Fejlesztik a bioszféra-rezervátumot Zalában

Megkezdődik az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum zalai területének komplex fejlesztése – közölte a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.
2028. december végéig, a Széchenyi Terv Plusz programban elnyert 470 millió forintos európai uniós és magyar állami támogatásból valósítják meg a projektet a több mint 100 ezer hektáros terület természeti értékeinek megőrzése és az ahhoz kapcsolódó nevelési, szemléletformálási és ökoturisztikai feladatok infrastruktúrájának megerősítése érdekében.
A mostani projekt célja a Mura árterén lévő, leromlott állapotú gyepek helyreállítása, a gyepes élőhelyek kiterjedésének növelése, a hagyományos extenzív állattartás bővítése, és a gyepekhez kötődő védett növény- és állatfajok megőrzése.
A Nemzeti Park vagyonkezelésében lévő területre a hatékony természetvédelmi gyepkezelés és a magyar szürkemarha-állomány téli etetéséhez szükséges szálas takarmány előállításához erőgépeket, adaptereket, mezőgazdasági eszközöket vásárolnak, továbbá az állattartás és a legetetés eszközrendszerét is fejlesztik.
Szintén fejlesztik az ottani természetvédelmi őrszolgálat és szakszemélyzet felszereltségét, a megfigyelés, az adatrögzítés és -feldolgozás eszközrendszerét, továbbá terepjáró gépkocsikat és vízi járművet is vásárolnak.
A Muraszemenyén korábban kialakított River’Scool vízparti oktatóhelyhez kapcsolódó minősített természetiskolai programjukat a bioszféra-rezervátum teljes területén elérhetővé teszik egy oktatófurgon beszerzésével és felszerelésével.

A pályázat keretében a muraszemenyei Hódvár Vízitúra-kikötőhelyet és a River’Scool vízparti oktatóhelyet is továbbfejlesztik: felújítják az odavezető utat, a kikötőhely gépészetét, újabb szabadtéri bútorokat szereznek be és oktatótáblákat is kihelyeznek.
Mi is a Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum?
A Magyarország, Ausztria, Horvátország, Szerbia és Szlovénia természeti területeit felölelő bioszféra-rezervátum Európa egyik legnagyobb természeti területének számít és a világ első ötoldalú bioszféra-rezervátuma, az UNESCO MAB (Man and Biosphere, azaz „az Ember és Bioszféra”) kormányközi tanács és a Nemzetközi Koordinációs Bizottság jóváhagyásával.
A Bioszféra-rezervátum területe már meghaladja a 943 ezer hektárt, és magában foglalja az öt ország számos védett természeti területét, Natura 2000 területét, valamint nem védett területeket is.
Magyarországon a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság védett természeti területeinek és Natura 2000 területeinek egy része tartozik hozzá. A bioszféra-rezervátum létrehozásának célja a természetes élőhelyek és ökoszisztémák közös megőrzése, helyreállítása, a biológiai sokszínűség megóvása, valamint széleskörű ökoszisztéma-szolgáltatások kialakítása. Az együttműködés a kutatás, monitorozás, információcsere mellett fontos szerepet szán az ember és a természet közti kapcsolat újraélesztésének és széleskörű népszerűsítésének.
A bioszféra-rezervátum számos különleges halfajnak és több mint 300 madárfajnak ad otthont.
Az öt országon átnyúló árterületek megvédik a falvakat az áradástól, biztosítják az ivóvíz-ellátást, az egyedülálló táj pedig segíti a fenntartható turizmus fejlődését. Az öt ország együttműködésében nagy hangsúlyt kap a jövőben az ökoszisztéma-szolgáltatások közös fejlesztése is.
Jelenleg 714 bioszféra-rezervátum található a világ 129 országában. A határon átnyúlók száma eléri a 21-et, melyek közül 4 működik háromoldalú együttműködés keretében. Ötoldalú bioszféra-rezervátumból a világon csak egy található: a Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum.
Forrás: Balaton-felvidéki Nemzeti Park
Nyitókép: Szendőfi Balázs
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!