Szeptember végén lejár a moratórium – újra kivághatják a védett erdőket?

Nem hosszabbítják meg a védett erdők fakitermelésére vonatkozó moratóriumot – erről döntött az Élő Környezetért Felelős Minisztérium. A Greenpeace Magyarország és több természetvédő szervezet azonban továbbra is keresi a megoldást, mit tehetünk, hogy biztosítsuk a legértékesebb erdők védelmét?

A szeptember 30-án lejáró moratórium azt követően került ismét a figyelem középpontjába, hogy a Greenpeace Magyarország, a WWF Hungary, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége, az Erdőszeretet Szövetség és több civil szakértő egyeztetett a minisztériummal. A résztvevők a védett erdők kitermelésének tilalmát szerették volna meghosszabbítani, vagy olyan más intézményi garanciát kértek, amely megakadályozza a kiemelten értékes erdőterületek kivágását.

Védett erdőinkben sajnos hosszú ideje folyik tervszerű, gazdasági célú fakitermelés. A láncfűrészek aztán még hangosabban felbőgtek egy 2022-es kormányrendelet nyomán, ami szinte korlátlanul engedélyezte a fakivágást a védett erdőrészeken is, arra hivatkozva, hogy tűzifát kell biztosítani a lakosságnak. Erre jó indoknak tűnt az energiaválság, és maga az a tény, hogy Magyarországon mintegy 1,5 millió háztartás fűt fával, jellemzően a szerényebb anyagi körülmények között élők.

Hogy azóta mi történt az erdőkben, változott-e valami kormányváltással és mi várható most, arról Gálhidy Lászlót, a WWF Magyarország Erdő Programjának vezetőjét és Szendőfi Balázs természetfilmes aktivistát kérdeztük.

Sokat lehetett hallani a védett erdőkben zajló fakitermelésről. Hogyan kell ezt elképzelni, hol és milyen mennyiségű fa esik áldozatul?

G.L.: Elképzelni úgy érdemes, hogy a hazai erdők 95%-án hagyományos, ún. vágásos – tehát vágásterületekkel járó – erdőgazdálkodás folyik. A védett és Natura 2000 területek döntő része sem mentesül ez alól. Tehát a Kőszegi-hegységtől a Balaton-felvidéken és a Mátrán át a Zemplénig mindenhol tapasztalható fakitermelés védett, sőt fokozottan védett területeken is. Országosan mintegy 6-7 millió m3 fát termelünk, amiből részarányosan legalább 2,5 millió m3 juthat a védett és Natura 2000 területekre.

SZ.B.: Én úgy hallottam hivatalos helyről, hogy nagyjából 900 ezer köbméter/év az ipari faigény, és 1,1 millió köbméter/év a lakossági tűzifaigény. Ez, ha összeadjuk, 2 millió köbméter. Ehhez képest 6-7 milliót termelünk ki évente.

Ez a maradék hová kerül?

SZ.B.: Nagyjából 4-5 millió köbméter biomassza-erőművekben elég vagy külföldre kerül, esetleg eladatlanul tönkremegy. Fontos érteni az egyik legnagyobb problémát: az erdőgazdálkodás egy elmaradott, szocializmust idéző, tervszerű termelési értékkel dolgozik. Hogy az erdészetek hol mennyi fát vághatnak le, azt előre el kell dönteni a tervezések során. Így aztán ők abban érdekeltek, hogy minél több fát vágjanak ki, minél nagyobb legyen a levágott és raktározott készlet. S csak ezután dől el, hogy mennyit tudnak eladni belőle. Sokszor akkora készleteket halmoznak fel, hogy a végén már pár forintos haszon mellett is eladják, vagy ez sem sikerül, és a fa a raktárban vagy az erdő szélén korhad el.

Fontos részt jelent a külföldre eladott fa is. A Börzsöny, Bükk és más északi hegységeink falerakatainál gyakori vendégek a szlovák rendszámú kamionok.

Szobról vonattal is rendszeresen szállítanak fát Szlovákiába, a rózsahegyi papírgyárba, ahol szlovák boríték vagy írólap lesz belőlük. A nyugati országrészeinkből Ausztria is sok faanyagot vásárol meg és szállít el. Egyes értesülések szerint a legkülönfélébb országokba szállítunk fát, még Kínába is – persze oda csak úgy, hogy magánkereskedőkön is átmegy. A kínaiak előszeretettel készítik a vécépapírjukat európai fákból.

Az erdészetek azzal védekeznek, hogy a kivágott fákat pótolják, újakat ültetnek, stb. Ez a gyakorlatban hogy néz ki?

G.L.:Az erdők ún. felújítása törvényi kötelezettség. Költséges tevékenység, hiszen amíg a vágásterületen újra fiatal erdő lesz, addig évek telnek el, és az ültetési, ápolási feladatoknak nagy emberi munkaerő igénye van. Nem minden esetben szükséges magukat a facsemetéket ültetni – hiszen az erdő jó esetben természetes úton is fel tud újulni, de gazdasági célú erdőterületen ilyenkor sem maradhatnak el az ápolások. Erdő helyén tehát erdő lesz, és ez az alapelv fontos része a fenntartható erdőgazdálkodásnak. Azonban a fiatal erdő természetvédelmi, rekreációs szempontból egészen más értéket képvisel, mint az idős, élőhelyként is teljes értékű erdő; hosszú idő – 120-130 év elteltével történik meg valójában a kivágott erdő minden szempontból való pótlása.

