Már a tudatos fogyasztásra is figyelünk vásárláskor
Az elmúlt években Magyarországon is egyre tudatosabbak lettek a vásárlók, és ez számos területen megmutatkozik: folyamatosan nő az igény a környezetbarát termékek iránt – ez derült ki a Cetelem bank saját ügyfeleinél végzett felméréséből is.
Azt tapasztalták, hogy a cég hiteltermékeit – főként a hitelkártyát és áruhitelt – egyre többször használják energiatakarékos, vagy sportcélú, szabadidős tevékenységek eltöltésére szolgáló eszközök, szolgáltatások vásárlására.
Az ügyfeleik 2023-ban 2,5-szer annyi hitelt vettek igénybe kerékpárvásárláshoz, mint a koronavírus-járvány előtt, 2019-ben. Ez a trend az idei év első negyedévében is folytatódott.
A pénzintézet fontosnak tartja a fenntartható közlekedési módok, így a kerékpárok forgalomban való használatát és a szabadidős kerékpározást is, ezért a legnagyobb kereskedő partnereinél 6 helyett 10 hónapos futamidővel kínál kamatmentes áruvásárlási kölcsönöket erre a termékkörre.
Az aktív életmódhoz kapcsolódó egyéb költések is megugrottak: a Cetelem adatai azt mutatják, hogy 2019-hez képest háromszor annyit költenek ügyfeleik sportcélú tevékenységre, ezen belül közel dupla annyit áldoznak sportklubok, edzőtermek tagsági díjaira, bérleteire, mint 5 éve. Egyértelműen látszik az is, hogy sok esetben a környezeti célok vezérlik őket:
a korábbihoz képest három és félszeresére nőtt a faiskolákban és kertészeti üzletekben való költés, sőt, az energiatakarékos fűtő- és légkondicionáló berendezésekre való kereslet mértéke is megnőtt.
Ez is mutatja, hogy ügyfeleik felelős fogyasztói magatartásra törekednek, mivel a szabadidő egészséges, testmozgással való
eltöltése is ennek egyértelmű indikátora.
A fenntartható megoldásokat keresik a fogyasztók a banki szolgáltatások terén is
Erre reagálva a Cetelem olyan zöld, fizikai hitelkártyát vezet be, amelyet környezetbarátabb technológiával és alapanyagokból állítanak elő. A Thales által BIO PLA-ból készített kártya magja 84 százalékban takarmánykukorica felhasználásával készül, amely használat után megfelelő körülmények között lebomlik, és nem veszélyezteti az emberi élelmiszer-ellátást, emellett a fennmaradó növényi fehérjét az állatok takarmányozásában tudják használni.
A kártyát a PVC-vel azonos, 5 éves élettartamra tervezték, és bár összességében kis mértékben csökkenti a pénzügyi szolgáltatások karbonlábnyomát, lecserélése a tudatos fogyasztói szokások miatt kézenfekvő megoldás.
A Cetelem az egészséges életmódhoz és a tudatos fogyasztáshoz köthető áruk iránti kereslet további erősödésére számít, ezért ebben támogatja ügyfelet.
„Olyan eszközre van szükség, amely egyszerre veszi figyelembe a környezeti hatásokat és alkalmazkodik a felhasználói és piaci igényekhez. Az innovatív, környezetbarátabb technológiával előállított fizikai hitelkártyán túl az új termékhez négyhavonta változó kedvezmény is tartozik, amelyek különböző egészség- és környezettudatos üzletkategóriákban történő költésekre vonatkoznak. Az új Cetelem Zöld hitelkártya támogatja a tudatos fogyasztást, amelyet környezettudatosan előállított eszköz segítségével tehetnek meg ügyfeleink” – nyilatkozta Szabó Péter, a Cetelem Bank vezérigazgatója.
A készülő új hitelkártya konstrukciók mellett a Cetelem a környezettudatos és az energiahatékony termékek vásárlásához is zöld hitelezéssel járul hozzá.
Forrás: Magyar Cetelem Bank
Nyitókép: Freepik