Szendőfi Balázs: itt az ideje az evolúciós önkontrollnak! – interjú

Szendőfi Balázs a Green.hu rendszeresen megkérdezett szakértője, akit gyakran megkérdezünk egy-egy természetvédelmi téma kapcsán.
Mostani rapid interjúnk apropója, hogy legújabb info-természetfilmje, az Eltékozolt vizeink Kék Bolygó Díjat nyert a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválon. Az alkotás a magyarországi vizesélőhelyek megszűnését, a táj kiszáradásának történetét és helyreállításának lehetőségeit mutatja be. Erről, illetve az ember és a természet között tátongó szakadékról kérdeztük Balázst.
Az említett film, a WWF Magyarország megbízásából készített Eltékozolt vizeink nemcsak díjat nyert, de nézett a Youtube-on is, sokaknak nagyon tetszik. Mit gondolsz, miért? Közel érzik az emberek ezt a problémát?
Szó szerint a bőrükön érezhették az elmúlt néhány évben. Meg persze korábban is. Alapvetően úgy vettem észre, hogy a film készítése előtt is benne volt a köztudatban egy jó adag értetlenség, hogy miért vezetjük el még mindig a vizeinket, miért szárítunk ki újabb és újabb területeket. A filmre ezért is tudnak annyira rezonálni, meg talán azért, mert a hosszúsága épp el lett találva: elég velős, de nem túl hosszú. (23 perces – a szerk.)
Mely az a téma a természetvédelemben, amire a leginkább érzékenyek az emberek?
Az úgynevezett zászlóshajó-fajok. Ilyen például a koala vagy a panda. Azért nevezik zászlóshajó-fajoknak őket, mert népszerűek, “cukik”, és a védelmük egyúttal egy teljes ökoszisztéma védelmét is jelenti, hiszen ha megvédem a fajt, akkor megvédem az élőhelyét is.
Ezzel szemben mire kéne a legnagyobb figyelmet fordítani?
A komplex élőhelyvédelemre és a természet, az ökológiai hálózatok helyreállítására. Persze nem várható el az átlagembertől, hogy teljesen megértsen és magáévá tegyen ilyen speciális és összetett fogalmakat. De nem is kellene feltétlenül “a népnek” intézni a természetvédelmet, ha a vezetők hallgatnának a szakemberekre.

Filmezés, kutatás közben mit látsz, mik a legnegatívabb folyamatok a természetben?
A legaggasztóbb továbbra is a szárazság, a kiszámíthatatlan éghajlat, de nem tudok elmenni a közvetlen antropogén hatások mellett sem: a beépítések és a nagyüzemi mezőgazdaság miatt egyre gyorsuló ütemben csökken a biodiverzitás.
Éppen ez volt a fő témája a Planet Lens fesztiválnak, azaz a tematikai fődíjat kaptad a filmért. Mit gondolsz, miért?
Számomra is meglepő volt, hogy a film éppen ebben a kategóriában nyert, de azt gondolom, azért, mert a vizes élőhelyek nélkül nem beszélhetünk biodiverzitásról. Bár a film nem jelenít meg sok élőlényt, nem egy klasszikus természetfilm, mégis azt a problémát mutatja meg, ami az egyik fő okozója a biodiverzitás csökkenésének.
Mit gondolsz, hogyan tudna az emberek és a természet közötti szakadék karcsúsodni?
Erre azt szokták mondani sokan, hogy az oktatás, de én inkább azt javasolnám, hogy hagyjuk a gyerekek eredendő érdeklődését a természet felé fordulni. Persze kérdés, hogy van-e már egyáltalán plusz egy generációnyi időnk. Csak feltételezéseim vannak, hogy mi tudná csökkenteni ezt a szakadékot a ma embere és a természet között. Talán a kevesebb technikai vívmány, kevésbé művi élettér, a tömeg helyett kisebb közösségek, az önellátás kényszere…
Mi a legfontosabb üzenete ennek a filmnek vagy akár a munkásságodnak?
Vagy első faj leszünk a világon, akik képesek az evolúciós önkontrollra, vagy az utolsók, akik nem voltak képesek.
Én praktikusabbnak, dicsőségesebbnek és egyben kellemesebbnek is találnám az előbbit. A filmjeimmel leginkább arra szeretnék rávilágítani, hogy mit veszítünk nap mint nap, és milyen ördögi változatossággal veszejtjük el.
Az Eltékozolt vizeink című film itt nézhető meg:
Nyitókép: Szendőfi Balázs