ESG: közel 34 ezer milliárd dolláros lehetőség az építőiparban

ESG fontos és digitálisan könnyebb is - a kép illusztráció - fotó: Unsplash

Az ESG, benne a fenntarthatóság csak az épületeknél óriási, 33,9 ezer milliárd dollárt jelenthet. Itthon már a megkérdezettek 40 százaléka képben van azzal, hogy az ESG-t, a fenntarthatóság térnyerését nagyban segítheti a digitalizáció -állapítja meg egy friss kutatás.

Az ESG piacon egy ilyen összeg csillagászati, de a létesítménygazdálkodásban, ingatlanprojektekben, valamint az építőiparban is használatos digitális dokumentáció, kommunikáció és jelentéskészítő vezető platformját Magyarországon is széleskörben forgalmazó PlanRadar nemzetközi kutatásai* szerint az ágazatban dolgozó szakemberek ennek ellenére mégis alábecsülik a digitális megoldások szerepét az ESG megfelelőség biztosításában. Mindössze harmaduk van tisztában a korszerű technológiák alkalmazásának előnyeivel.

A tendencia alól Magyarország sem kivétel, ezzel együtt a nyitottságot tekintve hazánkban bíztató, hogy

az ESG-tanúsítványok kezelésében a válaszadók több mint 40 százaléka tartotta nagyszerű támogatásnak a digitalizációt.

 

A PlanRadar ügyfélkörében végzett két felmérés második kutatási anyaga** azt is megmutatja, hogy azok a cégek, amelyek már szakítottak a hagyományos eszközökkel, jóval nagyobb arányban értékelik kedvezően a digitalizáció szerepét ezen a területen.

Emlékeztetőül: az ESG jelentés a környezetvédelmi (Environmental), társadalmi (Social) és vállalatirányítási (Governance) szempontokat összefoglalva ad átfogó képet a vállalatok működéséről. Magyarországon idén januárban lépett életbe az ESG-törvény, amely fokozatosan vezeti be a jelentéstételi kötelezettséget az érintett cégek számára.

A PwC nemzetközi tanácsadó cég legfrissebb adatai szerint*** az ESG-szabványoknak megfelelő beruházások értéke 2026-ra globálisan eléri a 33,9 ezer milliárd dollárt. Az is figyelemre méltó adat, hogy 5-ből 3 intézményi befektető egyértelműen úgy látja, ezek a beruházások jóval hatékonyabbak, mint azok, amelyek nem ESG-kompatibilisek. Az építőipari vállalatoknak ez világszerte, így Magyarországon is komoly lehetőség, jelentős piac, ami teret nyit a fenntartható növekedésnek.

A környezetvédelmi tanúsítvány megszerzéséhez a cégeknek energiahatékony gyakorlatokat szükséges alkalmazniuk, csökkenteniük kell a károsanyag-kibocsátásukat, hatékonyan felhasználni a természeti erőforrásokat és mérsékelniük a hulladéktermelést, valamint megőrizniük a természetes élőhelyeket.

ESG: nagy a szakadék a digitalizált és hagyományos módszerek között

A PlanRadar két kutatásának legfontosabb tanulsága az, hogy a környezetvédelmi szempontok tekintetében nem mérik fel a digitális eszközök hatékonyságát és eredményességét. Néhány beszédes adat a felmérésekből:
– Az iparági szakemberek 60 százaléka van tisztában azzal, hogy a digitális eszközök használata csökkenti a papírfelhasználást, a PlanRadar ügyfelei körében ez az arány 90 százalék.

– Az építőipari szakembereknek csupán 34%-a gondolja úgy, hogy ezek az informatikai megoldások hozzájárulnak az anyagpazarlás csökkentéséhez. Ezzel szemben a PlanRadar ügyfelei optimistábbak, 60%-uk jelentős előnyökről számol be az átdolgozás minimalizálása és az erőforrások megőrzése terén a digitális platformok használatával.

Magyarország tekintetében az építőipari szakemberek körében végzett kutatás* eredményei azt mutatják, hogy van nyitottság a gondolkodásban, ugyanakkor hasonlóan a többi országhoz, van még terepe a fejlődésnek is. Az ESG-tanúsítványok kezelésében a digitális platformok használatát a válaszadók több, mint 40 százaléka tartotta nagyszerű támogatásnak, ami jóval meghaladja az átlagot és a második legmagasabb aránynak felel meg a vizsgált országok rangsorában. A nemzetközi eredményekkel összhangban a válaszadók 62%-a gondolja úgy, hogy a digitális megoldásokkal csökkenthető a papírfelhasználás, 40%-uk pedig úgy gondolja, hogy az informatikai eszközök pozitív hatással lehetnek a pazarlás csökkentésére.

