Hidrogénhajtású busz a HUMDA miskolci pályaorientációs napján

hidrogenhajtasu busz iskolc-palyaorientacios-nap-HUMDA-nyito

A hazai hidrogénhajtású busz is ott volt a HUMDA miskolci pályaorientációs napján. Ugyanis a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályaorientációs napot szervezett középiskolásoknak és egyetemistáknak Miskolcon. Itt többek között a hidrogén üzemanyagcellás hajtásrendszerrel is megismerkedhettek a fiatalok.

A hazai hidrogénhajtású busz is ott volt a HUMDA miskolci pályaorientációs napján

A Miskolci Egyetem hallgatói, valamint a Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum, illetve a Szemere Bertalan Technikum közlekedési gépjármű technikus, logisztikus technikus és a duális képzésű gépjármű technikus diákjai vettek részt a pályaorientációs napon. Az eseményen a Széchenyi István Egyetem szakemberei is szóltak a fiatalokhoz. A rendezvény szerves része a hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszprojektnek, amely Miskolcra is ellátogatott.

A HUMDA ezzel összefüggésben kiemelt figyelmet fordít a pályaorientációra, a jövő hidrogéntechnológiában jártas szakértő nemzedékének támogatására és képzésére a teljes hidrogén értéklánc mentén.

A hidrogéntechnológiai iparágnak már rövid távon is szüksége van közép- és felsőfokú szakképzettséggel rendelkező szakemberekre: szerelőkre, karbantartókra, szakmérnökökre, projekt menedzserekre, adminisztratív támogatásra.

 

Hidrogénhajtású busz mellett zöld mobilitási és hidrogénhez köthető képzések

Az eseményt köszöntővel nyitotta meg Dr. Mészáros Virág, a HUMDA vezérigazgatója és Demeter Péter, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. vezérigazgatója. majd Dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense és Dr. Vadászi Marianna, a Miskolci Egyetem tanszékvezetője is tartott előadást.

Dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense
Dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docensének előadása Miskolcon – fotó: HUMDA

A fiatalok a zöld mobilitás kihívásaival és a hidrogénhez köthető képzésekkel is megismerkedhettek, valamint a hidrogénhajtású busz, azaz a Solaris hidrogén üzemanyagcellás autóbusz bemutatóján is részt vettek.

– A HUMDA számára a zöld mobilitással együtt a technológiai diverzitás is fontos, ezzel a projekttel a hidrogén üzemanyagcellás megoldásról szerzünk tapasztalatokat. Ugyanakkor nem kizárólag a korszerű, zéró emissziós járművek, a kapcsolódó töltőinfrastruktúra a meghatározó tényezők, hanem ezeket a rendszereket kiszolgáló, értő, rendszerbe szervező, üzemeltető szakemberek is. A zéró emissziós mobilitás és az ettől elválaszthatatlan zöld energiatermelés és tárolás a jövő kiemelt szakterületét is jelenti egyben.

Minél több fiatal, egyetemista, vagy akár már középiskolás figyelmét szeretnénk felhívni erre a rendkívüli fejlődési potenciállal bíró területre

– emelte ki Dr. Mészáros Virág, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. vezérigazgatója.

Országos kísérleti projekt

Februárban a HUMDA szervezésében egy országos kísérleti projekt részeként hidrogén üzemanyagcellás hajtásrendszerű autóbusz közlekedik a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. számos menetrend szerinti járatán. A tesztidőszak alatt az utasok díjmentesen próbálhatják ki a működése során káros égéstermékek helyett csak vízgőzt kibocsátó, alacsony zajterheléssel üzemelő Solaris autóbuszt. Az Urbino 12 hydrogen típusú demóbusz összesen 89 utas szállítására képes, háromajtós, 12 méter hosszú és még március 1-ig közlekedik a városban.

Ezt követően Kecskemétre, Kaposvárra, Zalaegerszegre és Győrbe is ellátogat a hidrogénhajtású busz.

Az egy éven át tartó próbaüzem nemcsak a döntéshozók dolgát könnyítheti meg, hanem az utasokat is meggyőzheti a modern megoldások előnyeiről.

Januárban Debrecenben közlekedett a Solaris üzemanyagcellás autóbusz, amely összesen 3500 kilométert tett meg a városban 23 nap alatt. Átlagosan napi 7 óra üzemidővel, 153 megtett kilométerrel és 7,73 kg/100km fogyasztással.

A HUMDA a demonstrációs mintaprojekt minden helyszínén kérdőíves felmérésen kéri ki az utasok véleményét. Az eddigi válaszadók 61 százaléka tartja fontosnak, hogy környezetkímélő buszok biztosítsák a közösségi közlekedést.

A HUMDA számára a szemléletformáláson túl az adatgyűjtés és a Zöld Busz Programból származó üzemeltetési adatokkal való összehasonlításon alapuló elemzések készítése a projekt célja. A kapott adatokkal felvértezve segíteni tudjuk a zéró emissziós járművek és a hidrogén technológia iránt érdeklődőket beszerzési döntések meghozásában, a környezetileg, technológiailag és gazdaságilag együttesen értelmezhető megoldások létrehozásában.

A hír forrása: HUMDA, képek: HUMDA Zrt.

*

Érdekli a fenntartható mobilitás? Olvassa el ezt a kapcsolódó anyagunkat is!

https://green.hu/cikkek/elektromos-jarmuipar-tamogatas-nagy-marton/

Kisokos: mi az az üzemanyagcella?

Nem csak a hidrogénhajtású busz használ üzemanyagcellát, hanem több kísérleti személyautó is. A Wikipédia szerint mindenesetre a tüzelőanyag-elem (más néven tüzelőanyag-cella vagy üzemanyagcella) egy kémiai áramforrás, amelyben az áramtermelő folyamat valamilyen tüzelőanyag (pl. földgáz, gázolaj, szén, hidrogén, alkohol ) oxidációja. A tüzelőanyag-elemek annyiban különböznek a galvánelemektől, hogy működésük közben az áramtermelő reakcióban részt vevő anyagokat folyamatosan táplálják be, a keletkező termékeket pedig elvezetik, így, szemben a galvánelemekkel, nem „merülnek ki”. A hagyományos hőerőgépeknél sokkal nagyobb hatásfokkal képesek a kémiai energiát elektromos energiává alakítani (vagy fordítva), és jelentősen kisebb a károsanyag-kibocsátásuk; sőt esetenként nincs is. Az üzemanyagcellát Sir William Robert Grove walesi kutató találta fel 1838-ban.

Az üzemanyagcella működése

Az üzemanyagcellában az elektrolízissel éppen ellentétes folyamat zajlik le: kémiai energiából elektromos energia keletkezik. A cella legtöbbször két elektródából, az anódból és a katódból áll, a köztük lévő anyag az elektrolit. Hatásfoka jelentősen nagyobb, mint a belsőégésű motoré, kb. 60%, míg üzemi hőmérséklete 80 °C is lehet.

Kapcsolódó