SOS Tisza-tó: még lehet csatlakozni a nagy tavaszi szemétszedési akcióhoz

SOS Tisza-tó
SOS Tisza-tó néven, idén is megrendezi nagyszabású szemétszedési eseményét Ljasuk Dimitry filmes. A rossz időjárás miatt ugyan csúszott az esemény egy hetet, de ezen a hétvégén, április 4-6. között már biztosan megtartják a társszervező MVÜK-val a hulladékmentesítő hétvégét. A helyszín természetesen a Tisza-tó, annak a tiszaderzsi szakasza, a bázis pedig a Kárász Kikötőben lesz.

A Tisza-tó két legnagyobb szemétszedési eseménye a nyári „Tisza-tavi Pet Kupa” és az „SOS Tisza-tó” vállalati és lakossági szemétszedés tavasszal. Utóbbi valamivel kényelmesebb, hiszen még nincsenek szúnyogok és nem kenuból, hanem nagyobb csónakokból és a parton, gyalogosan szedik a szemetet a résztvevők.

„Az SOS Tisza-tó első napján, április 4-én pénteken a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségével együtt magyar vállalatok vezetőivel és dolgozóival szedjük a szemetet. Tavaly rendkívül jól sikerült a „vállalati nap”, közel kétszázan jöttek és első nap 1,5 tonna szemetet szedtünk össze és szelektáltuk is hulladéktípusonként. A szemétszedéshez, főleg a folyón és partján, nagyon sok eszközre van szükségünk, de szerencsére több mint 20 vállalat támogatja az eseményt, mindenféle védőfelszereléssel és eszközökkel” – mondta a főszervező, Ljasuk Dimitry.

A Tisza-tó nádasait is megtisztítják.
A Tisza-tó nádasait is megtisztítják.

Április 5-én és 6-án szombat-vasárnap lesz a „hagyományos” lakossági gyűjtés

Azaz ide mindenkit várnak, aki idejét és energiáját szívesen áldozza a természet, a Tisza-tó megtisztítására. Várják a horgászok, túravezetők segítségét is, akik akár csónakokkal segíthetik a takarítást. Az ebéd és létszám miatt kérjük a résztvevőket itt regisztráljanak: https://sostiszato.hu/regisztracio

A gyülekező mindkét napon 9:00 órától lesz, a tiszaderzsi Kárász Kikötőben. Mindenkinek biztosítanak a helyszínen kesztyűt, zsákokat, kézfertőtlenítőt és védőszemüveget. Mivel a takarítás egy része a vízben zajlik, érdemes legalább térdig, de inkább combig érő csizmát húzni, akinek van. De a vízlepergető nadrág, váltóruha, széldzseki is fontos kellék lehet.Részletes program, helyszín és gyakran ismételt kérdések az esemény weboldalán: https://sostiszato.hu

A hulladék döntő többsége külföldről származik

 Tavaly a hétvége alatt több mint 4 tonna hulladékot szedtünk össze, közel 400 résztvevővel. A hulladékok származási helyét is megvizsgáltuk, ami szerint a szemét 40%-a Romániából, 40%-a Ukrajnából, 18%-a Magyarországról, 2%-a pedig Szlovákiából származott. Sajnos szinte mindenféle hulladék megtalálható a Tiszában, a PET-palackoktól az üvegeken át a játékokig, a festékes dobozoktól, az olajoshordókon, horgászfelszereléseken, gumikeréken és hűtőszekrényen át egészen a gyógyszeres ampullákig” – mondta a főszervező, Ljasuk Dimitry.

Még hűtőszekrényt is találni a Tisza-tó mentén.
Még hűtőszekrényt is találni a Tisza-tó mentén.

Idén is hulladéktípusok szerint szelektálják a szemetet, hogy mi az, ami újrahasznosítható (azon belül is anyagtípusonként), mi az, ami csak másodlagos tüzelőanyagként hasznosítható újra, és mi az, ami nem, azaz kommunális, vagy veszélyes hulladék – pl. olaj, festék, gyógyszer, villanykörte, ampulla, stb. A hulladékot a MOHU jóvoltából a tiszafüredi NHSZ hulladékfeldolgozóba szállítják, míg a veszélyes hulladékot a Saubermacher szállítja el semlegesítésre.

A Tisza-tó legdurvább gócpontja, a Szemét-sziget

Idén a szemétszedés helyszíne a Tiszaderzsnél található másfél kilométeres, keskeny sziget lesz, amit a horgászok csak Szemét-szigetnek becéznek. Évek óta és újra meg újra itt teszi a legtöbb szemetet a partra és a nádasba a Tisza. Tavaly három kisebb szemétszedés is volt a helyszínen, de még mindig több tonna hulladék rejtőzködik itt. Leginkább csónakból és a keskeny part mentéről szedhető össze. A sziget csak csónakkal közelíthető meg, így a szemétszedésen 16 csónak és két nagy mentőhajó veszt részt és szállítja a résztvevőket. A biztonságunkról a Tisza-tó mentőcsoport gondoskodik a vízimentőikkel.

