Négy év alatt a hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon

Tisztán elektromos jármű

Friss adatokat közölt az Energiaügyi Minisztérium a hazai zéró kibocsátású járművekről.  Eszerint a zöld rendszámmal hazánkban forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024 április végére felülmúlta a 96 ezret.

A leginkább környezetkímélő, tisztán elektromos hajtású járműveké mára meghaladta az 55 ezret. Az évtized elején még kevesebb mint 8 ezer volt belőlük, a klímabarát flotta növekedése tehát bő négy esztendő alatt több mint hétszeres.

A világoszöld hatósági jelzéssel közlekedő járműveken belül a hibridek rovására jelentősen megemelkedett a legtisztább kategória aránya. 2020 januárjában a teljes zöld rendszámos állomány mintegy 44 százalékát hajtotta kizárólag elektromos motor, mára részesedésük 57 százalék feletti.

A tisztán elektromos gépkocsikból az idei év eleje óta közel 7 ezer állt forgalomba Magyarországon. E járműveknek tehát 12 százaléka, majdnem minden nyolcadik gépkocsi 2024-ben jelent meg a hazai utakon.

A zöld rendszámos állomány bővülésében az elmúlt három hónap hozta minden idők legmagasabb adatait.

A kizárólag elektromos járművek esetében az első 2024 márciusa, mostanáig az egyetlen 2 ezer darab feletti havi bővüléssel. Februárban a második legnagyobb, 1704 darabos volt a növekedés, az örökranglista bronzérmese az idei április 1687 gépkocsival. Az európai országok közül márciusban Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése.

Segítik a tisztán elektromos járművek elterjedését

Az elmúlt időszakban tapasztalt felfutás a minisztérium szerint elsősorban a 30 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett vállalati e-autó támogatási programnak köszönhető. A hazai cégek (Kft, Kkt, Bt, Rt) és egyéni vállalkozók járművenként akár 4 millió forint állami hozzájárulást kaphatnak tisztán elektromos személyautó vagy haszongépjármű beszerzéséhez.

A pályázaton már több mint 3400 gépkocsi megvásárlásához igényeltek több mint 13 milliárd forint támogatást.

A minisztérium a fentieket összegezve kijelenti: a jövő a zöldenergiáé. Az elektromos járművek légszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőik működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg – kiváltképp a tisztán elektromos autók. A támogatási lehetőség kiegyenlíti a hagyományos gépkocsik árelőnyét, ezzel járul hozzá a közlekedés zöldítéséhez, az e-mobilitás további térnyeréséhez.

A 2024-es év legígéretesebb elektromos autóiról korábbi cikkünkben írtunk.

Forrás: Energiaügyi Minisztérium
Kezdőkép: rorozoa on Freepik

*

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

 

 

Kapcsolódó