Durva mágneses vihar zajlik – látni és érezni is lehet

A következő napokban fokozott geomágneses aktivitásra kell számítani a Föld környezetében – figyelmeztetett az Amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal Űridő-előrejelző Központja.
A szakemberek szerint két, egymást követő napkitörés, úgynevezett koronakitörés indult útnak a Napról, amelyek együttes hatása erőteljes mágneses vihart válthat ki november 11. és 13. között.
A NOAA közlése szerint a november 9-i napkitörés viszonylag lassan halad, a 10-én történt második viszont sokkal gyorsabb. Ez a gyorsabb plazmafelhő akár utol is érheti a korábbit, ami „ütközést” eredményezhet a Föld felé tartó űridőjárási jelenségek között. Ez pedig felerősítheti a hatásokat, így a vihar ereje és pontos időzítése bizonytalan.
A jelenlegi előrejelzések alapján szerdán (november 12-én) akár elérheti a G3-as, „erős” szintet is a geomágneses vihar. Csütörtökre várhatóan enyhül az aktivitás, ekkor már csak kisebb, G1-es szintű zavar valószínű.
Mi az, és mit okoz a geomágneses vihar?
A geomágneses viharok során a Napból érkező töltött részecskék kölcsönhatásba lépnek a Föld mágneses mezejével és a felső légkörrel. Ez egyrészt lenyűgöző látványt eredményezhet – az északi fény akár a megszokottnál délebbre, Közép-Európában is feltűnhet –, másrészt azonban technikai problémákat is okozhat. Hogy pontosan mit:
- A műholdas rendszerek és űreszközök a legérzékenyebbek az ilyen eseményekre. A nagyobb légköri sűrűség miatt megnőhet a légellenállás az alacsony pályán keringő műholdaknál, ami befolyásolhatja a mozgásukat és a kommunikációt. A GPS-jelek pontossága átmenetileg csökkenhet, a repülésirányításban és a tengeri navigációban is jelentkezhetnek kisebb fennakadások.
- A geomágneses viharok az áramellátó hálózatokra is hatással lehetnek. A mágneses tér gyors változásai elektromos áramokat indukálhatnak a vezetékekben, ami különösen a magasabb földrajzi szélességeken okozhat túlterhelést a transzformátorokban és hálózati zavarokat. Bár komolyabb áramszünet nem valószínű, az energiaszolgáltatók ilyenkor fokozott figyelemmel kísérik a rendszer működését.
- A rádiókommunikációban, különösen a rövidhullámú (HF) frekvenciákon is előfordulhatnak átmeneti kimaradások. Ez leginkább a repülési és hajózási kapcsolattartásban, valamint a katonai kommunikációban okozhat gondot.
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák: a jelenség természetes és visszatérő része a Nap aktivitási ciklusának. A mostani esemény nem számít rendkívülinek, de ritkán fordul elő, hogy két erős kitörés ilyen közel egymáshoz történjen – ez teszi kiszámíthatatlanná a mostani vihart.
A NOAA folyamatosan frissíti előrejelzéseit, és szükség esetén további figyelmeztetéseket ad ki. A lakosságnak nincs oka aggodalomra, de érdemes követni az űridőjárási jelentéseket – különösen azoknak, akik műholdas rendszerekkel dolgoznak, vagy északi fényre vadásznának a következő napokban.
Látni is lehet
Ha az előrejelzések beigazolódnak, november 12-én akár Magyarországon is megfigyelhető lehet az égbolt ritka, színes tánca – a sarki fény – ez azonban az aktivitás erősségétől és az időjárási körülményektől is függ. A legnagyobb eséllyel Észak-Magyarországon, főleg Borsod, Nógrád és Szabolcs megyék magasabban fekvő, sötét vidékein figyelhető meg, de akár Visegrádról vagy Dobogókőről is lehet majd látni.
Forrás: Portfolio
Nyitókép: Freepik
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!



