Klímaváltozás: meg fognak sülni az alfageneráció szülöttei

Minden jel arra mutat, hogy hozzá kell szoknunk a kánikulához és az egyre melegebb nyarakhoz. A HungaroMet Zrt. a honlapján közölt elemzésben szemléltette a klímaváltozás várható következményeit. Eszerint az idei rekordmeleg július a század végére átlagosnak ígérkezik, sőt, ennél csak melegebb lesz.
Az elemzésben az éghajlatváltozás magyarországi hatásainak feltérképezését szolgáló KlimAdat projektben elérhető, a HungaroMet Zrt. által készített négy klímamodell-szimuláció alapján értékelték az idei rekordmeleg júliust,
amelynek középhőmérséklete 24,5 Celsius-fok volt, és ezzel a legmelegebb lett az 1901-től elemzett júliusok sorában.
A század közepén kezdődő 30 éves periódusban a szimulációegyüttes által kijelölt lehetséges átlaghőmérsékleti tartomány maximumához esik közel az idei júliusi középhőmérséklet. Ha ez valósul meg, akkor az idén tapasztaltak már a 2051-2080 időszakban csaknem átlagosnak számítanak, ami azzal jár, hogy előfordulhatnak ennél forróbb júliusok is.
Ha mérsékelt júliusi melegedés következik be 2051-2080-ra, akkor a 2003 júliusát jellemző, 21,6 Celsius-fokos középhőmérsékletű július lesz majd átlagos, ha pedig a medián valósul meg, akkor 23,2 Celsius-fokos lesz az átlagos napi középhőmérséklet
Az alfageneráció tehát – a 2010-ben vagy az után születtetek -, a felnőttkora középső szakaszát (45-65 év) jóval magasabb hőmérsékleti viszonyok között éli majd meg.
A század végére a második legmelegebb (2021-es) július 23,7 fokos középhőmérsékleténél kissé magasabb lesz a 2071-2100 közötti 30 évnek a júliusi középhőmérséklete.
Ez ugyan nem éri el az ideit, de az adott 30 év egyes éveit tekintve bőven előfordulhatnak majd olyan forró vagy akár még melegebb júliusok is, mint az idei volt. Tehát amit ma szélsőségesen magas hőmérsékletnek élünk meg, az a távoli jövőben inkább átlagosnak számít majd.

A 21. század vége felé haladva a szimulációegyüttes által kijelölt lehetséges átlaghőmérsékleti tartomány középértéke egyre magasabb. A század második felét jellemző két harmincéves periódusban (2051-2080 és 2061-2090) a júliusok negyede a 2024-esnél melegebbnek ígérkezik.
A század végén pedig a júliusok felére lehet igaz ez, így az idei július középhőmérsékletéhez hasonló értékek a 2071-2100 időszakra megszokottá válhatnak – olvasható a HungaroMet Zrt. elemzésében.
Forrás: HungaroMet
Nyitókép: Freepik
Olvassa el korábbi cikkünket a klímaválság kézzel fogható valóságáról!
*
Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!
https://www.facebook.com/greenponthu/
*
Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!
Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!