Közlekedés vs. klímavédelem: lesz itt egyszer megoldás?

Közlekedés vagy klímavédelem – kibékíthető ez az ellentét? Ebben a véleménycikkben a közlekedés által kibocsátott üvegházhatású gázok csökkentésének több évtizedes, valljuk be, szinte reménytelen kihívásairól lesz szó.

Jól tudjuk, hogy a közlekedés felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős részéért. Az arány országonként eltérő, függ a fejlettségi szinttől, az utazási szokásoktól, a közlekedési infrastruktúrától és a gazdaság fejlettségétől. Hüvelykujjszabályként elmondható, hogy jelenleg a modern életforma szén-dioxid kibocsátásának nagyjából egyharmadát a közlekedés okozza. Persze ebbe a pazarló óriási hajókat és a repülőket is bele kell érteni, ahogyan a teherfuvarokat (is) végző vasúti és közúti logisztikát.

Így mindjárt egy merész állítás jöhet ide, az elejére: egy nagy hatótávú elektromos luxusautó bizony csak életének 8-10-ik éve után kezd érdemi karbonlábnyom csökkentésbe, hiszen legyártását és az akku környezeti terhelését is beszámolva – meglehetősen szennyező egy nagy, nehéz és nagy hatótávú e-autó.

Bővebben ebben a cikkünkben olvashat a témáról:

https://green.hu/cikkek/e-autok-gyartas-karos-vdi/

Utazás és közlekedés – valós szükséglet vagy luxus?

A fentiek okán felmerül a 100 forintos kérdés: képesek vagyunk-e megtagadni magunktól és utódainktól a világ bejárását és az éves nagy utazásokat? Vagy visszatérünk a régebbi idők kevésbé mobil életmódjához? Lehet persze, hogy néhányan képesek lennének erre, de össztársadalmi szinten (a világ 8000 millió lakójáról beszélünk) nehéz jelentősen csökkenteni a mobilitás iránti igényt. A modern életforma nem úgy működik, mint anno, amikor az emberek többsége szinte egész életében egy helyben tanult, élt, dolgozott (nem ingáztak százmilliók) és a turizmus, mint olyan, lényegében az arisztokrácia és a magas értelmiség kiváltsága volt. És ez nem 300 vagy 500 éve volt, mindössze 80-100 évvel ezelőtt változott meg.

A Covid-hullámok alatti, kényszerű mobilitás-béli csökkenés sem bizonyult tartósnak vagy jelentősnek. Sőt, az azt követő, szinte berobbanó utazási kedv példátlan turisztikai boom-ot hozott!

A közlekedés karbonlábnyoma

A közlekedés karbonlábnyomának csökkentése nehéz feladat, még akkor is, ha zöldítjük a közlekedést. Egy fejlett országban talán nem növekszik tovább a karbonlábnyom, de globális szinten a mobilitás iránti igény folyamatosan növekszik. Különböző megoldások, mint például a járványok vagy magas karbonadók, befolyásolhatják a mobilitást, de a teljes karbonlábnyom csökkentése kihívást jelent.

Az elektromos és hidrogénhajtású járművek szerepe

Természetesen azt nem tagadom, hogy az elektromos és hidrogénhajtású járművek terjedése lehet a közlekedés zöldítésének egyik hasznos módja. Ezek a járművek csökkenthetik a karbonlábnyomot, de összességében közel sem annyival, mint amennyivel kellene. Igazán a fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek és a hajtóanyaguk drámai megadóztatása lenne érdemi hatással a szokásokra. Ezt azonban sehol a világon nem meri bevállalni a társadalompolitika. Vagy, ha be is vállalja néhány ország, az még nem vezet a globális kibocsátás érdemi, szignifikáns csökkenéséhez.

A következő évtizedekben a mobilitás iránti igény és annak karbonlábnyoma továbbra is jelentős marad, sőt, érdemben növekedhet (lásd ábránkat).

A fúziós erőművek, amelyek várhatóan inkább majd talán 2050 körül válnak valósággá, esetleg megoldást kínálhatnak. Addig is azonban igen kreatív megoldásokra van szükség a mobilitás energiaigényének és karbonlábnyomának csökkentésére.

A várhatóan növekvő karbonadók hatása

Egyedül csak a magas karbonadók, amelyek jelentősen megemelhetik az üzemanyagárakat, lehetnek érdemi lehetnek a szokásokra. Ebben az esetben az elektromos, hidrogénhajtású vagy üzemanyagcellás járművekkel való olcsó mozgás válhatna normává, míg a fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek luxuscikkekké válhatnának. Ha egy liter benzin nem 600-700 forint lenne, hanem ennek duplája, akkor mindjárt más megvilágításba kerülne minden. Sajnos persze a gazdaságunk alapja az olaj, így mindjárt visszatérne egy olyan inflációs ütem, ami megint csak fájna, nagyon fájna mindenkinek, a világon mindenütt. A szegényebbeknek persze még jobban.

Így, vagy úgy, a következő 10-20 évben várható az elektromos és hidrogénhajtású járművek  látványosan növekvő aránya, valamint a fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek egyre ütemesebben csökkenő szerepe. Főként a fejlettebb országokban. De

a zöldátállás nem lesz gyerekjáték. Szélesebb körben pedig szinte bizonyos, hogy csak kényszerrel (például az emlegetett karbonadókkal) lehet látványos eredményeket elérni.

Összegezve azt gondolom, hogy globális szinten a karbonlábnyom csak drasztikus intézkedések, mint például járványok vagy magas karbonadók révén csökkenhet jelentősen. A Covid alatti lezárások során a mobilitás energiaigénye csökkent, de nem a 20. század közepének szintjére, hanem csak néhány évvel korábbira. Majd az egész gyorsan visszapattant, ahogy véget ért, illetve csak csendesedett a világjárvány. Ebből következik, hogy a gyermekeinknek és unokáinknak új megoldásokat kell találniuk a mobilitás energiaigényének (és magának a mobilitás igényének) csökkentésére.