Mennyire káros az e-autók gyártása?

Az e-autók kevesebb káros anyagot bocsátanak ki, de gyártásuk és újrahasznosításuk nagyobb környezeti kárral jár, mint hagyományos társaiké fotó: Unsplash

Az e-autók kapcsán egyre több tanulmányból derül ki, hogy rengeteg tennivaló van még addig, amíg nem jön el az az idő, amikor gyártásuk környezetvédelmi szempontból is makulátlan, azaz igazán fenntartható lesz.

Számos tényezőt kell mérlegelni akkor, amikor az e-autók (Electric Vehicle, EV) és a hagyományos autók gyártásának környezeti hatásait számba vesszük – erről készített nemrég tanulmányt a német VDI Gesellschaft Fahrzeug- und Verkehrstechnik, egy ottani mérnököket országos szinten összefogó, meghatározó szakmai szervezet.

Egy 2023 végén megjelent független német kutatás éppen a feltett kérdéseket boncolgatja. A VDI Gesellschaft Fahrzeug- und Verkehrstechnik (VDI) tanulmánya megmutatta, hogy

az elektromos autók 200 000 kilométeres élettartamuk során összességében környezetkímélőbbek, mint belső égésű motorral szerelt társaik.

A kezdeti karbonlábnyom ugyan jóval magasabb, ám életciklusuk második felében, jelentősen környezetkímélőbbé válnak benzines vagy dízel meghajtású társaiknál. Azaz használatuk első éveiben, nagyobb ökológiai lábnyommal rendelkeznek még, de mivel üzemeltetésük során nem használnak fosszilis energiát, így a kezdeti hátrányuk mintegy 90 ezer kilométeres futásteljesítménynél eltűnik. Ezzel egy újabb fejezet nyílt abban a szakmai vitában, hogy

az e-autók valójában mennyire környezetbarátak, ha egy teljes életciklus-elemzést végzünk, azaz a gyártást, a több évnyi használatot és az újrahasznosítás karbonlábnyomát is mind-mind belekalkuláljuk a szennyezési képletbe.

 

Az akkumulátorok előállítása meglehetősen környezetszennyező

Mint jól tudjuk, az akkumulátorok előállítása meglehetősen környezetszennyező folyamat, ami tehát azt eredményezi, hogy az elektromos autók kezdeti gyártása több káros hatással jár a környezetre, mint a hagyományos motoroké.

A német VDI vizsgálata azonban rámutatott, hogy jelenleg tehát mintegy 90 ezer kilométer megtétele szükséges egy elektromos autó számára ahhoz, hogy ellensúlyozza ezt a kezdeti terhelést, és így ökológiai szempontból kedvezőbb legyen a lábnyoma, mint egy belső égésű járműnek.

Számos változótól függ az e-autók kapcsán kimutatott adat

„Az autók teljes életciklusának elemzése számos változótól függ – beleértve a gyártási helyet, a járművek és alkatrészeik előállításához használt energiastruktúrát, valamint az utakon történő használat során felhasznált hajtási módot és energiát” – jegyezte meg Dr. Joachim Damasky, a VDI szervezet elnöke. „Az elektromos és hibrid autók életciklus-elemzése során a hajtástechnika erőforrás-igényes előállítása miatt jelentős kezdeti ökológiai lábnyommal indulnak, ám főként azért, mert az akkumulátorgyártás jelenleg szinte kizárólag Ázsiára koncentrálódik” – tette hozzá Damasky.

Azonban az elektromos autók életciklusuk során egyre tisztábbá válnak.

Egy elektromos autó 200 000 kilométer megtétele után körülbelül 24,2 tonna szén-dioxidot bocsát ki, szemben egy dízel autó 33 tonnájával, ami több mint 36%-os többlet.

A hibrid autók is jobbak a hagyományos társaiknál

A VDI tanulmánya a hibrid autók környezetkímélő voltát is pozitívan értékeli. A szervezet szerint egy hálózatról tölthető, azaz plug-in hibrid autó a fent említett időtartam alatt várhatóan 24,8 tonna szén-dioxidot bocsát ki, ami csupán 0,6 tonnával több az elektromos járműétől.

Bár ez az adatsor az e-autókat környezetvédelmi szempontból előnyösebbnek mutatja, még mindig sok a fejlesztendő terület. Például, ha egy elektromos autóhoz szükséges áramot fosszilis energiával működő erőműből vételeznek, akkor akár 160 000 kilométer is szükséges lehet ahhoz, hogy az e-autó környezetvédelmi szempontból jobb legyen, mint egy belső égésű motor.

„Az életciklus-elemzés során figyelembe kell vennünk a gyártás, a használati időtartam és az ártalmatlanítás során keletkező üvegházhatású gázok kibocsátását is” – fejtette ki Damasky. Aki arra a következtetésre jutott, hogy a mainál sokkal több Németországban előállított akkumulátorra, hatékonyabb akkumulátor-újrahasznosításra és a megújuló energiaforrások gyorsabb terjesztésére van szükség. A VDI tanulmánya szerint a kisebb teljesítményű akkumulátorral rendelkező e-autók lennének a leginkább klímabarátak.

További javaslatok a közlekedés „zöldítésére”

A VDI számos további javaslatot is tett a közlekedési ágazat számára. Ezek közül először is kiemelik a zöld energiahálózatok fontosságát. Másodsorban ahhoz, hogy az e-autók akkumulátorainak előállítása kevésbé terhelje a környezetet, szükséges a helyi gyártás és a lokális újrahasznosítás felfuttatása is. A jelentés a plug-in hibrid elektromos járművek (PHEV) bevezetését is szorgalmazza. Végül pedig javasolja a városi területeken az agglomerációs vonatközlekedés javítását.

Az írás egy német nyelven a Focus magazin oldalán megjelent cikk alapján, azt néhány elemmel kiegészítve készült.

https://www.focus.de/auto/news/neue-vdi-studie-ab-90-000-kilometern-ist-das-e-auto-klimafreundlicher-als-der-verbrenner_id_259487037.html

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

*

Az e-autók a városok levegőjét kímélik, de a környezetet közel sem annyira, mint gondolnánk - fotó: Unsplash
Az e-autók a városok levegőjét kímélik, de a környezetet összességében közel sem annyira, mint gondolnánk – fotók: Unsplash

Kapcsolódó