vásárlás potenciális hulladék, ráadásul feleslegesen „elégetett” készpénz, azaz munka befektetése és így a saját, véges időnk feláldozása

– így hát felelősséggel tartozunk: nemcsak azért, amit magunk után hagyunk, hanem azért is, hogy mire, hogyan használjuk fel azt az időt, amit itt töltünk.

Az egyfajta visszafogott, sokaknak talán minimalista életmód nem divatról szól, hanem arról a szabadságról, hogy kevesebb teherrel éljünk. Fizikai és lelki értelemben is. Aki kevesebbet halmoz fel, annak kevesebb mindent kell rendezgetnie, takarítania, őrizgetnie. És talán – ha szerencsénk van – kevesebb mindent kell majd utánunk kitakarítani.

Az év eleje jó alkalom arra, hogy elgondolkozzunk: ne csupán újabb holmik tucatjaival tömjük tele az életünket. Néha a vásárolgatás helyett tegyünk fel kérdéseket magunknak arról, felelősséggel vásárolunk-e, tudatos fogyasztók vagyunk-e. Persze az önostorozás felesleges, hiszen