„Egyes iparági vélekedésekkel ellentétben – amint az a saját kutatásainkból is kiderült– a digitális platformok jelentős előnyöket kínálnak az ESG-megfelelőség elérésében. Az eredmények azt is jól mutatják, hogy az odáig vezető utat egyszerűen is meg lehet tenni. A gondos munkával megtervezett, folyamatosan megújuló digitális platformunk, azon túl, hogy a visszajelzések alapján felhasználóbarát élményt nyújt, lehetővé teszi a csapatoknak, hogy az ESG-jelentés és a műszaki átvilágítás követelményeinek megfelelve az építkezés minden szakaszát, adatát pontosan dokumentálják, rögzítsék.

A várhatóan világszerte megugró kereslet és az előrejelzésekben szereplő jelentős megtérülés miatt ez most egy komoly lehetőség az építőipari vállalatoknak arra, hogy igazítsák a gyakorlatukat és a projektjeiket az ESG-kritériumokhoz, így versenyelőnyhöz jussanak” – emelte ki a kutatási adatok és hazai tapasztalatok alapján Simon Szilárd, a PlanRadar magyarországi szakértője és szóvivője.

ESG – a digitális platform előnye

Az olyan digitális platform, mint a PlanRadar legfőbb előnye az, hogy megalapozott, naprakész dokumentációval, az érintett felek, partnerek között jól működő kommunikációval, átlátható jelentéstétellel, egyszerű módon integrálják az ESG-gyakorlatokat az építési, ingatlan-, és létesítménygazdálkodási műveletekbe.

Az ESG platformok által biztosított funkciók:

ESG- adatgyűjtés: Az egyes építési szakaszok részletes naplózása pontos helymegjelölési címkével ellátott fényképes bizonyítékokkal az ESG és a műszaki átvilágításhoz.
Automatizált jelentéskészítés: Az adatok átfogó jelentésekké alakítása az auditok, a beszállítói menedzsment, az ügyfélkommunikáció és a dokumentáció számára.
Hulladék és utómunka csökkentése: Hatékony dokumentáció és nyomon követés az utómunka minimalizálására, az idő-, és erőforrás-megtakarítás biztosítására.
Kockázatcsökkentés: A kockázatok és a költségek gyors áttekintése, értékelése, a fenntartható és energiahatékony gyakorlatok alkalmazását szolgáló megalapozott döntéshozatal támogatása.
Biztonság és minőségellenőrzés: Ellenőrzések, QR-kódok és NFC-címkék alkalmazása a munkaterület biztonságának és minőségének javítása érdekében.

Háttérinformációk:

A PlanRadar tanulmány ismertetőjét az ESG-megfelelőség biztosításáról ezen a linken érhetik el az érdeklődők: https://www.planradar.com/hu/ebooks/esg-az-ingatlanszektorban/
*Forrás: A PlanRadar felmérése az iparági szakemberek körében (1355 szakember az építőipar és az ingatlanszektor területéről 19 országból, 2023. augusztus).
**Forrás: PlanRadar felmérés az ügyfelek körében (20 országból 2 471 PlanRadar-felhasználó, 2023 februárja).
***Forrás: A PwC kutatása https://www.pwc.com/gx/en/industries/financial-services/asset-management/publications/asset-and-wealth-management-revolution-2022.html?WT.mc_id=CT11-PL1000-DM2-TR2-LS4-ND1-TTA9-CN_gx-fy22-xlos-esg-awm-esg-revolution-pressrelease
A PlanRadar egy díjnyertes SaaS (Software as a Service) szolgáltatás, mely folyamatmenedzsment platformként az építési, létesítménygazdálkodási és ingatlanprojektek dokumentációjához, feladatmenedzsmentjéhez és kommunikációjához nyújt támogatást. A platform világszerte használatban van, jelenleg több mint 75 piacon.

A PlanRadar digitalizálja az összes napi folyamatot és kommunikációt az adott építkezésen, valamint azon túl is. A platform a projekt összes résztvevőjének összekapcsolásával teszi lehetővé a valós idejű hozzáférést a projektadatokhoz, egyúttal garantálja a költségek csökkentését, a gyorsabb megvalósítást, valamint, amennyiben szükséges, a hatékony és gyors javítási munkálatokat. A minden vállalati mérethez és folyamathoz rugalmasan alkalmazható szoftvert ma már több mint 150 000 szakember használja a helyszíni problémák nyomon követésére és megoldására. A PlanRadar jelenleg 25 nyelven érhető el, és minden IOS, Windows és Android eszközön használható, legyen az webes felület, okostelefon vagy táblagép. A PlanRadar székhelye Bécsben, Ausztriában található, és további 16 irodával rendelkezik világszerte.

Nyitókép (illusztráció): Unsplash

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

 

Kapcsolódó