SZ.B.: És akkor aztán gyorsan újra le is vágják megint.

Van olyan terület az országban, ami különösen veszélyeztetett?

G.L.: Mivel az erdőgazdálkodás az egész országban azonos sémát követ, lényegében csaknem minden erdőrészletnél eljön a pillanat, amikor a végvágásra sor kerül. Védett területeken valamivel nagyobb esély van rá, hogy a szokásos vágáskor elérése után se történjenek beavatkozások, de ezek csupán kivételek. Ha a veszélyt nem csak a kivágás valószínűsége szempontjából értékeljük, hanem úgy is, hogy milyen értékek mennek veszendőbe – akkor egyértelmű, hogy a védett területek idős erdei vannak a legnagyobb veszélyben, hiszen sok esetben a környezetükhöz képest felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Például ilyen volt a Fényi-erdő 2024-ben tarvágással érintett 3 hektáros darabja.

A Gajdos László által hirdetett moratórium ideje alatt mit tapasztaltatok?

G.L.: Azt tapasztaltuk, hogy a moratórium hatálya alá nem tartozó beavatkozásokat a kezelők elvégezték, de már ez is sok erdőjáró számára botrányosnak hatott. Sokan várták alighanem, hogy a védett területeinken egyáltalán nem fog zúgni a fűrész három hónapig. Sajnos, ezt a moratórium sem ígérte.

SZ.B.: A favágásnak sok olyan „bűvös” változata van, amire nem terjedt ki a moratórium: a készletgondozó használat, a növedékfokozó gyérítés, az egészségügyi vágás, a veszélyes fák eltávolítása, a szálalóvágás minden üteme (stb-stb.), így aztán a védett erdők is vígan fogyhattak és ritkulhattak a moratórium ideje alatt is. Azt is fontos megemlíteni, hogy a hazai erdők több mint 40 százaléka magánkézben van, és ezekre egyáltalán nem terjedt ki a moratórium.

Mire lehet számítani októbertől, a moratórium lejárta után?

G.L.: Alighanem nagyobb volumenű kitermelések kezdődnek, a lakosság csalódott, dühös, kétségbeesett reakciói közepette. Csak remélni tudjuk, hogy a természetvédelmi szempontból legértékesebb helyszínek nem esnek áldozatul ennek a szezonnak – ami remélhetőleg az utolsó, mielőtt a minisztérium eddig bejelentett ígéretei szerint átalakítják a kezelői intézmények működését.

Mi lenne a megoldás, a valódi garancia a védett erdők megtartására?

G.L.: Garancia lenne, ha végre életbe lépnének a védett területek ún. természetvédelmi kezelési tervei. Ezeket a dokumentumokat úgy lehetett volna hivatalossá tenni, ha az erdőgazdálkodó is hozzájárul. Sajnos többnyire ez sehol az országban nem történt meg – így jelenleg még a kiemelt természetvédelmi státuszú nemzeti parkok is természetvédelmi kezelési terv nélkül működnek. Fontos eleme lenne minden kezelési tervnek a faanyagtermeléstől mentes ún. magterületek (A-zónák) kialakítása, ahol ténylegesen a természetvédelemé az elsőbbség. 30 éve már a természetvédelmi törvény is előírja ezeknek a kezelési övezeteknek a kihirdetését – sajnos azóta sem sikerült eljutnunk eddig – egyedüli kivétel a Hortobágyi Nemzeti Park.

SZ.B.: Mert ott nincsen erdő. 🙂 Illetve nem erdők lettek kijelölve magterületnek.

Milyen nagyságú területekről beszélünk, mint védett terület?

G.L.: Körülbelül 400.000 hektár védett erdőnk van, ami ötöde a teljes erdőterületnek. Ha az Európai Unió  Natura 2000 hálózatát is hozzátesszük, akkor a kétszereséről beszélünk.

Nem lenne elég faanyag más forrásból azok számára, akik fával fűtenek?

G.L.: Elég lenne. Az ország 1,2 millió hektár nem-védett erdőterületén minden évben 4-5 millió m3 fát termelünk. Szociális tűzifából 300.000 m3 a becslések szerinti igény, tehát ez az igény könnyen kielégíthető. Túl sok tűzifát égetünk el a pazarlóan alacsony hatékonysággal működő biomassza-erőművekben, de külföldre is jut a faanyagból. Ezeken a példákon kereszül is látszik, hogy bőven jut azoknak, akik valóban rászorulók.

Milyen lépéseket tesz a civil szféra a közeljövőben a fakivágások ellen?

G.L.: Egyelőre a vészcsengőt nyomjuk, közleményeket adunk ki és a közösségi média felületein osztunk meg információkat, illetve igyekszünk a döntéshozók felé is véleményt megfogalmazni. Ha elindulnak ősszel a fakitermelések, nem tehetünk majd mást, mint afféle „harctéri tudósítóként” bemutatni a jelenséget.

Nyitókép: Kilátás a Tar-kőről a Bükkben, egy nemzeti park közepén – Szendőfi Balázs