Kreatív verseny és asszonykórus

A vállalati napon és a lakossági napokon is kreatív versenyekkel és nyereményekkel buzdítják a résztvevőket, sőt pénteken és szombaton a tiszaderzsi asszonykórus is meglátogatja a helyszínt, hogy népdalokkal és citerával fokozzák a hangulatot és persze a jó munkát. Minden résztvevőnek pogácsát, forró teát és szikvizet biztosítanak a szervezők. Emellett aki egy kiadós forró levest is szeretne ebédre, az helyszínen megvásárolhatja.

„Negyedik éve szervezem a tisza-tavi szemétszedéseket és évről-évre többen jönnek és szerencsére, vagy sajnos egyre több hulladéktól mentesítjük a folyót. Az elkötelezett, lelkes résztvevők az ország minden pontjáról érkeznek, családok gyerekekkel is, és mindig fantasztikus a hangulat. Egy közös cél vezérel mindenkit: minél több szeméttől megszabadítani a szőke folyót és élővilágát! Az a tapasztalatom, hogy aki egy szemétszedésen részt vesz, az visszatérő lesz, de ami még ennél is fontosabb, megváltozik ennek hatására a hozzáállása a fenntarthatósághoz és természethez. Sőt, a legtöbb esetben a vásárlási szokásai is tudatosabb irányba mozdulnak el” – mondta a főszervező, Ljasuk Dimitry.

Tavaly több mint 4 tonna hulladékot szedtek össze 400 résztvevővel.
Tavaly több mint 4 tonna hulladékot szedtek össze 400 résztvevővel.

“Bár ne volna szükség ilyen akciókra, de sajnos még mindig elkél a sok lelkes résztvevő segítő keze a Tisza-tó területén is. Aki először vesz részt folyami szemétszedésen, mindig megdöbben azon a látványon, amit a bokrok alatt és a nádas rejtekében talál. Az önkéntesekkel igyekszünk mindig jó hangulatban végezni ezt a nem túl hálás munkát, a végére pedig mindenki azzal a jó érzéssel tér haza, hogy tett valamit aznap a természetért, a Tisza élővilágáért. Bár az áradásokkal minden évben érkezik valamennyi új hulladék, de tapasztalatból mondom, hogy azok a helyek, amelyek már ki lettek takarítva a mi és mások akcióinak köszönhetően, sokkal kevésbé lesznek már szennyezettek. Reméljük, hogy előbb vagy utóbb az SOS Tisza-tó egy szemétszedés nélküli közösségi program lehet a jövőben” – mondta a helyszíni szervezőtárs, Pálvölgyi Krisztina.

A talált szemétből tollak készülnek és kiállítás is lesz

Az összeszedett hulladékot nemcsak a feldolgozásuk miatt szelektálják a helyszínen, hanem a szervezők bemutató installációkat készítenek belőle. Tulajdonképpen mobil fakkokba, dobozokba helyezik a Tiszában megtalálható, több mint 50 féle hulladéktípust, feliratozzák, és bemutatható, kiállítható formájában installációt készítenek belőle. Fő céljuk a szemléltetés és edukáció. A több zsáknyi kupakokból pedig különleges tollak készülnek. Mint minden évben, idén is a szemétszedés alatt talált kupakoknak új élete lesz: Telekes Attila, abádszalóki alkotóművész egyedi tollakat készít belőlük, amiket jótékony céllal meg lehet majd vásárolni.

Érdekesség továbbá, hogy a rendezvényt hirdető plakát helyett, Ljasuk Dimitry egy festményt is készített – a Tiszából kiszedett hulladékból – amely az MVÜK konferenciahelyszínein volt kiállítva két hónapon keresztül.

 *

A Tisza-tavi szemétszedés főszervezője Ljasuk Dimitry magyar-ukrán független filmes, környezetvédelmi aktivista, reklámszakember, a Tisza-tó zöld nagykövete. Elsősorban A Tisza nevében dokumentumfilmjéről, a Jóreménység-sziget mozifilmjéről és környezetvédelmi tevékenységéről ismert. Legutóbb a Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom című természetfilmjét mutatták be a mozikban, melyet Szendőfi Balázzsal és Fehér Zoltánnal közösen készített.

*

Forrás és képek: Ljasuk Dimitry

*

Írja meg Facebook oldalunkra, hogy mit gondol erről a témakörről!

https://www.facebook.com/greenponthu/

*

Tegyünk együtt a zöldebb és fenntarthatóbb jövőért!

Olvassa minden nap a Green.hu cikkeit, híreit!

Kapcsolódó